Bige László ismét a Partizánnak adott interjújában jelentette ki: hajlandó anyagilag is támogatni Márki-Zayt.
Korábban, egy márciusi Partizán-interjúban Bige László gyakorlatilag felajánlotta, hogy ha megszüntetik vele szemben a büntetőeljárást, akkor távol tartja magát a politikától.
Bige László Horn Gyula miniszterelnöksége alatt, privatizáció során szerezte a vagyonát.
Később a Gyurcsány-kormány biztosított számára kedvezményes árú földgázt (ez a műtrágyagyártás alapanyaga), majd amikor az ország gyakorlatilag csődben volt, egy hatalmas, kedvezményes hitelt is.
A BENNFENTES utánajárt, kik szállítottak maszkokat és teszteket a koronavírus-járvány alatt a Fővárosnak.
Többek között ismeretlen, parfüm-, és bútorértékesítéssel foglalkozó vállalkozók korábban üzleti tevékenységet nem végző cégére bukkantunk, amely hatalmas megrendelést kapott a Karácsony vezette Budapesttől.
Olyannyira, hogy a Főváros 211 milliós rendelését követően az addig alvó Rotatech Holding Kft. szárnyalni kezdett, és áruházakban terjeszkedve árulta a maszkokat.
A gáláns pénzszórást Soros György 3,5 millió dolláros adománya, és a Fővárosi Önkormányzat 500 millió forintos önrésze fedezte.
A Fővárosi maszk- és tesztmutyit ismertető cikkorozat I. része.
A BENNFENTES is megírta a héten, hogy sajtóinformációk szerint fölötte lehet az 1 milliárd forintos költségnek az előválasztás megszervezése az ellenzéknek.
Erre hétvégén az ellenzéki pártok közös közleményben azt hazudják, csak a tizedébe kerül az előválasztás.
De ki hiszi ezt el?
Csak Karácsony jelölőszervezete, a Kilencvenkilenc Mozgalom Egyesület hetente 6-8 milliót költ a Facebookon, és még ugyanennyit a Google hirdetési rendszerében.
Azt nem árulják el, hogy honnan van ennyi pénzük hirdetésekre.
A propagandaoldalaik, mint az ezalenyeg.hu és az erosito.hu pedig 2-2 milliót költenek hetente a Facebookon.
Bár a Főváros 2020-ban sem szorult volna rá, tavasszal 1,5 milliót, télen 1,7 millió dollárt "adományozott" Budapestnek a hírhedt nemzetközi spekuláns, Soros György.
A Fővárosnak pontosan 477,992,900 forintot utalt a Nyílt Társadalom Alapítvány tavasszal, majd a decemberi szerződés szerint 531,403,340 forint landolt Budapest számláján; az adományt a Főváros további 500 millióval egészítette ki.
Ahogyan az közismert, Karácsony kampányszerű teszteléssel állította volna meg a járványt, jelszava az volt, "teszteltni, tesztelni, tesztelni". A kormány kezdetektől fogva azt mondta, egyedül az oltás törheti le a járványt.