Ezt nem hiszi el: Cseh Katalin a korrupció és a csalás elleni jelentéstevő az EP-ben

Ezt nem hiszi el: Cseh Katalin a korrupció és a csalás elleni jelentéstevő az EP-ben
  • Úgy tűnik, rablóból lesz a legjobb pandúr.

Ellentmondásos helyzettel kell szembesülnie az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának.

A csütörtöki ülésen ugyanis az unió pénzügyi védelméről szóló 2020-as jelentést tárgyalják, a csalás és a korrupció elleni küzdelmekről szóló jelentés előadója pedig nem más lesz, mint a Momentum EP-képviselője, Cseh Katalin.

Az a Cseh Katalin, akinek több milliárd forintos korrupciógyanús ügyében az Európai Csalás Elleni Hivatal éppen vizsgálódik. Az a Cseh Katalin, akiről kiderült, hogy egy általa vezetett cég és a Cseh család cégének üzleti köre csalárd módon összejátszva a hazai fejlesztési forrásokat és az uniós támogatásokat rendszerszintűen megcsapoló céghálózatként működött – fogalmaz Deutsch Tamás hozzátéve: nonszensz, hogy az Európai Unió csalás elleni küzdelméről éppen egy, az uniós támogatásokat érintő súlyos, csalásgyanús ügyben érintett politikus beszél.

Véleménye szerint Cseh Katalinnak azonnal le kell mondania a jelentéstevői pozíciójáról.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2021-07-20 | 16:51
A lábon lőtt abszurd kémsztori: a legelején lőtt sebet kapott a "lehallgatási ügy"

A lábon lőtt abszurd kémsztori: a legelején lőtt sebet kapott a "lehallgatási ügy"

  • Már az elején halálos lövést kapott a kémsztori.
  • A Telex úgy terítette a kémsztorit, hogy közben elsimerte, Gémesi kollégájának telefonszáma nem egyezik az állítólag lehallgatott telefonszámmal.
Botrány 2021-07-12 | 13:56
A momentumos Orosz Anna szerint a magyar szurkolók = csőcselék

A momentumos Orosz Anna szerint a magyar szurkolók = csőcselék

  • A jelentőségét rohamosan elveszítő lila párt alpolgármesterként kitartott Orosz Anna is megszólalt futball-ügyekben, miután az UEFA igaztalan vádakkal megbüntette a magyar csapatot és a szurkolókat.
Botrány 2021-09-10 | 11:38
Karácsony a hivatali autójának hátsó üléséről jelentette be álmoskodva, hogy a péntek az országjárásé

Karácsony a hivatali autójának hátsó üléséről jelentette be álmoskodva, hogy a péntek az országjárásé

  • Alig tartózkodik Budapesten, feszt csak kampányol.
  • De személyes kampányára is a hivatali autó és sofőr hurcolja - közpénzekből.
  • Ki vezeti így Budapestet? Karácsony biztosan nem.
  • A videóban elárulta, hogy alvással tölti az utazást.
  • Micsoda meglepetés.
Botrány 2021-09-21 | 12:26
Jakabból kibukott az ordenáré nyilasproli

Jakabból kibukott az ordenáré nyilasproli

  • A miniszterelnököt Viktóriázta az Országgyűlésben Jakab.
Botrány 2021-09-29 | 19:43
17 millió forint volt a rommá tört luxus kupé BMW-ben

17 millió forint volt a rommá tört luxus kupé BMW-ben

  • Mostanra kiderült, nem aprópénz volt az M3-as autópályán összetört luxus kupé BMW-ben, melyből nem csak készpénz, hanem lőválasztási szavazólapok is előkerültek.
  • A pénz a rendőrségen van, és egyelőre senki sem jelentkezett érte.
  • Az ózdi tarifa alapján - 3 000 forint egy előválasztási szavazatért - 6 000 szavazatot lehetett volna vásárolni a pénzből.
  • Szavazatvásárlásról szóltak a hírek Ózd mellett Kecskeméten és Püspökladányban is.
  • Az ózdi előválasztásnak nem ez az egyetlen botránya.
  • A DK által is támogatott Farkas Péter Barnabásról a kampányban szivárgott ki egy fotó, ahol egy holokausztmúzeum előtt náci karlendítés közben pózol.
  • Természetesen azonnal letagadta az egészet, és azt hazudta, csupán integetett a többieknek.
Botrány 2021-08-05 | 16:23
Fiatalok voltak, kellett a pénz: nem erőssége a momentumosoknak elszámolni a pénzügyeikkel

Fiatalok voltak, kellett a pénz: nem erőssége a momentumosoknak elszámolni a pénzügyeikkel

  • A Momentum a 2018-as kampány után mintegy 500 millió forint költségvetési támogatás törvényes felhasználását nem igazolta.
  • 2018-2019-ben pedig a Momentum Mozgalom gazdálkodásának törvényessége nem volt biztosított. A párt nem teremtette meg gazdálkodásának átláthatóságát, illetve a közpénzek felhasználásának elszámoltathatóságát.
Botrány 2021-05-17 | 13:03
"Lelkes és tiszta civilek" - Budakalász 2019-ben megválasztott polgármestere a munkatársaival beszélte meg, hazudik a bíróságon a munkaügyi perben, amit a jogszerűtlenül kirúgott jegyző indított a város ellen

"Lelkes és tiszta civilek" - Budakalász 2019-ben megválasztott polgármestere a munkatársaival beszélte meg, hazudik a bíróságon a munkaügyi perben, amit a jogszerűtlenül kirúgott jegyző indított a város ellen

  • 2019-ben a fideszellenes, ellenzéki média olyan embereket segített pozíciókba országszerte, akik lelkes civileknek maszkírozták magukat, tiszták és frissek, nem pedig olyanok, mint a "gonosz és korrupt fideszesek".
  • Országszerte és különösen a budapesti agglomerációban több településen is sikerült az alaptalan hangulatkeltéssel kipucolni az egyébként sikeresen és botránymentesen működő önkormányzatok éléről a helyi jobboldalt.
  • A választások után Budakalásznak is új, "civil" polgármestere és képviselőtestülete lett. Az új vezetés gyorsan megvált a jegyzőtől, mondvacsinált bizalomvesztésre hivatkozva.
  • Most ahogyan az szinte megszokott a baloldali kényszerösszefogástól, kiszivárgott egy újabb hangfelvétel.
  • Eszerint Göbl Richárd polgármestert a környezete emlékeztette arra, a jegyző rendben dolgozik, végrehajtja a feladatokat.
  • Ennek ellenére megváltak a jegyzőtől, és a hangfelvétel alapján azt is megbeszélték egymás között, hogy Göbl Richárd polgármester majd hazudik a bíróság előtt.
  • Mint az közismert, a magyar jog szerint a tanúknak igazmondási kötelezettsége van a bíróság előtt, így különösen botrányos, hogy a hivatalban lévő polgármesterről egy olyan hangfelvétel készült, ahol azt mondja: "De akkor én hazudok".
  • Miközben az új vezetés novemberben bocsátotta el a korábbi jegyzőt, utóda az a Deák Ferenc lett, akit Göbl Richárd polgármester akart, és aki közeli szomszédja a polgármesternek. Deák a még hivatalban lévő jegyzőnek személyesen elmondta, ő a jelöltje Göbl polgármesternek. Később el is nyerte a jegyzői állást.