Köhög a bolha: a bukott Karácsony visszament elemzőnek és megállapította, Orbán körül fogy a levegő

Köhög a bolha: a bukott Karácsony visszament elemzőnek és megállapította, Orbán körül fogy a levegő
  • Karácsony Gergely élete nem egy diadalmenet.
  • Megbukott elemzőként.
  • Megbukott oktatóként.
  • Megbukott miniszterelnök-jelöltként.
  • Most Orbán bukását jósolta meg a cseh választási eredmények számaiból.
Megbukott elemzőként, köszvélemény-kutatóként

Még 2018-ban írta meg a Figyelő, hogy Karácsony Gergely részese volt annak a botránynak, amibe 2005-ben a Medián Közvélemény és Piackutató Intézet keveredett. Ugyanis Karácsonyék olyan irányított kérdésekkel próbálták lejáratni az akkori hódmezővásárhelyi polgármester Lázár Jánost, hogyha létezne, megkaphatták volna a Goebbels-díjat.


Megbukott oktatóként

Az már országszerte ismert tény, hogy Karácsony hiába próbálta értelmiségi, egyetemi oktatóként beállítani magát, szabálytalanul tanított a Corvinuson, az egyetem doktori iskolájából eltanácsolták, az ELTE-n sem sikerült doktori címet szereznie és nem beszél semmilyen idegen nyelvet.


Megbukott miniszterelnök-jelöltként

2018-ban is és 2021-ben is, amikor már a rajt előtt elhasalt.


Most Orbán bukását jósolta meg a cseh választási eredmények számaiból

Karácsony Gergely vasárnap reggel Facebook-posztban elemezte, hogy Donald Trump amerikai elnök, Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök, Andrej Babiš cseh kormányfő és Sebastian Kurz osztrák kancellár esete azt mutatja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök körül fogy a levegő. Hogy a bukott politikus és elemző ezt miből számolta ki, azt nem tudni, ahogy azt sem, hogy az izraeli belpolitikai helyzetnek mi köze van a magyar belpolitikához.

Sajnos az elmúlt 20 évben arra sem derült fény, hogy Karácsony Gergelynek kik lennének a szövetségesei a vele együtt bukó Gál J. Zoltánon kívül.

Inkább azt tanácsolnánk neki, hogy az országos politika helyett álljon az ajtóhoz, hátha magas és vékony testalkatával a huzatot legalább felfogja!

 

 

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-09-08 | 11:13
Migránstaxi: 11 illegális migránst csempésztek az M9-es autópályán

Migránstaxi: 11 illegális migránst csempésztek az M9-es autópályán

  • Dusnok közelében fogták el azokat a román és albán férfiakat, akik 11 illegális migránst szállítottak.
Bel 2021-10-26 | 13:27
Orbán az M30-as autópálya átadásán: a mi nemzedékünk küldetése, hogy amit az idegenek és a nagyhatalmak szétszabdaltak, azt megpróbáljuk összeölteni

Orbán az M30-as autópálya átadásán: a mi nemzedékünk küldetése, hogy amit az idegenek és a nagyhatalmak szétszabdaltak, azt megpróbáljuk összeölteni

  • Ezt arra utalva mondta a kormányfő, hogy Trianon előtt a Lengyelország felől jövő áruforgalom központja Kassa városa volt.
  • Mostantól Miskolcot és Kassát újra jó minőségű út köti össze.
Bel 2022-03-25 | 09:22
249.089-an már a negyedik oltásukat is felvették

249.089-an már a negyedik oltásukat is felvették

  • A beoltottak száma 6 401 307 fő, közülük 6 185 041 fő a második, 3 838 261 fő a harmadik, 249 089 fő már a negyedik oltását is felvette.
  • 2439 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 839 358 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 38 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 693 393 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 100 707 főre csökkent.
  • 1953 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 70-en vannak lélegeztetőgépen. 
Bel 2021-12-09 | 07:29
Álprobléma: 80 illegális migránst és egy román embercsempészt fogtak el hajnalban

Álprobléma: 80 illegális migránst és egy román embercsempészt fogtak el hajnalban

  • A rendőrök az éjszaka elfogtak egy embercsempészt, továbbá négy csoportban feltartóztattak 76 illegális migránst Csongrád-Csanád megyében.
Bel 2022-01-06 | 13:45
Két embercsempész akadt a horogra 9 illegális migránssal

Két embercsempész akadt a horogra 9 illegális migránssal

  • Vát térségében tartóztatták fel a migránsokat szállító MigránsTaxikat.
Bel 2021-08-25 | 13:17
Minden felmérés szerint a budapestieket zavarják az óriási dugók, Karácsony egykori munkahelye megmérte, hogy nem is

Minden felmérés szerint a budapestieket zavarják az óriási dugók, Karácsony egykori munkahelye megmérte, hogy nem is

  • A kutatást közpénzből fizette Budapest egyik háttércége, a Budapest Brand Zrt.
  • Úgy tűnik, mentőövet kellett dobni Karácsonynak, nem is annyira katasztrofális a tevékenysége, mint amennyire annak látszik.