Legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak

Legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak
  • .A kormány alkotmányos védelmet kíván adni a családtámogatásoknak, a munkát terhelő alacsonyabb adóknak és a nyugdíjaknak.
  • Mindemellett a kormány már döntött a hitelmoratórium meghosszabbításáról, valamint a családi adóvisszatérítésről.
  • A gyermekes szülők adóvisszatérítését mindkét dolgozó szülő megkapja februárban és a vállalkozók is jogosultak lesznek rá, az intézkedés 1,9 millió szülő számára mintegy 600 milliárd forintos támogatást jelent. 

Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza - írja a koronavirus.gov.hu.

A beoltottak száma 5 887 540, közülük 5 645 518 fő már a második oltását is megkapta, 760 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

633 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 822 705 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt 5 beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 785 090 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 7 425 főre emelkedett.

539 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 87-en vannak lélegeztetőgépen.

Az átoltottság további növelése és a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyásának megelőzése érdekében:

az internetes időpontfoglalóban a határidőn túli, valamilyen oknál fogva elmaradt második oltásokra is lehet már időpontot foglalni.

Tehát így az is könnyen be tudja pótolni a második oltását, akinek már korábban fel kellett volna vennie azt, de elmulasztotta.

 Az időpontfoglaló ugyanazt a vakcinát  ajánlja fel, amellyel az első oltás is történt.

 

Az Országgyűlés hétfőn 2022. január 1-jéig meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetet.

Erre azért volt szükség, mert a járvány továbbra is jelen van, a delta vírusmutáns hazánkban is terjed, és a sikeres védekezés érdekében a gyors cselekvőképességet továbbra is fenn kell tartani.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-06-25 | 13:39
Hatalmasat megy ma a sikereket fölmutatni képtelen Főpolgármester: pletykákra alapozva bűncselekmények elkövetésével vádolja a NAV vezetőit

Hatalmasat megy ma a sikereket fölmutatni képtelen Főpolgármester: pletykákra alapozva bűncselekmények elkövetésével vádolja a NAV vezetőit

  • Ami egyébként a hazai jogrend szerint maga is bűncselekmény.
  • A totális hazugságspirálban és sikertelenségben vergődő Karácsony most ezekkel a nagyotmondásokkal akar versenyben maradni.
  • Karácsony most úgy keménykedik, hogy azt a Tóth Csabát támogatja a zuglói választókörzetben, aki Karácsony elmondása szerint a családjával fenyegette.
Bel 2021-10-28 | 11:04
Orbán Viktor Facebook-oldalán kimondták az igazságot

Orbán Viktor Facebook-oldalán kimondták az igazságot

  • A miniszterelnök közösségi csatornáján megosztott egy videót, ahol egy állampolgárral beszélget.
  • A hölgy Gyurcsány Ferencről és az Elkxurtukról mesélt Orbán Viktornak.
  • A videóból azt is megtudni, a kormányfő még nem látta a filmet.
Bel 2022-03-11 | 09:26
A járvány ötödik hullámának leszálló ágában vagyunk

A járvány ötödik hullámának leszálló ágában vagyunk

  • A beoltottak száma 6 398 615 fő, közülük 6 178 638 fő a második, 3 826 840 fő a harmadik, 232 691 fő már a negyedik oltását is felvette.
  • 2068 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 814 362 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 50 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 650 643 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 119 066 főre csökkent.
  • 2338 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 109-en vannak lélegeztetőgépen
Bel 2021-08-26 | 09:43
Hisztis óvodásként toporzékol Karácsony: megvétózza az atlétikai VB-t

Hisztis óvodásként toporzékol Karácsony: megvétózza az atlétikai VB-t

  • Ezek ennyit tudnak: lerohasztani egy várost, és nemet mondani mindenre.
Bel 2021-06-02 | 17:16
1% Fegyőr továbbra is úgy szólítja magát, hogy Miniszterelnök Úr

1% Fegyőr továbbra is úgy szólítja magát, hogy Miniszterelnök Úr

  • A Népszava felkérésére közvélemény-kutatást készítetett a Publicus Intézet, ezt szerda reggel hozták nyilvánosságra: a kutatási adatok szerint Fekete-Győrre gyakorlatilag senki sem szavazna az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztáson.
  • Így fogalmazott a Népszava: "Közben Márki-Zay Péter és Fekete-Győr András kedveltsége lényegében a felére fonnyadt: most az összes megkérdezett 7 százaléka mondta azt, hogy az előbbire voksolna, és mindösszesen egy százalék az utóbbi kedveltsége. Jakab Péter 11 százalékon áll."
  • Fekete-Győrt azonban a letaglózó adatok sem bizonytalanították el, délután is tartott egy sajtótájékoztatót Hadházy Ákossal közösen.
  • Ott továbbra is Miniszterelnök Úrnak szólította saját magát.
Bel 2022-05-30 | 09:19
Vasárnap közel 1000 illegális migráns próbált átjutni a határon

Vasárnap közel 1000 illegális migráns próbált átjutni a határon

  • 2022. május 29-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 440 határsértőt tartóztattak fel és 504 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
Bel 2021-05-22 | 09:57

4 millió 969 ezer a beoltott, 647 az új fertőzött és elhunyt 48 beteg

  • A beoltottak száma 4 969 321 fő, közülük 2 967 350 fő már a második oltását is megkapta.
  • 1500 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 183-an vannak lélegeztetőgépen.
  • Mostantól annak sem kell lemondania az utazásról, aki még nem kapta kézhez védettségi igazolványát.
  • Agy friss, rendelet alapján a szálláshelyek, vendéglátóhelyek, fürdők és attrakciók is elfogadhatják a védőoltást igazoló applikációt.
Bel 2021-11-18 | 16:10
Az ukrán csempész 25 illegális migránst bújtatott teherautójában

Az ukrán csempész 25 illegális migránst bújtatott teherautójában

  • A solti rendőrök 2021. november 18-án 13 óra 50 perckor Solt belterületén ellenőriztek egy teherautót, amelyet egy ukrán férfi vezetett.
  • A tehergépkocsi rakterében 25 külföldi tartózkodott, akik indiai és afgán állampolgárnak vallották magukat, ám sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • A gyanú szerint a sofőr a határsértőknek segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, ezért vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indít.
  • Az ukrán állampolgárt előállítják, őrizetbe veszik, és kihallgatását követően előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.
  • A migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.