Egy kalandor, hűtlen politikus portréja: Karácsony "unta" a vitákat

Egy kalandor, hűtlen politikus portréja: Karácsony "unta" a vitákat
  • Bukását követően intenzív gyászmunkában van a Főpolgármester.
  • Azt próbálja magyarázni, hogy miért adta fel a küzdelmet, és miért hagyta magukra azokat, akik hittek benne.
  • Karácsony egy friss interjúban megüzente, "unta" a vitákat, és nem volt 100%-ig benne a kampányában.

"A miniszterelnök-jelölti vitákat untam. Ott voltam, tudtam, hogy ezt nagyjából egymillió ember nézi most, és két kérdés között az jutott eszembe, hogy a gyerekem megy-e röplabdaedzésre." Ezt Karácsony Gergely mondta a Jelennek adott interjúban, így érzékeltetve azt, ami többször elhangzott az utóbbi időben: hogy "nem volt benne 100 százalékig ebben a kampányban" - írja a 444.

Karácsony azt mondja: tudja, hogy azok számára, akik iszonyatosan sokat dolgoztak azon, hogy ő miniszterelnök legyen, ezt hallani sértő lehet, de "nem akar őszintétlen lenni".

A visszalépést érezte önazonos döntésnek. Ezzel együtt szerinte megérte beszállnia a kampányba. A Fidesz mostanáig ellene készült, ezzel pedig szerinte jól jár az ellenzék.

"A sors olyan forgatókönyvet rakott össze, ami a Fidesz számára a legrosszabb, az ellenzéknek a legjobb. Felborította azt a menetrendet, amit Orbán Viktor rá akart erőltetni az ellenzékre és a választópolgárokra."

Szóba került az interjúban az is, hogy tényleg zsarolta-e őt a DK, vagy sem. (A múlt heti események tartalmából: Karácsony azt mondta, Gyurcsány SMS-ekben próbálta zsarolni, mire Gyurcsány azt mondta, mutassa meg ezeket az SMS-eket nyugodtan, mire Karácsony azt mondta, nem mutatja.)

Karácsony a Jelennek azt mondta, ezek a fenyegetések nem büntetőjogilag releváns mondatok voltak, de annál sokkal keményebbek, minthogy a DK mit fog megszavazni a közgyűlésben

"- Hogy nem lesz többet főpolgármester? -

Például."

Szerinte súlyos mondatok szálltak el a levegőben, de ezeken ő mosolyog, mert nincs következményük.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-09-28 | 20:01
Jakab állítólag nagyon maga alatt van, mert kiesett az előválasztásból - Márki-Zay a harmadik

Jakab állítólag nagyon maga alatt van, mert kiesett az előválasztásból - Márki-Zay a harmadik

  • A BENNFENTES-hez olyan információk jutottak el az előválasztást szervezőktől, hogy Jakab Péter búcsút inthet a második fordulónak, ugyanis kiesett a miniszterelnök-jelölti versenyből.
  • A BENNFENTES információi szerint a jól hajrázó Márki-Zay Péter jött fel a harmadik helyre.
  • Arra maga a hódmezővásárhelyi polgármester is utalt az utóbbi héten, hogy szerinte Jakabot ki fogja ejteni az előválasztásból.
  • Jakab Péter állítólag már tudja az eredményt, és sokkolták a számok, forrásaink szerint összeomlott a szélsőjobboldali pártvezér az újabb sikertelenségtől.
  • Az elkeseredettsége érthető: eddig egyetlen választást sem nyert meg Jakab Péter.
  • 2010-ben a miskolci 18-as számú egyéni választókerületben csak a harmadik helyen végzett mindössze húsz százalékot szerezve.
  • 2014-ben Miskolc polgármesteri székéért is elindult, azonban akkor is kikapott.
  • Az önkormányzati választáson az egyéni választókerületben indulva mindössze 874 voksot kapott, így szintén csak a harmadik lett.
  • Legutoljára 2018-ban Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1. számú országos egyéni választókerületében állt rajthoz, de ott is kikapott fideszes ellenfelétől.
Bel 2022-02-16 | 13:28
BINGÓ! Sorsolással döntenék el az ellenzéki lista helyeit

BINGÓ! Sorsolással döntenék el az ellenzéki lista helyeit

  • Ennyit számít az ellenzéki pártoknak a népképviselet: sorsolással döntenének a 43-47. helyről.
  • Viccet csinálnak a választásból.
  • Ennyire veszik komolyan a saját választóikat.
Bel 2022-03-25 | 09:22
249.089-an már a negyedik oltásukat is felvették

249.089-an már a negyedik oltásukat is felvették

  • A beoltottak száma 6 401 307 fő, közülük 6 185 041 fő a második, 3 838 261 fő a harmadik, 249 089 fő már a negyedik oltását is felvette.
  • 2439 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 839 358 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 38 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 693 393 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 100 707 főre csökkent.
  • 1953 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 70-en vannak lélegeztetőgépen. 
Bel 2022-07-25 | 09:03
Rétságnál csaptak le a MigránsTaxira

Rétságnál csaptak le a MigránsTaxira

  • Rétság belterületén tartóztattak fel egy olyan gépjárművet 2022. július 25-én 5 óra 16 perckor, amire lengyel hatósági jelzés volt felszerelve.
  • A járművet egy lengyel állampolgárságú férfi vezette.
  • A személygépkocsi utasterében és csomagtartójában összesen 7, magát szír állampolgárnak valló férfi és nő utazott, akik személyazonosságukat és magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
  • A rendőrök az embercsempészt és a 7 külföldit elfogták.
  • A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. 
Bel 2022-01-31 | 17:57
MigránsTaxi: 18 illegális migránst csempészett a szerb

MigránsTaxi: 18 illegális migránst csempészett a szerb

  • A rendőrök az M1-es autópálya 57-es kilométerszelvényében, Tatabánya térségében állítottak meg egy szerb honosságú kisbuszt 2022. január 31-én délután.
  • A járműben a sofőrön kívül 18, magát afgán állampolgárnak valló férfi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig az országban való jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
  • A járőrök az embercsempészt elfogták és az illegális migránsokkal együtt a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítják.
  • A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • A sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.
Bel 2021-06-22 | 20:44
Az egyik örök rivális jelentette be: a Fradi arénájához hasonlóan az MTK stadion is nemzeti trikolórba borul szerdán

Az egyik örök rivális jelentette be: a Fradi arénájához hasonlóan az MTK stadion is nemzeti trikolórba borul szerdán

  • Mint ismert, a Fradi B-közép azt kérte Kubatov Gábor elnöktől, a Groupama Arénát fessék piros-fehér-zöldre, válaszul arra, hogy a müncheniek szivárványos arénában akarták fogadni a magyar válogatottat.
  • A klubelnök Facebookján közölte: "Természetesen. A haza minden előtt."
  • Így szerda este a németek elleni meccs idején piros-fehér-zöldben fog világítani a fővárosi zöldek stadionja.
  • Most nem várt helyről kapott támogatást a törekvésében, mert kiderült: egy másik fővárosi stadion is nemzeti színekbe borul.
Bel 2022-02-17 | 12:38
Hajnal Miklósnak érettségije sem volt, de közgazdászként hivatkozott magára

Hajnal Miklósnak érettségije sem volt, de közgazdászként hivatkozott magára

  • Olyan gigászok elitklubjában hazudozik tehát a momentumos Hajnal, mint Bangóné Borbély Ildikó és Karácsony Gergely.
Bel 2022-02-15 | 14:40
Szétesőben Pálinkás József törpepártja

Szétesőben Pálinkás József törpepártja

  • Korábban még velük akart "konzervatív, jobboldali" pólust létrehozni az ellenzéken belül Márki-Zay Péter.
  • Ez a terve sem sikerült, ráadásul most egy alapító távozott az Új Világ Néppártból.