Karácsony ismét elárulta az LMP-t, így a párt senki mögé nem áll be

Karácsony ismét elárulta az LMP-t, így a párt senki mögé nem áll be
  • Karácsony volt az, aki szétszakította az LMP-t Bajnai Gordon kedvéért, majd 2021-ben visszatért a támogatásukért kuncsorogni.
  • Mostani visszalépésével kétszer is átejtette Karácsony a zöld pártot.
  • Az LMP bejelentette, hogy Karácsony árulása és bukása után senki mögé nem állnak be.

"Az LMP azért döntött úgy a nyáron, hogy Karácsony Gergely jelöltségét támogatja, mert meggyőződésünk volt, hogy a szűken vett pártérdeknél fontosabb annak az esélynek a megragadása, hogy az ellenzéknek zöld miniszterelnök-jelöltje, az országnak pedig zöld miniszterelnöke legyen" – olvasható az LMP friss közleményében.

A párt szerint ez az esély Karácsony Gergely mai bejelentése után megszűnt, ezt rendkívül szomorú helyzetnek tartják, mert meggyőződésük szerint az ellenzék szempontjából az országot hosszú évtizedek óta meghatározó bal-jobb törésvonal leképezésénél fontosabb azoknak a százezreknek a képviselete, akik érzik annak a felelősségét, hogy "mi vagyunk az utolsó generáció, aki még tehet a klímaváltozás megállítása érdekében".

Karácsony Gergely péntek délelőtt jelentette be, hogy az ellenzéki előválasztás második fordulójában beáll Márki-Zay Péter mögé.

A főpolgármestert az MSZP, a Párbeszéd és az LMP is támogatta az első fordulóban. Karácsony Gergely a sajtótájékoztatón elmondta: személyes döntést hozott a visszalépésről, ugyanakkor azt is megjegyezte, nem állítja, hogy ezt az őt támogató pártok jó szívvel fogadták el, most mégis azt kéri, hogy jó szívvel támogassák Márki-Zay Pétert.

A döntésről tájékoztatta az őket támogató pártokat, ezzel nehéz helyzetbe hozta őket, és az erre vonatkozó álláspontjukat a testületeik révén fogják kialakítani. Az LMP így is teljes mellszélességgel kiáll az ellenzéki összefogás mellett, és minden erőforrásával támogatja a közös jelölteket és a győztes miniszterelnök-jelöltet.

A párt ugyanakkor azt az egyértelmű döntést hozta korábban, hogy az előválasztás esetében csak egy zöld jelölt mögött tud felsorakozni, így a második fordulóban hivatalosan egyik jelöltet sem fogja támogatni. Korábban beszámoltunk róla, hogy az MSZP-n belül is vita alakulhatott ki arról, hogy egységesen beálljanak-e Márki-Zay Péter mögé.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-03-25 | 12:45
Orbán: Nem engedjük, hogy Magyarországot belesodorják a háborúba

Orbán: Nem engedjük, hogy Magyarországot belesodorják a háborúba

  • Ezért nem küldünk katonákat és nem küldünk fegyvereket Ukrajnába - közölte Orbán Viktor a Facebook-oldalán.
  • Ezt Zelenszkij elnökkel is megértettem. Nekünk Magyarország az első! - nyomatékosította a kormányfő.
Bel 2021-06-23 | 12:29
"Szégyen" - mondta a pedofil-ellenes törvényről Ursula von der Leyen

"Szégyen" - mondta a pedofil-ellenes törvényről Ursula von der Leyen

  • Újabb nyugat-európai vezető, aki nem olvasta el a magyar törvényt.
Bel 2022-01-20 | 12:57
Február 1-jén Putyinnal tárgyal a magyar kormányfő

Február 1-jén Putyinnal tárgyal a magyar kormányfő

  • Paks II., a Szputnyik V gyártása, és a gázellátás lesz a megbeszélés középpontjában.
Bel 2022-08-09 | 17:52
Rekord: 30 illegális migránst szállított a sofőr

Rekord: 30 illegális migránst szállított a sofőr

  • 2022. augusztus 9-én 16 óra körül az M5 autópálya 35-ös kilométerszelvényénél vezettek ki egy szlovák honosságú tehergépkocsit, amit egy 24 éves szlovák férfi vezetett.
  • A jármű utasterében 30 külföldi tartózkodott.
  • A szír állampolgárnak valló külföldiek magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, a Pest megyei rendőrök a sofőrrel együtt elfogták és előállítják őket.
  • Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok alapján visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-06-17 | 17:28
Gyurcsány délutánra valószínűleg behörpintett, így várja Kocsist, meg a Viktort, hogy kézen fogva édes hármasban lehessenek

Gyurcsány délutánra valószínűleg behörpintett, így várja Kocsist, meg a Viktort, hogy kézen fogva édes hármasban lehessenek

  • Szürreálisan homoerotikus posztot osztott meg Gyurcsány Ferenc egykori kormányfő a Facebookján.
Bel 2021-11-03 | 14:27
Magyar György: "mi, akik a jogállamért ordítunk rendszerszerűen, nem tiporhatjuk a jogállamot"

Magyar György: "mi, akik a jogállamért ordítunk rendszerszerűen, nem tiporhatjuk a jogállamot"

  • Magyar György "politikai dumának" nevezte a feles alkotmányozás ötletét.
Bel 2022-02-21 | 11:05
Péntek-vasárnap: 700 migránssal szemben intézkedtek

Péntek-vasárnap: 700 migránssal szemben intézkedtek

  • Pénteken 311, szombaton 201, vasárnap 187 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a katonák és rendőrök.

Bel 2021-08-26 | 09:37
5 millió 715 ezer a beoltott, 180 az új fertőzött

5 millió 715 ezer a beoltott, 180 az új fertőzött

  • Elhunyt egy beteg.
  • 93 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 9-en vannak lélegeztetőgépen.
  • A delta vírusmutáns terjedése a még be nem oltottakat veszélyezteti a leginkább. 
  • Már 240 ezren a harmadik oltást is felvették.