Eltékozolt jövő: Karácsony tétlensége miatt jelentős bevételektől esik el a BKV

Eltékozolt jövő: Karácsony tétlensége miatt jelentős bevételektől esik el a BKV
  • A JCDecaux Hungary Zrt. (JCD) még a Tarlós-éra végén érvényes ajánlatot nyújtott be, és havi 142 millió, évi több mint 1,7 milliárd forintot fizetett volna a járműágazathoz, illetve a tömegközlekedési infrastruktúrához tartozó reklámfelületek négy plusz opcionálisan további négy évre szóló hasznosítási jogáért.
  • Karácsony indítványára azonban a közyűlés erre nemet mondott, majd a megállapodást egy határozattal ellehetetlenítette.
  • A döntéssel körülbelül 20 új busz rendszerbeállítását akadályozta meg Karácsony, ennyi fizetett volna két év alatt a cég a BKV-nak.

Tovább tart a fejetlenség a BKV reklámtendere kapcsán, írja a Világgazdaság: a két év halogatás után szeptember elején végre kiírt eljárás mindössze alig egy hónapot ért meg és október közepén már vissza is vonták.

A lap hozzátette: a pályázati dokumentációban az olvasható, hogy a közbeszerzést eredménytelennek minősítették, de "valószínűsíthetően" megismétlik majd. Az okokról a tömegközlekedési vállalat azt írta a Népszava megkeresésére, teszik hozzá, hogy az érdeklődő cégek részéről számos kérdés és észrevétel érkezett a társaság felé, ebből kifolyólag szükségessé vált a kiírás újbóli áttekintése. Erre viszont az ajánlattételi határidő közelsége miatt már nem volt lehetőség, ezért inkább visszavonulót fújtak.

Emlékeztettek: a döntés változatlanul fenntartja a 2019 novemberében létrejött, Budapest és a BKV költségvetése szempontjából kifejezetten hátrányos állapotot. Az akkor frissen főpolgármesterré választott Karácsony Gergely első intézkedéseinek egyikeként megtorpedózta a már csak aláírásra váró reklámtendert.

A még a Tarlós érában lebonyolított közbeszerzésre a francia hátterű multi, a JCDecaux Hungary Zrt. (JCD) érvényes ajánlatot nyújtott be és havi 142 millió, évi több mint 1,7 milliárd forintot fizetett volna a járműágazathoz, illetve a tömegközlekedési infrastruktúrához tartozó reklámfelületek négy plusz opcionálisan további négy évre szóló hasznosítási jogáért. Csakhogy erre a pénzre máig nem ismert indokból a közgyűlés a főpolgármester indítványára nemet mondott, a megállapodás megszületését pedig egy határozattal ellehetetlenítette, írja a portál.

Karácsony Gergely megígérte, de nem lett belőle semmi

A lap hangsúlyozza: így érvényben maradt az az évtizedes modell, hogy a budapesti tömegközlekedés reklámfelületeit a Peron Reklám Kft. és a Promix Zrt. hasznosítja, amelyért havonta összesen 63,7, évente tehát körülbelül 765 millió forintot szed be a főváros a két cégtől. Ez körülbelül két és félszer kevesebb annál, mint amit a JCD ajánlott.

Karácsony Gergely ugyan azonnal megígérte, hogy új közbeszerzést folytatnak le a tárgyban, amely eredményeképp jóval magasabb összeghez jut majd hozzá Budapest, mindez azonban máig nem valósult meg, írja a Világgazdaság. Sőt, teszik hozzá, az immáron szinte napra pontosan két éve tartó helyzet súlyos veszteségeket termel: a BKV naponta nagyjából 2,6 millió, havonta mintegy 80 millió, évente csaknem egy milliárd forintot bukik.

Úgy összegeznek, hogy ebben az ügyben 2019 novemberétől 2021 októberéig majdnem kétmilliárd forintot égetett el a városvezetés, miközben a Covid-járvány nyomán bezuhant utasforgalom enyhítésére a tömegközlekedésnek minden forintra szüksége lenne.

Hozzátették, hogy a folyamatosan járműproblémákkal küszködő BKV-nak ebből az összegből hozzávetőlegesen húsz, teljesen új buszt is lehetett volna vásárolni.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2022-03-13 | 19:58
VIDEÓ - Márki-Zay most egy fiatalba törölte bele a lábát

VIDEÓ - Márki-Zay most egy fiatalba törölte bele a lábát

  • Korábban az időseket sértegette, a "tudatlan, ostoba vidékieket", a "sötétben tartott, trágyával etetett gombákat", de ugyanígy a nőket is megsértette már.
  • A Kapitány belerúg bárkibe, aki csak az útjába kerül.
Botrány 2023-02-22 | 17:56
Nahát: a mosdatlan szájú szlovák külügyminiszter egy atlantista háborús uszító?

Nahát: a mosdatlan szájú szlovák külügyminiszter egy atlantista háborús uszító?

  • Az utóbbi hetekben Rastislav Káčer nagyon rá van fixálódva az Orbán-kormányra, legutóbb azt üzente a magyar miniszterelnöknek, hogy húzzon a faszba.
  • Szinte minden napra jut egy magyargyalázás.
  • Ez az agresszív hangnem és nyomásgyakorlás nem véletlen.
  • Káčer egy olyan atlantista szervezethez is kapcsolható, ahol egymást érik a háborús héják, ukrán tanácsadók, és amelynek tagja a friss cseh elnök, aki szintén aggódik Magyarország miatt, de megtaláljuk itt Bajnai Gordont is.
  • A GLOBSEC az elmúlt években 5 millió eurót kapott Szlovákiától, döntően a külügyminisztériumtól.
Botrány 2022-03-25 | 14:39
Márki-Zay is oldalt akar választani: Zelenszkij követelései mellé állna

Márki-Zay is oldalt akar választani: Zelenszkij követelései mellé állna

  • Pénteken Karácsony, Gyurcsány, Márki-Zay is nyilvánvalóvá tette: ha kormányra vergődnek, akkor mindenben kiszolgálják az ukrán elnök követelőzéseit, és ezzel belerángatják az országot a fegyveres konfliktusba.
  • Gyurcsány szerint rongy ember, aki nem akar meghalni Ukrajnáért.
  • Karácsony, aki saját bevallása szerint egy szekrényt se tud összeszerelni, maradéktalanul Zelenszkij követelései mögé állt.
  • Az április 3-i választás tétje az, hagyja-e az ország, hogy a baloldal belezsarolja Magyarországot az ukrán háborúba.
Botrány 2023-01-13 | 14:12
Botrány: kazettás bombákat gyártó fegyvergyárakba fektetett az EP-képviselők nyugdíjalapja

Botrány: kazettás bombákat gyártó fegyvergyárakba fektetett az EP-képviselők nyugdíjalapja

  • Az Európai Parlamenti képviselők nyugdíjalapja fosszilis tüzelőanyag-bányákba és fegyvertgyártó cégekbe fektette az európai adófizetői pénzeket.
Botrány 2021-09-17 | 11:41
Hack Péter: a kommunista diktatúrákban szokás az, amivel Karácsony a vitában fenyegetőzött

Hack Péter: a kommunista diktatúrákban szokás az, amivel Karácsony a vitában fenyegetőzött

  • Az egykor liberális, de felkészültségében sosem támadható jogász tudós mondta el a véleményét Karácsony abszurd ötletéről.
Botrány 2021-09-30 | 10:56
Feltűnően magas az érvénytelen szavazatok száma az előválasztáson - ezért születhettek nem várt eredmények?

Feltűnően magas az érvénytelen szavazatok száma az előválasztáson - ezért születhettek nem várt eredmények?

  • A Népszava szerint 5,5% az érvénytelen voksok aránya.
  • Vannak körzetek, ahol az érvénytelen szavazatok aránya felette van a 10 százaléknak, van, ahol eléri a huszat, és van, ahol meghaladja a 30 (!) százalékot.
  • Ez a sokadik furcsaság, ugyanis ahogyan a BENNFENTES megírta, az előválasztást egy nyílt szavazássá degradálta az ellenzék.
  • Vagyis nem volt tikos és egyenlő, mert a résztvevők az azonosításuk után sokszor a pártdelegáltak előtt voksoltak.
Botrány 2021-09-27 | 15:04
Újabb előválasztási csalás: Kecskeméten 2-4 ezer forintot fizet az MSZP, hogy jelöltjükre és Karácsonyra szavazzanak az emberek

Újabb előválasztási csalás: Kecskeméten 2-4 ezer forintot fizet az MSZP, hogy jelöltjükre és Karácsonyra szavazzanak az emberek

  • Ózd, Püspökladány, és most Kecskemét: 2-4 ezer forint egy szavazat ára az előválasztáson.