Nézőpont: a magyarok 42 százaléka szerint Gyurcsány felelőssége a 2006-os erőszak

Nézőpont: a magyarok 42 százaléka szerint Gyurcsány felelőssége a 2006-os erőszak

Tizenöt évvel a 2006-os rendőri attak után, ma már minden második magyar jogszerűtlennek tartja az akkori rendőri eljárást, 42 százalékuk pedig az akkori kormányfőt hibáztatja – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából.

Az intézet felhívja a figyelmet arra, hogy az 1956-os forradalom fél évszázados emlékünnepsége az akkori Gyurcsány-kormány morális válságának szimbóluma volt.

Tizenöt évvel a 2006-os rendőri attak után, a választókorú magyarok 49 százaléka (a választáson részvételüket ígérők 54 százaléka) mondta azt, hogy a rendőri eljárás jogszerűtlen volt, és csak 20 százalékuk azt, hogy jogszerű – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából.

Mint írják, mindez jelentős elmozdulás még az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest is. 2016 és 2020 között ugyanis csak a magyarok 40 százaléka vélte úgy, hogy a rendőrség jogszerűtlenül járt el, a jogszerűségben hívők tábora pedig öt év alatt 34-ről 20 százalékra csökkent. Ma már a jelenlegi kormány kritikusainak 38 százaléka is jogszerűtlen rendőri beavatkozásról beszél, 33 százalékuk szerint ugyanakkor az akkori rendőrség jogszerűen járt el.

Úgy tűnik, hogy az időbeli távolság segítette a tisztánlátást – állapítja meg az intézet. A történtekért a felnőtt magyarok 42 százaléka inkább Gyurcsány Ferencet, 12 százaléka inkább a rendőrséget, 17 százaléka pedig "valaki mást" tart felelősnek.

A rendőri fellépést jogszerűtlennek tartó csoport (minden második magyar) 65 százaléka, tehát kétharmada Gyurcsány Ferencet tartja a történtek felelősének, és csak 12 százaléka a rendőrséget.

Ezzel szemben a mai kormánykritikusoknak csak egyhatoda (16 százaléka) gondolja azt, hogy Gyurcsány felelőssége volt a rendőrség vitatható fellépése a Fidesz rendezvényén résztvevők ellen. Míg a társadalom többsége jogszerűtlennek tartja 2006 októberének rendőri fellépését, Gyurcsány Ferenc továbbra is kitart mítosza, Orbán Viktor hibáztatása mellett, lekicsinyelve a rendőri intézkedések hibáit.

Aki ma Magyarországon politikával foglalkozik, választásra kényszerül ebben a kérdésben a társadalmi többség és Gyurcsány Ferenc között – szögezi le a Nézőpont Intézet a kutatási adatok alapján.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-10-18 | 18:47
Orbán: bármelyik pillanatban visszavásárolhatja az állam a repteret

Orbán: bármelyik pillanatban visszavásárolhatja az állam a repteret

  • Gyurcsány elherdálta, Orbán visszaveszi.
Bel 2022-01-13 | 13:16
Márki-Zay úgy uszít a keleti vakcinák ellen, hogy a magyarok többsége helyesli azok beszerzését

Márki-Zay úgy uszít a keleti vakcinák ellen, hogy a magyarok többsége helyesli azok beszerzését

  • Az oltásellenes baloldal régi lemezét elővéve Márki-Zay a keleti, különösen a kínai vakcina ellen uszított a napokban.
  • Azt nyilatkozta, "népirtás" volt az időseknek beadni a kínai vakcinát.
  • Holott az tízezrek életét mentette meg egy olyan időben, amikor nyugatról nem érkezett annyi vakcina, mint amennyi kellett volna.
  • Márki-Zay és a baloldal oltásellenes hangjaival nem ért egyet a magyarok többsége.
Bel 2022-05-12 | 07:31
18 határsértőt állítottak meg Tompánál

18 határsértőt állítottak meg Tompánál

  • A Bács-Kiskun megyei egyenruhások 2022. május 11-én 20 óra 30 perckor Tompa térségében 18 külföldit tartóztattak fel.
  • Magukat török állampolgárnak valló illegális migránsok jogellenesen jutottak be Magyarország területére.
  • A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • Ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-12-16 | 11:59
Folyamatos elfogás egész éjjel: Két embercsempész, 40 illegális migráns

Folyamatos elfogás egész éjjel: Két embercsempész, 40 illegális migráns

  • A Bács-Kiskun megyei rendőrök egy román és egy német férfit vettek őrizetbe és 40 illegális migránst tartóztattak fel.
Bel 2021-08-19 | 12:26

Már Frankfurtban van a kimentett 26 magyar

  • Hazaszállításukról még csütörtökön gondoskodik a külügy.
Bel 2022-08-29 | 09:28
37 illegális migráns bujkált a kukoricásban

37 illegális migráns bujkált a kukoricásban

  • A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások 2022. augusztus 29-én 8 órakor Katymár térségében 37 külföldit tartóztattak fel.
  • Magukat az illegális migránsok szír állampolgárnak vallották, és jogellenesen jutottak be az ország területére.
  • A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • Ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.