A BENNFENTES egyik olvasója szerint Fekete-Győr András a budapesti Corvin Caféban üldögélt koraeste hat körül a Corvin téren.
Két ismeretlen fiatallal osztotta meg felháborodását a baloldali előválasztás eredményeiről.
A lilák súlyosan leszerepelt pártelnöke - aki 80 körzet összesítése után már csak 3%-on áll -, szerint "botrányos", hogy ez lett az eredmény.
Érthető a felindultsága, mert a Momentumban ismételten összeomlott a tekintélye: először akkor, amikor felsült a hírhedt Partizán-interjúban.
Másodszor akkor, amikor kiderült róla, hogy nem tud rendet tartani a pártban, és ott olyan ügyeskedők jutnak magasra, mint Cseh Katka.
Legfrissebb leégése pedig a miniszterelnök-jelölti versengésben országosan elért 3 százalék, aminél kevés megalázóbb történhet vele az életben: a baloldali választóközönség beárazta a tehetségét, a budapesti körzetekben a momentumos jelöltekre leadott szavazatok 10%-át kapta meg; politikai elemzők arról találgatnak, meddig húzhatja a Momentum élén.
Orosz Anna, aki fölényesen verte el Gyurcsány jelöltjét, Gy. Németh Erzsébetet, meg is üzente a nyilvánosságon keresztül, hogy ennek az eredménynek senki sem örül, nem sikerült elérni a kitűzött célokat, és ki kell elemezni az okokat.
Ennek ellenére Fekete-Győr továbbra is "királycsinálóként" tekint magára, mintha egyáltalán számítana, hogy a rá szavazó 3% hova áll a második fordulóban; és szerinte ő "egy magasabb polcra került" az előválasztással, ahogyan azt a Telexnek nyilatkozta.
A két fiatalnak a BENNFENTES olvasója szerint Fekete-Győr kifejtette: "botrányos, hogy ilyen eredmények születtek, ezen változtatni kell, Dobrevet valahogy ki kellene kosarazni".
A Népszava felkérésére közvélemény-kutatást készítetett a Publicus Intézet, ezt szerda reggel hozták nyilvánosságra: a kutatási adatok szerint Fekete-Győrre gyakorlatilag senki sem szavazna az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztáson.
Így fogalmazott a Népszava: "Közben Márki-Zay Péter és Fekete-Győr András kedveltsége lényegében a felére fonnyadt: most az összes megkérdezett 7 százaléka mondta azt, hogy az előbbire voksolna, és mindösszesen egy százalék az utóbbi kedveltsége. Jakab Péter 11 százalékon áll."
Fekete-Győrt azonban a letaglózó adatok sem bizonytalanították el, délután is tartott egy sajtótájékoztatót Hadházy Ákossal közösen.
Ott továbbra is Miniszterelnök Úrnak szólította saját magát.