Fekete-Győr 3,683 százalékos eredménye után "királycsinálónak" érzi magát

Fekete-Győr 3,683 százalékos eredménye után "királycsinálónak" érzi magát
  • Csak önbizalom legyen elvtársak, a többit megvesszük.
  • Fekete-Győr "eredménye" gyakorlatilag semmit nem jelent a miniszterelnök-jelöltek további párharcában.
  • A 3,683% ugyanis gyakorlatilag statisztikai hibahatár, nincs jelentősége a továbbiakban.
  • Ettől függetlenül mintha mi sem történt volna, Fekete-Győr akkora önbizalommal nyilatkozik a médiának, mintha 95%-kal nyerte volna meg az első fordulót.
  • Olyannyira, hogy a Telex újságírójának arról nyilatkozott, már egy magasabb polcon érzi magát.

"Dobrev Klára nem jelenti a megújítást" – mondta Fekete-Győr szerda este, amikor a választókerületek 18 százalékának eredményei alapján a DK-s politikus látszott a befutónak, írja a Telex.

"A második fordulóban így döntés előtt áll a Momentum, hogy kivel képzeljük el az új Magyarország első ciklusát. Olyan személlyel, aki a Momentum újító programját a magáévá tudja tenni. Ez nem Dobrev Klára."

Fekete-Győr szerint így a Momentum királycsináló lehet. A második fordulóban ugyanis döntő lehet, hogy a párt ki mögé áll be, biztosítva hozzá a Momentum kapacitásait.

Fekete-Győr szerint nem sikerült ledolgozniuk azt a hátrányt, ami a többi jelölttel szemben megvolt: "Színpadot kellett ácsolni magam alá. A főpolgármester alatt volt a főpolgármesteri hivatal, az EU parlamenti alelnöke alatt az EU, a frakcióvezető alatt a frakció, a megyei jogú város vezetője alatt a megyei jogú város" – mondta Karácsonyra, Dobrevre, Jakabra és Márki-Zayra utalva. "Nekünk színpadot kellett csinálnunk, hogy meghalljanak, ezt a színpadot nem sikerült teljesen megépíteni" – mondta a pártelnök.

A Partizán-interjú kudarc: elismerte, hogy ha egy elemet kellene kiemelni a kevésbé sikeres részek közül, akkor az a Partizánnak adott interjúja lenne. A miniszterelnök-jelölti vitákat már jónak érezte, ám azok későn jöttek ahhoz, hogy már most megépítsék "a kormányzóképességet és az esélyességet". "Arra azonban jó volt, hogy hosszú távon engem egy magasabb polcra helyezzenek" – értékelte a kampányt.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-05-09 | 12:32
Se nő, se gyerek a "menekülő" migránsbandában

Se nő, se gyerek a "menekülő" migránsbandában

  • A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások 2022. május 9-én 9 óra 5 perckor 18 külföldit tartóztattak fel Balotaszállás térségében.
  • Az illegális migránsok afgán, pakisztáni és indiai állampolgárnak vallották magukat, és jogellenesen jutottak be az ország területére.
  • A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • Ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-10-06 | 19:46
Kezdődik a bosszú: Hadházy feljelenti Tóth Csabát

Kezdődik a bosszú: Hadházy feljelenti Tóth Csabát

  • Adóelkerülés és pénzmosás vádjával.
Bel 2021-06-22 | 11:18
Karácsony minden nap a 99 százalékért aggódik, a Körúton meg tönkremennek a vállalkozások

Karácsony minden nap a 99 százalékért aggódik, a Körúton meg tönkremennek a vállalkozások

  • Karácsonyék ugyanilyen érzéketlenek voltak a Vámház körúti Vásárcsarnok bérlőivel is.
  • Ők a koronavírus-járvány okozta nehézségek miatt kértek segítséget korábban, de őket is lepattintották.
  • A körúti vállalkozók üzletei sorra bezárnak, mert a parkolás ellehetetlenítésével elveszítették vevőiket.
  • Ennyit számít Karácsonynak az emberek élete, semmit.
Bel 2022-02-01 | 09:39
Az ellenzéki képviselők szidják a gazdasági helyzetet, de az állampapírokat úgy veszik, mint a cukrot

Az ellenzéki képviselők szidják a gazdasági helyzetet, de az állampapírokat úgy veszik, mint a cukrot

  • Miközben minden hullámhosszon azt hazudják az ellenzéki politikusok, Magyarország tönkrement, az állampapírokat nagyon szeretik.
  • A jobbikos Brenner Koloman is bezsákolt állampapírból, 7,7 millióról 13 millióra növelte az általa birtokolt kötvényt.
  • Brenner Kolomannak 2018-as vagyonnyilatkozata szerint egyetlen forint megtakarítása sem volt.
Bel 2022-07-20 | 16:55
Szlovák autóval próbálták csempészni a migránsokat

Szlovák autóval próbálták csempészni a migránsokat

  • 2022. július 20-án 13 órakor Szegeden ellenőrzés alá vontak egy szlovák honosságú Skoda Octavia személyautót és annak szlovák sofőrét.
  • Az egyenruhások a jármű átvizsgálása során annak utasterében 4 határsértőt találtak, akik magukat szír állampolgárnak vallották, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • A rendőrök a gépjármű 42 éves vezetőjét előállították a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre, ahol ellene embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
  • A határsértőkkel szemben a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.
Bel 2021-08-02 | 09:58
Pulai András, az ellenzék bérelemzője: Karácsony elsőségét cibálja Jakab és Dobrev

Pulai András, az ellenzék bérelemzője: Karácsony elsőségét cibálja Jakab és Dobrev

  • A Népszavának adott interjút a bármire kapható Publicus elemzője, Pulai András.
  • Ebben megerősíti az IDEA-Závecz felmérést, hogy Karácsony elsőségét kikezdte Jakab és Dobrev.
  • Azt is elmondja, a Momentum népszerűségvesztésével a pártnak "kezdenie kellene valamit".
Bel 2021-06-16 | 17:32
Brüsszel legfontosabb elfoglaltsága: vizsgálatot indított az Európai Bizottság a pedofiltörvény miatt

Brüsszel legfontosabb elfoglaltsága: vizsgálatot indított az Európai Bizottság a pedofiltörvény miatt

  • Mi mással is foglalkozhatna a brüsszeli testület egy világjárvány és egy gazdasági krízis közepén?