Már pénteken bizalmi szavazást kért maga ellen, de csak kedden jelentette be azt Fekete-Győr

Már pénteken bizalmi szavazást kért maga ellen, de csak kedden jelentette be azt Fekete-Győr
  • Feltehetően a Momentumon belüli hangulat miatt, Orosz Anna, Donáth Anna és Soproni Tamás ugyanis nyíltan szervezkedni kezdtek ellene.
  • Az ok Fekete-Győr siralmas, 3,4%-os szereplése az előválasztáson.
  • Miközben 25 000 aláírással lehetett a miniszterelnök-jelölti választásba benevezni, addig szavazatként Fekete-Győr csak 4 ezret kapott.
  • Ez vagy azt jelenti, hogy más pártok támogatói segítették ki az indulásnál, vagy azt, hogy 4 000 embernek az aláírásgyűjtés után esett le, Fekete-Győrre nem érdemes szavazni.

Egy Facebook-posztban jelentette be Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, hogy vállalja a felelősséget a gyenge eredményért a miniszterelnök-jelölti versenyben, és ezért bizalmi szavazást kezdeményez magával szemben.

Később arról írt, hogy neki sajnos nem sikerült demonstrálni a kormányzóképességet és esélyes jelöltté válni az első forduló végére. Hibákat is elkövetett, írja, és fontos visszajelzés, hogy fiatal még, és nincs vezetői tapasztalata. Megköszönte annak a 21 ezer embernek, aki így is rá szavazott.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-09-17 | 19:49
Vitézy Dávid átvette a BKK-tól a hév és a metró összekötéséról szóló projektet, így legalább lesz is belőle valami

Vitézy Dávid átvette a BKK-tól a hév és a metró összekötéséról szóló projektet, így legalább lesz is belőle valami

  • Olyan hiperpasszív munkatempóban, mint Karácsony hivatala, sosem lett volna az összeköttetésből semmi.
  • Vitézyék 2023-ra készen lesznek a tervekkel.
Bel 2022-01-31 | 12:41
Lázár sem áll ki vitára azzal, aki hazudik a választóinak

Lázár sem áll ki vitára azzal, aki hazudik a választóinak

  • Kikosarazta Lázár János a vitára hívó Márki-Zayt.
Bel 2021-10-29 | 10:38
Balesetet okozott a robogóval, hátrahagyott 2 kiló marihuánát, majd eliszkolt

Balesetet okozott a robogóval, hátrahagyott 2 kiló marihuánát, majd eliszkolt

  • A rendőrség tette közé a felvételt, ahol elszalad a balesetet okozó robogós, aki 2 kiló marihuánát hagyott hátra.
Bel 2022-02-18 | 12:13
Bolond lukból: Márki-Zaynak Trianonról Michael Jackson jutott eszébe

Bolond lukból: Márki-Zaynak Trianonról Michael Jackson jutott eszébe

  • "Szokták mondani, hogy Amerikában minden lehetséges, bárkiből bármi lehet. És erre példa Michael Jackson, aki szegény néger kisfiúként született, és gazdag fehér nőként halt meg" - mondta Márki-Zay.
Bel 2021-12-18 | 10:23
Üzengetés, árulózás, pánik lett úrrá a baloldalon a katasztrofális közvélemény-kutatási adatok miatt

Üzengetés, árulózás, pánik lett úrrá a baloldalon a katasztrofális közvélemény-kutatási adatok miatt

  • Kunhalmi Ágnes ugyan nem látta a 444-en megszellőztetett adatokat, de felelőtlenségnek tartja, hogy a 444 nyilvánosságra hozta azokat.
  • Egyesek azt állítják, a 46-32 csupán nyers adat, az Iránytű Intézet - akit szóba hoztak a kutatással -, azt üzente, ezek nem adatok, ezt senki sem vette a nevére.
  • Közben a momentumos 21 Kutatóközpontot is hírbe hozták a kutatással, hogy ők készítették.
  • A baloldal teljes propagandista-hálózata egyként pánikol: a Telexen megjelent egy írás, hogy miért nem kell komolyan venni egyetlen adatot.
  • Márki-Zay pedig sok minden más mellett azt nyilatkozta a Szabad Európának, hogy rengeteg az áruló az ellenzéken belül, és úgy lehet tönkretenni az ellenzéket, ha ilyen számokat szivárogtatnak ki.
  • De azt is meglebegtette, hogy akár miniszterelnök-jelöltet is cserélhet az ellenzék.
  • Pár órával előtte még azt mondta, hogy komolytalan a Fidesz előnyét mérő kutatás.
  • Majd azzal vádolta meg a pártokat, hogy nem kampányolnak, és pénzt sem igazán adnak neki.
  • Utoljára 5 hónappal ezelőtt omlott össze a baloldali kampány: akkor Karácsony számai kezdtek meredeken esni, olyannyira, hogy annak érdekében, hogy a bőrét mentse, a Főpolgármester vissza is lépett a versengéstől.
Bel 2022-06-21 | 07:52
Budapesten fogták el a tunéziai migránsokat

Budapesten fogták el a tunéziai migránsokat

  • A Készenléti Rendőrség járőrei 2022. június 20-án 15 óra 30 perc körül Budapesten, a Nyugati pályaudvaron igazoltattak négy külföldi férfit, akik mind tunéziai állampolgárnak vallották magukat.
  • Mivel sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • Így a rendőrök az illegális migránsokat elfogták, majd a Repülőtéri Rendőri Igazgatóságra vitték őket.​
Bel 2021-07-02 | 16:15
Karácsony megint a keleti vakcinák ellen uszít az antitest-szűréssel

Karácsony megint a keleti vakcinák ellen uszít az antitest-szűréssel

  • Az oltásellenes baloldal nem tud kibújni a bőréből.
  • Ha a kínai vakcina nem lenne hatásos, akkor nem sikerült volna letörni a járványt.
  • Az igazán érdekes az lesz, a Főváros kitől szerzi be az antitest-szűrés eszközeit.
  • Tavaly ugyanis nagyot taroltak a fővárosi beszerzésekkel a Gyurcsány és Bajnai miniszterelnöksége alatt favorizált egészségügyi szolgáltatócégek.