Nézőpont: több mint kétszer annyian akarják Orbánt kormányfőnek, mint Márki-Zayt

Nézőpont: több mint kétszer annyian akarják Orbánt kormányfőnek, mint Márki-Zayt
  • Ennél az eredménynél még Karácsony is jobbat ért el korábban a kormányfővel szemben.

A hódmezővásárhelyi polgármestert azért választották miniszterelnök-jelöltnek a baloldali törzsszavazók, mert benne látták a választási győzelem esélyét.

A Nézőpont Intézet friss kutatása szerint azonban Karácsony, ha minimálisan is, de közelebb került Orbánhoz, mint Márki-Zay.

A főpolgármester május közepén kezdte meg előválasztási kampányát, amely nem nagyon tudta dinamizálni még a baloldal törzsszavazóit sem. Az angol nyelvtudás hiánya, a doktori cím és az egyetemi állás körüli bizonytalanságok, valamint a fővárosi dugók megnehezítették számára már a kampánystartot is.

A Nézőpont Intézet augusztus elején publikált trendadatai alapján május végére 28 százalékpontra csökkent a hivatalban lévő kormányfő, Orbán Viktor (49 százalék) és Karácsony Gergely (21 százalék) közötti népszerűségkülönbség, amelyhez még 19 százalék, egyik jelölttel sem szimpatizáló választópolgár társult (vélelmezhetően a többi miniszterelnök-jelölt támogatói).

A főpolgármester rossz kampánya miatt a két jelölt közötti szakadék augusztusra 40 százalékpontra nőtt. A baloldal második előválasztási fordulója után készült Nézőpont-felmérés szerint Márki-Zay nem tudta jobban megszorítani a hivatalban lévő miniszterelnököt, mint Karácsony. Kettőjük közötti népszerűségkülönbsége 3 százalékponttal több mint Karácsony esetében volt: 31 százalékpont. Arra a kérdésre, hogy "ha Ön dönthetné el", Orbán és Márki-Zay közül kit választana miniszterelnöknek, múlt héten a felnőtt magyarok 54 százaléka nevezte meg a hivatalban lévőt és 23 százaléka a hivatalba kívánkozót (további 14 százalék egyiket sem választaná miniszterelnöknek).

Jelentős különbség azonban Karácsony nyáreleji és Márki-Zay őszeleji helyzete között, hogy azóta úgy tűnik, eldőlt, ki lesz a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Az előválasztás után ugyan Márki-Zay népszerűbb, mint Karácsony volt, de a jelöltválasztás Orbán Viktor táborát még jobban mozgósította. Az egyes korcsoportok körében jól láthatóak a baloldali jelöltek mozgósító erejének korlátai.

A vélhetően ellenzéki, 30 év fiatalok körében magasabb az Orbánnal szemben Márki-Zayt támogatók aránya (29 százalék), mint amennyi Karácsonyé volt (21 százalék).

Orbán mindkét kihívójával szemben ebben a korcsoportban 39, illetve 38 százalékot kapott.

Ugyanakkor a választások végeredménye szempontjából aktivitása és lélekszáma miatt fontosabb 60 év feletti korosztályban mindketten csak 22 százalékos támogatásig jutottak, de Orbán Márki-Zayjal szemben 61 százalék, Karácsonnyal szemben viszont "csak" 55 százalékot kapott (a korcsoport 13, illetve 14 százaléka más jelöltet támogatott).

Karácsony Gergely előválasztási kampánya elején tehát közelebb került Orbán Viktor legyőzéséhez, mint most Márki-Zay Péter. Igaz, ez a közelség is még nagy távolságot jelent. Mindenesetre az előválasztás győzelmi mámora után keserűen ébredhet a vásárhelyi polgármester, ha kiderül, hogy választási győzelmére nincs esély.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-09-06 | 09:50
Migránstaxi: két járműben 31 illegális migráns

Migránstaxi: két járműben 31 illegális migráns

  • Kunfehértónál és Soltvadkertnél fogták el a rendőrök az embercsempészeket.
Bel 2021-07-27 | 13:21
Óriási öngól: azért nem lehetett zárt nemzetbiztonsági ülést tartani, mert az ellenzéki elnök feljelentést tett az ügyben

Óriási öngól: azért nem lehetett zárt nemzetbiztonsági ülést tartani, mert az ellenzéki elnök feljelentést tett az ügyben

  • Molnár Zsolt MSZP-s képviselő, aki korábban szintén volt a bizottság elnöke, elsimerte, hogy egy modern államnak rendelkeznie kell hasonló eszközökkel.
  • Így fogalmazott: "A mai informatikai szinten, ha egy állam nem rendelkezik hasonló szoftverrel, az nem képes a saját függetlenségének a látszatát sem fenntartani."
Bel 2021-06-08 | 11:18
A nemlétező LMP is a paktum része: újabb 3 jobbikos képviselőt támogatnak az előválasztás előtt

A nemlétező LMP is a paktum része: újabb 3 jobbikos képviselőt támogatnak az előválasztás előtt

  • Potocskáné Kőrösi Anita, Ander Balázs és Lejer Zoltán is megkapja az LMP támogatását az őszi ellenzéki előválasztáson.
  • Ezzel nyolcra nőtt azon jobbikosok száma, akiket az LMP az előválasztás előtt támogat.
Bel 2021-09-20 | 14:23
Sosem látott jóléti intézkedéseket jelentett be Orbán Viktor

Sosem látott jóléti intézkedéseket jelentett be Orbán Viktor

  • 2022. február 15-ig visszatérítik a gyereket nevelő szülőknek az általuk 2021-ban befizetett személyi jövedelemadót. A visszafizetés felső határa a tavalyi átlagbér éves adótartalma.
  • Adóvisszatérítést kapnak a gyereket nevelő kisvállalkozók is. Az ekho szerint adózó szülők az általuk SZJA-ként befizetett összeget kapják majd vissza.
  • A kedvezményes átalányadót fizető kisvállalkozók (Katások) az általuk fizetett átalányadó negyedét kapják vissza, ha gyereket nevelnek.
  • Összességében 1 millió 900 ezer szülő számára 600 milliárd forintot térít vissza az adóhivatal jövő februárban.
  • A nyugdíjasok újabb kiegészítést kapnak az infláció miatt. A nyugdíjprémium összege meghaladja az 50 ezer forintot.
  • Folytatják a 13. havi nyugdíj visszaépítését, jövő februárban legalább kétheti nyugdíjat tudnak kifizetni minden nyugdíjasnak.
  • 2022 elején 6 havi fegyverpénzt fizetnek ki fegyveres és rendvédelmi szervek tagjainak.
  • 2022 január 1-től bevezetik a 25 év alatti, dolgozó fiatalok SZJA-mentességét.
  • Már tárgyalnak a munkaadókkal és a munkáltatókkal a 200 ezres minimálbérről.
Bel 2021-06-04 | 12:50
A multikulti mindennapjai Berlin-Kreuzbergben: köveket dobáltak fiatal férfiak a queer nő felé, miután az nem válaszolt a kérdésre, hogy mi a neme

A multikulti mindennapjai Berlin-Kreuzbergben: köveket dobáltak fiatal férfiak a queer nő felé, miután az nem válaszolt a kérdésre, hogy mi a neme

  • Egy héten belül ez a 3. támadás volt Berlinben, amely kifejezetten szexuális kisebbségek ellen irányult.
  • Korábban egy meleg férfipárt inzultáltak fiatalok Neuköllnben, előtte pedig egy leszbikus lányt vertek meg Steglitzben.
  • Kreuzberg és Neukölln Berlin két hírdhedtebb bevándorlónegyede, mely korábban inkább az alternatív életet élő művészeket vonzotta, de az utóbbi években mindkét kerület a berlini iszlám bevándorlás központjává, amolyan NO-GO zónává vált.
Bel 2022-08-03 | 10:17
Új praktikákkal próbálkoznak az embercsempészek

Új praktikákkal próbálkoznak az embercsempészek

  • A megalapozott gyanú szerint a 28 és 26 éves pakisztáni állampolgárok az Álmosdnál elfogott határsértőnek akartak segítséget nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jusson.
  • A két férfit a hajdú-bihari nyomozók kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság elrendelt.
  • Az eljárás során mindketten beismerő vallomást tettek.
  • A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a két pakisztáni állampolgárral szemben embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást.
  • A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait bíróság elé állítási javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek