Folytatódik a trükközés: Márky-Zay bejelentette, vagy Karácsony, vagy ő, de valaki visszalép a másik javára

Folytatódik a trükközés: Márky-Zay bejelentette, vagy Karácsony, vagy ő, de valaki visszalép a másik javára

Még nem döntöttek, hogy melyikük legyen az, hétfőn lesz még egy tárgyalás Karácsony és a hódmezővásárhelyi polgármester között.
 
Péntek délután sajtótájékoztatót tartott Márki-Zay Péter, aki a kedden véget ért ellenzéki előválasztás első fordulójában meglepetésre a harmadik helyet szerezte meg, bejutva ezzel a második körbe. 

A délelőtti hírek még arról szóltak, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester először megméreti saját népszerűségét, aztán dönt arról, hogy visszalép-e Karácsony Gergely javára. Erre az első forduló győztesének, Dobrev Klárának a végső győzelme megakadályozása érdekében lenne szükség.

A délutáni sajtótájékoztatón – amelyet Márki-Zay azután tartott, hogy leült tárgyalni a főpolgármesterrel – aztán a hódmezővásárhelyi polgármester bejelentette: megállapodtak abban, hogy egyikük visszalép a második forduló előtt Dobrev legyőzése érdekében, és miniszterelnökhelyettes-jelöltként fogja segíteni a másik felet.

A sajtótájékoztatón a hódmezővásárhelyi polgármester úgy fogalmazott, hogy egy hármas verseny esetén "nagyon nagy a kockázata annak", hogy Dobrev lenne a közös miniszterelnök-jelölt, és neki van a legkisebb esélye annak, hogy Orbán kihívója legyen 2022-ben [ezt nem tudni, mire alapozza a hódmezővásárhelyi polgármester, ugyanis Dobrev Klára jelentős fölénnyel nyerte a baloldal háziversenyét - a szerk.].

Az azonban még nem dőlt el, hogy melyikük induljon a DK jelöltje ellen. Márki-Zay elmondta, hétfőn lesz még egy beszélgetése Karácsonnyal, ahol programot egyeztetnek, illetve megnézik, melyikük lenne a legalkalmasabb a bizonytalan szavazók megnyerésére.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-05-19 | 13:24
Keményen odacsap a kormány a pedofiloknak: minősített esetekben az emberrablással vagy az emberöléssel lesz egyenértékű a tettük, duplázódnak a büntetések

Keményen odacsap a kormány a pedofiloknak: minősített esetekben az emberrablással vagy az emberöléssel lesz egyenértékű a tettük, duplázódnak a büntetések

  • Aki gyermekpornográf tartalmat készít, terjeszt vagy használ fel, az a magyar jog szerinti legrosszabbra készüljön - hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője szerdán a pedofilellenes törvénycsomag benyújtásával kapcsolatban.
  • Kocsis Máté azt írta, a minősített esetekben a pedofilok tette egyenértékű lesz az emberrablással vagy az emberöléssel, "mert egy kisgyermekkel szemben elkövetett erőszakos pedofil bűncselekmény is az áldozat megölését jelenti".
  • "Még ha a test életben is marad, a gyermek egészséges lelke biztosan meghal. Erre sújt le a szigorító javaslat, a jelenleg kiszabható büntetéseket megduplázzuk" - emelte ki.
  • Az új, minősített - tehát még súlyosabban büntetendő - esetek között felsorolta: ha 12 év alattival szemben követik el, ha hivatalos személyként követik el ("lex Kaleta"), ha sanyargatást vagy erőszakot alkalmazva követik el, és ha különös visszaesőként követik el.
  • "Nincs kibúvó, nincs könnyen megúszás, nincs enyhe következmény. Jobb, ha ezentúl eszükbe se jut" - fogalmazott Kocsis Máté.
Bel 2022-01-25 | 17:02
Újabb vesztett ügy az ellenzéknek: az emberek kétharmada az élelmiszerár-stop mellett

Újabb vesztett ügy az ellenzéknek: az emberek kétharmada az élelmiszerár-stop mellett

  • Tízből hatan (57 százalék) elégedettek a kormány élelmiszerárakat maximáló intézkedéseivel – derül ki a Társadalomkutató felméréséből.
Bel 2021-06-22 | 11:18
Karácsony minden nap a 99 százalékért aggódik, a Körúton meg tönkremennek a vállalkozások

Karácsony minden nap a 99 százalékért aggódik, a Körúton meg tönkremennek a vállalkozások

  • Karácsonyék ugyanilyen érzéketlenek voltak a Vámház körúti Vásárcsarnok bérlőivel is.
  • Ők a koronavírus-járvány okozta nehézségek miatt kértek segítséget korábban, de őket is lepattintották.
  • A körúti vállalkozók üzletei sorra bezárnak, mert a parkolás ellehetetlenítésével elveszítették vevőiket.
  • Ennyit számít Karácsonynak az emberek élete, semmit.
Bel 2021-08-10 | 13:42
Karácsony megírta a Facebookon, hogy ha ő nem facebookozgatna 0-24, akkor semmire se jutnánk

Karácsony megírta a Facebookon, hogy ha ő nem facebookozgatna 0-24, akkor semmire se jutnánk

  • Azzal dicsekszik a Főpolgármester a facebookos munkahelyén, hogy a szombati facebookozásával elintézte, újra van sürgősségi ügyelet az Uzsokiban.
  • Páratlan tehetség a miniszterelnök-jelölt-jelölt, lassan vizet fakaszt a Facebookból, vagy arannyá válik a keze alatt.
Bel 2021-07-06 | 19:23
Karácsony piti kicsinyeskedéssel elgáncsolta az augusztus 20-i ünnepi kormányzati terveket, erre a kormány meghosszabbította a nézőteret a Petőfi hídtól a Margit-hídig

Karácsony piti kicsinyeskedéssel elgáncsolta az augusztus 20-i ünnepi kormányzati terveket, erre a kormány meghosszabbította a nézőteret a Petőfi hídtól a Margit-hídig

  • A Főpolgármester egyelőre nagyon kevés ahhoz, hogy megakadályozza azt, a magyarok méltón ünnepelhessék meg az Államalapítás augusztus 20-i évfordulóját.
  • Kicsinyeskedésből elgáncsolta a kormány terveit, de a kormányt ez nem zavarta össze: ha nem is engedi a fényfestést a Lánchídon, akkor is minden idők legnagyobb tüzijátéka lesz az idei.
Bel 2021-06-12 | 11:20
Megint kórházbezárásokról fantáziál a baloldal - László Imre, a DK egészségügyi szakértője szólta el magát

Megint kórházbezárásokról fantáziál a baloldal - László Imre, a DK egészségügyi szakértője szólta el magát

  • Mikor 2010 előtt kormányon voltak, bezárták a Schöpf-Merei Kórházat, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet (OPNI) és a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézetet.
  • Az ATV-ben László Imre elmondta, "indokolatlanul sok" a 164 fekvőbeteg intézet idehaza, mert "90-100 kórház nagyon biztonsággal, magas szakmai színvonalon el tudja látni az országot".
Bel 2021-12-08 | 11:03
A baloldal elvette, a jobboldal visszaadja a 13. havi nyugdíjat

A baloldal elvette, a jobboldal visszaadja a 13. havi nyugdíjat

  • Már februárban érkezik a nyugdíjasoknak a 13. havi juttatás - jelentette be kedden délután a kormányfő.
Bel 2022-01-31 | 11:52
A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását

A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását

  • A beoltottak száma 6 363 112 fő, közülük 6 101 699 fő már a második, 3 683 719 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.
  • Az elmúlt három nap összesen 45 407 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 553 405 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Az elmúlt három napban  elhunyt 176 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 280 399 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 231 601 főre emelkedett.
  • 3903 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 150-en vannak lélegeztetőgépen.
  • Az omikron és a február 15-től életbe lépő oltási igazolvány miatt is érdemes kihasználni az oltási akciót, amelyben februárban is minden csütörtökön, pénteken, és szombaton folytatódik.