Szabó Tímea száguld a szánalomvonaton: az ördögöt is jó szívvel ajánlaná Orbán helyett

Szabó Tímea száguld a szánalomvonaton: az ördögöt is jó szívvel ajánlaná Orbán helyett
  • A Fidesz nem tud mit kezdeni Márki-Zay Péter jelöltségével, félnek – mondta Szabó Tímea hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
  • Korábban Karácsonyról állította a képviselőnő, hogy tőle retteg a Fidesz.

A Párbeszéd társelnöke megosztotta: csalódott volt Karácsony Gergely visszalépése miatt.

A Fidesz nem tud mit kezdeni Márki-Zay Péter jelöltségével, félnek – mondta Szabó Tímea hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A Párbeszéd társelnöke arról is beszélt, hogy csalódott volt Karácsony Gergely visszalépése miatt, szerinte "nem ez volt a Párbeszéd eredeti forgatókönyve", de utólag már úgy érzi, a főpolgármesternek igaza volt.

Szabó szerint a Párbeszéd már 2012-ben is az összefogást szorgalmazta, és úgy látták, kormányváltás nélkül nem lesz zöld baloldali politika. Azonban ezek az értékek ma még fontosabbak lettek, és mint mondta, Márki-Zay Pétertől is ígéretet kaptak erre. A műsorban elhangzott: Szabó mindenkinek jó szívvel ajánlja Márki-Zay Pétert, de "még az ördögöt is jó szívvel ajánlaná", ha az leváltja Orbán Viktort.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2022-03-01 | 14:40
A vallomás szerint újabb szocialista tartotta a markát a kenőpénzért

A vallomás szerint újabb szocialista tartotta a markát a kenőpénzért

  • Baja Ferenc, a szocialisták régi embere is tartotta a markát a zsetonért.
Botrány 2022-03-26 | 13:44
Kokóbizniszből finanszírozzák Szabó Tímea kampányát?

Kokóbizniszből finanszírozzák Szabó Tímea kampányát?

  • Az eddigi legmeghökkentőbb felvételekkel állt elő Anonymus.
  • A felvételen két férfi arról beszélget, hogy egy harmadik ember kokainbizniszben utazik Marbellán, és haza kellene hozni a pénzét, ami "kanyaronként" 3-400 millió forintnak megfelelő dollár vagy euró.
  • A pénzből nem csak a férfi részesül, hanem hárman-négyen, de ők csak kisebb részben.
  • A hangfelvételen szereplő egyik férfi elmondja, van nála ugyan annyi pénz, amiből ki tudja [fizetni a dolgokat], de Szabó Timi kampánya nagyok sok pénzt emészt fel.
Botrány 2023-02-02 | 11:07
A Momentum percembere (Gelencsér Ferenc) Kijevig szaladt hazát árulni

A Momentum percembere (Gelencsér Ferenc) Kijevig szaladt hazát árulni

  • Séróból megy ez a lila majomnak azt követően, hogy pár napja kiírta a Facebookjára: hazugság, hogy Kijev erőszakkal kényszersorozza a férfiakat.
  • Abszurd hazugságokkal etette a kijevi ukrán sajtót, köztük azzal, hogy a magyar zászlók ukrán eltávolítása a közintézményekről Oroszország érdeke, miközben azt ukrán hivatalosságok tették.
  • Azt is kifejtette, hogy minden, a szomszédos országokba elszakított magyarnak az az érdeke, hogy a környékbeli többségi nemzetek nyelvét beszéljék.
  • "Mert csak egy hazához lehetsz hűséges" - nagy kérdés, ő miért Ukrajnának tett hűségesküt Kijevben.
  • Később egyszerűen leügynöközte az interjúban Orbán Viktor miniszterelnököt.
  • Majd kárhoztatta a nyugdíjemelést és a 13. havi nyugdíjat.
Botrány 2023-02-22 | 17:56
Nahát: a mosdatlan szájú szlovák külügyminiszter egy atlantista háborús uszító?

Nahát: a mosdatlan szájú szlovák külügyminiszter egy atlantista háborús uszító?

  • Az utóbbi hetekben Rastislav Káčer nagyon rá van fixálódva az Orbán-kormányra, legutóbb azt üzente a magyar miniszterelnöknek, hogy húzzon a faszba.
  • Szinte minden napra jut egy magyargyalázás.
  • Ez az agresszív hangnem és nyomásgyakorlás nem véletlen.
  • Káčer egy olyan atlantista szervezethez is kapcsolható, ahol egymást érik a háborús héják, ukrán tanácsadók, és amelynek tagja a friss cseh elnök, aki szintén aggódik Magyarország miatt, de megtaláljuk itt Bajnai Gordont is.
  • A GLOBSEC az elmúlt években 5 millió eurót kapott Szlovákiától, döntően a külügyminisztériumtól.
Botrány 2021-07-28 | 14:52
Az ellenzéki propagandamédiában nem hír, hogy Márki-Zay embere a szegedi utcafórumon egyetlen kérdés miatt löködött egy kérdezőt

Az ellenzéki propagandamédiában nem hír, hogy Márki-Zay embere a szegedi utcafórumon egyetlen kérdés miatt löködött egy kérdezőt

  • Néma kuss van Cseh Katka ügyében is, egyedül a HVG írt a botrány kirobbanásakor egyetlen mosdató cikket, majd a Telex mosdatta két cikkben a momentumos Cseh Katkát.
  • Azóta síri csend.
  • Így hallgatja el a valóságot a hazai független-objektív ellenzéki cselédmédia.
Botrány 2021-05-12 | 10:50
Nyomoz Kurz kancellár ellen az osztrák Gazdasági és Korrupciós Ügyészség

Nyomoz Kurz kancellár ellen az osztrák Gazdasági és Korrupciós Ügyészség

  • Hosszú árnyékot vet az osztrák politikai életre az úgynevezett Ibiza- és Casino-gate.
  • Az Ibiza-botrányba belebukott Heinrich Strasse, a Casino-gate pedig Kurz kancellár közvetlen környezetét érte el.
  • Korábban Gernot Blümel pénzügyminiszter, most pedig a kancellár kabinetfőnöke és maga a kancellár áll a célkeresztben.
  • A Casino-botrányban érintett Novomatic egy osztrák szerencsejáték-vállalkozás, amely a gyanú szerint pénzeket juttatott az ÖVP-nek cserébe azért, hogy kaszinó-jogokat kapjon a tulajdonos.
  • Kurz és kabinetfőnöke ellen hamis vallomások miatt nyomoz az ügyészség.
Botrány 2021-07-29 | 11:14
Momentumos jegyzőkönyv: Cseh Katalin a saját cégére hivatkozva lett a Momentum vezetőségi tagja

Momentumos jegyzőkönyv: Cseh Katalin a saját cégére hivatkozva lett a Momentum vezetőségi tagja

  • Másfél hete tart az Anonymous-ügyként elhíresült botrány, amelyben egy álarcos alak hívta fel a sajtó figyelmét, hogy Cseh Katalinhoz köthető cégháló több mint 4,7 milliárd európai uniós támogatást nyert el.
  • A NOlimpiával ismertséget szerző politikus, aki az olimpiára hivatkozva pályázott EU-s támogatást hologramos technológia kifejlesztésére, elismerte a pályázás tényét és azt állította, hogy minden rendben volt a pályázattal.
  • A BENNFENTES is írt róla, hogy nem ez volt a családi Pannónia Nyomda Kft. első botránya, korábban a Momentumtól is kaptak megbízásokat a 2018-as kampányban, amely pénzekkel nem tudott megfelelően elszámolni a párt.
  • A Cseh Katalin apja, Cseh Tibor által alapított Pannónia Nyomda Kft., amelynek 2013 és 2018 között Cseh Katalin volt az ügyvezetője, két részletben összesen 285 millió forintot nyert EU-s pályázatokon.
  • Úgy is, hogy fióktelepet nyitott pár nappal a pályázatok előtt, hogy jogsulttá váljon az EU-s forrásokra.