Sumákol Karácsony egyesülete, nem árulják el, kik adták össze a bukott kampányra a százmilliót

Sumákol Karácsony egyesülete, nem árulják el, kik adták össze a bukott kampányra a százmilliót
  • A Kilencvenkilenc Mozgalom egyesületbe rögtön a megalakulása után ömlött a pénz.
  • Hogy honnan, azt nem árulja el az átláthatóságra kényes baloldal.
  • Pedig lenne mivel elszámolni, az egyesület a bevallása szerint 70 milliót adott Karácsony több százmillióra rúgó kampányába.

Nem hajlandó nyilatkozni a Karácsony Gergely támogatására létrehozott 99 Mozgalom, hogy a főpolgármester visszalépése után mihez kezdenek - írja a Magyar Nemzet.

Az biztos csak, hogy a szervezet titkos adományozók által legalább 75 millió forinttal támogatta Karácsony kampányát, ami így lényegében ablakon kidobott pénznek bizonyult. Mivel a rendre korrupcióellenességet, átláthatóságot emlegető Karácsony Gergelyék nem voltak hajlandók elárulni, csak a választás után derülhet ki a titokzatos adományozók kiléte.
"Ne haragudjon, nem nyilatkozom" – zárta rövidre a diskurzust, majd bontotta a vonalat Perjés Gábor, a Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségének támogatására létrehozott 99 Mozgalom elnöke.

A Magyar Nemzet azt szerette volna megtudni tőle, hogy mihez kezd a szervezet, miután a főpolgármester visszalépett Márky-Zay Péter javára. Így nem kaptak választ arra, hogy abbahagyják-e a működést, vagy Márky-Zayt, netalán Dobrev Klárát támogatják-e a továbbiakban.

Pedig értesülések szerint korábban tervben volt az is, hogy a 99 Mozgalom támogatásával egybeolvad az MSZP, a Párbeszéd és az LMP, az új pártot pedig a főpolgármester vezette volna.

Ismert: a visszalépése előtti utolsó nyilvános adatok szerint Karácsony kampányára csak az elmúlt két hónapban összesen több mint 110 millió forintot költöttek a Facebookon, amiből több mint hetvenmillió forintot adott a 99 Mozgalom.

A támogatók között több mint tizenötmilliós összeggel ugyanakkor a Mindenki Budapestért Egyesület is szerepelt. Ennek alapítója ugyancsak Perjés Gábor, aki az egyesületen keresztül már 2019-ben "mikro­adományokat" gyűjtött Karácsony Gergely akkori, főpolgármesteri kampányára.

A 99 Mozgalom Karácsonynak juttatott pénzesője azért is figyelemre méltó, mert a szervezet augusztus elején még azt állította: "adományokból" származó, 25 millió forint "körüli" összeggel száll bele Karácsony népszavazási kezdeményezésének, azaz lényegében miniszterelnök-jelöltségének népszerűsítésébe. Akkori tájékoztatásuk szerint hétszáz óriásplakáton, háromszáz citylighton és ezer, úgynevezett B1-es poszteren hirdették a referendumot, illetve ezzel egy időben online felületeken is elindult a kampány.

A jelek szerint a huszonötből több mint hetvenmillió lett, de a Karácsony kampányának pénzügyeit övező homályból kiindulva az sem kizárt, hogy a két számot össze kell adni. Egy dolog biztos: a főpolgármester csúfos és váratlan bukása miatt ezek az összegek  ablakon kidobott pénznek bizonyultak. A Magyar Nemzet korábban szerette volna megtudni, hogy kik, esetleg mely szervezetek voltak az adományozók, ám konkrét névsor helyett Karácsony miniszterelnök-jelölti kampánycsapata csupán annyit közölt, hogy "az egyesületeknek a nyilvánosság és az átláthatóság érdekében be kell számolniuk az adományok felhasználásáról a 350/2011. (XII. 30.) kormányrendelet 5. § 3) bek. szerint. Ez határidőre meg fog történni a 99 Mozgalom honlapján."

A vonatkozó kormányrendelet alapján a civil szervezeteknek és egyesületeknek jövő május 31-ig kell közzétenniük az idei évre vonatkozó beszámolóikat, azaz a Karácsony Gergely plakátkampányát és miniszterelnök-jelöltségét támogató adományozók névsora csak a választás után derülhet ki. Bár ebben semmi törvénytelen nincs, nem is tiltja semmi, hogy az egyébként a korrupcióellenességet, átláthatóságot fennen hirdető Karácsonyék korábban felfedjék támogatóik kilétét.

Felvetődik a kérdés, hogy vajon csak a párt- és kampányfinanszírozási szabályok megkerülése érdekében hozták-e létre a 99 Mozgalmat, hogy mögé bújva finanszírozták Karácsony kampányát. Pártok ugyanis nem fogadhatnak el pénzt külföldről, de a mozgalom már igen.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2021-09-13 | 10:09
A Cseh Katalin körüli cégháló oda költözik, ahol EU-s forrásokat nyerhet el

A Cseh Katalin körüli cégháló oda költözik, ahol EU-s forrásokat nyerhet el

  • A Mondat kft.-nek Vanyarcon lett fióktelepe.
  • Ez is hátrányos helyzetű térség, ahol magasabb intenzitású támogatás nyerhető el.
Botrány 2021-07-16 | 19:47
9 éves, hamis montázzsal hazudozik Márki-Zay Péter

9 éves, hamis montázzsal hazudozik Márki-Zay Péter

  • Nem igazán megy az igazmondás az ellenzék politikusainak.
  • A futottak még ligájában is nagy a tülekedés: Márki-Zay Péter Karácsony szintjét ugyan még nem érte el a permanens hazudozásban, de láthatóan nagyon igyekszik.
Botrány 2022-01-19 | 09:21
Dübörög a szakértelem: közokirat-hamisítást követhetett el Karácsony párttársa

Dübörög a szakértelem: közokirat-hamisítást követhetett el Karácsony párttársa

  • V. Naszályi Márta budavári polgármester ügyében a rendőrség is nyomoz.
  • Megalapozott annak gyanúja, hogy a polgármester közokirat-hamisítást követhetett el.
  • 6 milliárdről 12 milliárdra nőtt közben az önkormányzat működési költsége, a 11 milliárdos megtakarításnak pedig hűlt helye, de az eredmények nem látszanak.
Botrány 2021-05-31 | 15:25
Soros pénzét kaszálták a járványon, II. rész - ismeretlen, konferenciaszervezéssel, arculattervezéssel, marketinggel foglalkozó vállalkozás 247 milliót szakított a Főváros 2020-as maszkbeszerzésén

Soros pénzét kaszálták a járványon, II. rész - ismeretlen, konferenciaszervezéssel, arculattervezéssel, marketinggel foglalkozó vállalkozás 247 milliót szakított a Főváros 2020-as maszkbeszerzésén

  • A BENNFENTES utánajárt, kik szállítottak maszkokat és teszteket a koronavírus-járvány alatt a Fővárosnak.
  • Többek között ismeretlen, konferenciaszervezéssel, arculattervezéssel, marketinggel foglalkozó cégre bukkantunk, amely hatalmas megrendelést kapott a Karácsony vezette Budapesttől.
  • 2020. március 30-án a Fővárosi Önkormányzat a Business Rally Hungary Kft.-vel kötött adásvételi szerződést 1,5 millió sebészeti maszk beszerzésére.
  • Az 1,5 millió sebészeti maszkot 247 500 000 Ft + ÁFA áron szállította le a Business Rally Kft.
  • A gáláns pénzszórást Soros György 3,5 millió dolláros adománya, és a Fővárosi Önkormányzat 500 millió forintos önrésze fedezte.
  • A fővárosi maszk- és tesztmutyit ismertető cikkorozat II. része.
Botrány 2022-01-31 | 17:55
Az Orbán felakasztásáról deliráló óbudai főkertész szerint "feltörték" a Facebookját

Az Orbán felakasztásáról deliráló óbudai főkertész szerint "feltörték" a Facebookját

  • Tombol a baloldali szeretetkampány.
  • Közben Óbuda egykori polgármestere bejelentette, hogy közösség elleni uszítás miatt feljelentést tesz Kerényi-Nagy Viktor ellen.
Botrány 2022-03-24 | 12:57
Ingatlanbizniszért cserébe nagyon olcsó lakások a polgármesternek - így megy a korrupció a DK-s kerületben

Ingatlanbizniszért cserébe nagyon olcsó lakások a polgármesternek - így megy a korrupció a DK-s kerületben

  • A DK-s Szaniszló Sándor és helyettese Pestszentlőrincen érzi az üzletet.
  • Ha gördülékenyen engedélyeznek egy ingatlanberuházást, akkor cserébe kérik a jussukat, és a közvetítőknek is jut a felépült lakásokból.
  • Patek Gábor, a kispesti szocialista polgármester korábbi jobbkeze azzal henceg egy hangfelvételen, hogyan szereznek meg lakásokat építőipari projektekből.
Botrány 2021-06-30 | 14:24
Nonszensz: a német média azzal mentegeti a würzburgi gyilkos késelés elkövetőjét, hogy német szélsőjobboldaliak megijesztették

Nonszensz: a német média azzal mentegeti a würzburgi gyilkos késelés elkövetőjét, hogy német szélsőjobboldaliak megijesztették

  • Állítólag az iszlamista szomáliai afgán barátját német neonácik megverték 2018-ban Chemnitzben.
  • Ő el tudott futni, de nagyon megijedt, és rettegett a városban.
  • Innen csak egy lépésre van attól a német tömegmédia, hogy a gyilkos késelőt állítsa be áldozatként, akit a szélsőjobboldal annyira traumatizált, hogy kést kellett rántania, és öldöklésbe kellett kezdenie Würzburg belvárosában.
Botrány 2021-11-29 | 10:07
Így könnyű a dugót kikerülni: Karácsony szolgálati autója a buszsávban suhan

Így könnyű a dugót kikerülni: Karácsony szolgálati autója a buszsávban suhan

  • Korábban a Főpolgármester azt tanácsolta a dugókban álló autósoknak, hogy "szálljanak ki, és menjenek gyalog".