Menczer nem nézi ki Karácsonyból, hogy reggel hatkor képes lenne Operatív Törzs ülést tartani

Menczer nem nézi ki Karácsonyból, hogy reggel hatkor képes lenne Operatív Törzs ülést tartani
  • Délelőtt álmoskás és pufi arccal jelentkezik be a Főpolgármester a kampányolásairól, ezt vette számba Menczer Tamás is.

"Hölgyeim, uraim, a vírus nem tudja, hogy hétvége van, holnap reggel hatkor találkozunk" – utalt vissza a miniszterelnök mondandójára Facebook-bejegyzésében Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

Mint mondta, Orbán Viktor akkor leszögezte, hogy amikor a magyar emberek munkába indulnak, már tudniuk kell, hogy az operatív törzs addigra megtartotta az aktuális ülését.



Az államtitkár Karácsony Gergelyről szólva kijelentette: "a főpolgármester nyolc, fél kilenc környékén, álmosan szokott megjelenni meg bejelentkezni különböző helyeken. Nem tudom ő tartana-e reggel hatkor operatív törzs ülést."

Emlékezetes, Karácsony Gergely főpolgármester augusztus 23-én délelőtt fél 10-kor láthatóan álmosan, kávézás közben egy Facebook-videóban jelentkezett be az előválasztás kezdetének apropóján. Sokan felháborodtak a főpolgármester hanyag magatartása miatt.

"Fél 10-kor hullafáradtan egy kávé mellől bejelentkezni otthonról? Nincsen több kérdésem azzal kapcsolatosan, hogy vajon miért tűnik gazdátlannak Budapest, miért vannak állandóan dugók a nyári szünetben is, miért elhanyagoltak a közterek, miért születnek átgondolatlan és összehangolatlan lépések" – reagált akkor a főpolgármester reggeli rutinjára Deák Dániel.

Azonban nem csupán a XXI. Század Intézet elemzője mondta el véleményét a főpolgármesterről.

"Karácsony Gergely fél 10-kor, álmos szemekkel, egy csésze kávé mellől jelentette be, hogy nyugodjunk meg, lassan megmenti Magyarországot. Eközben Orbán Viktor az elmúlt másfél évben, közel minden hajnalban már az operatív törzs ülésein tette a dolgát és ténylegesen a magyarok megmentésén dolgozott" – rögzítette Kötter Tamás. az író aláhúzta: "Ez a különbség egy felelős vezető és egy sértődött óvodás között." Később Karácsony Gergely egyébként több hasonló videót is jó ötletnek tartott megosztani a közösségi oldalán.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-07-16 | 13:09
Facebook posztolgatást követően rendkívüli sajtótájékoztatón is toporzékolt Karácsony

Facebook posztolgatást követően rendkívüli sajtótájékoztatón is toporzékolt Karácsony

  • Továbbra is a kínai vakcinán lovagol a Főpolgármester, holott lenne más dolga is.
  • Rendbe szedni a méhlegelőknek csúfolt gazt, felszámolni a Budapestet megbénító dugókat, eltakarítani a szemetet, a koszt és a kutyaszart az utcákról.
  • Karácsony ehelyett azt javasolta Orbánnak, közös plakátokon népszerűsítsék a 3. oltást.
  • A Főpolgármester feltehetően azért toporzékol ezen az ügyön annyit, mert a kampánystábjával kitalálhatták, a 3. oltással és a félelemkeltéssel revolverezik a következő hetekben a kormányt.
  • Csakhogy Orbán keresztülhúzta a számításaikat, mert bejelentette a Kossuth rádióban: két hét múlva a 3. oltást is felveheti, aki szeretné.
Bel 2021-08-31 | 13:04
Karácsony megfojtaná a gazdasági növekedést és a dinamikus bérnövekedést

Karácsony megfojtaná a gazdasági növekedést és a dinamikus bérnövekedést

  • A keddi beruházási rekord és a keresetek emelkedésének híre miatt különös fénytörésbe kerül Karácsony pár napos Népszava-interjúja.
  • Abban azzal fenyegetőzött, ő majd leállítja a pénzcsapokat, mert a NER-t az élteti.
  • Azt nem tette hozzá, hogy az olcsó banki, jegybanki hitelek, a kormány által adott támogatások, beruházás-ösztönző források javarészt nem a NER vállalkozóihoz, hanem a magyar gazdaságban dolgozó üzletemberekhez kerülnek.
  • Ezzel az interjúval Karácsony indirekt módon azt üzeni: szétverné a dinamikus gazdasági növekedést és a felzárkózást.
Bel 2022-06-03 | 09:59
Rekord: 29 illegális migráns egy furgonban

Rekord: 29 illegális migráns egy furgonban

  • 2022. június 3-án 2 óra 30 perckor az M5 autópálya 35-es kilométerszelvényében igazoltattak egy magyar honosságú kisteherautót.
  • A járművet egy 29 éves férfi vezette, és rajta kívül abban 29 külföldi tartózkodott.
  • A magukat afgán, pakisztáni és indiai állampolgárnak valló migránsok magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, a Pest megyei rendőrök a sofőrrel együtt elfogták és előállítják őket.
Bel 2021-09-25 | 10:23
A szerda éjjeli baleset helyszíne még mindig tele van előválasztási iratokkal - újabb infókat szerzett a BENNFENTES

A szerda éjjeli baleset helyszíne még mindig tele van előválasztási iratokkal - újabb infókat szerzett a BENNFENTES

  • Szerdán éjszaka durva baleset történt az M3-ason.
  • Egy luxus BMW vélhetően a megengedett sebességnél jóval gyorsabban betonelemnek csapódott, a sofőr pedig kirepült a rommá tört autóból.
  • Az origo írta meg a balesetről, hogy az autóban az előválasztás szavazólapjait és nagy mennyiségű készpénzt szállítottak.
  • A BENNFENTES kiment a baleset helyszínére, ahol még forró nyomra bukkantunk: az út szélén mindenhol előválasztási szavazólapok hevertek.
  • FOTÓK, VIDEÓ
Bel 2021-05-15 | 20:29
Karácsony az elmúlt időkben végig tagadta, hogy benevezne a miniszterelnök-jelölti castingba

Karácsony az elmúlt időkben végig tagadta, hogy benevezne a miniszterelnök-jelölti castingba

  • Szombaton Karácsony Gergely Főpolgármester bejelentette, hogy benevez a miniszterelnök-jelölti válogatóba.
  • Tavaly több alkalommal is cáfolta indulását az ATV-ben és az RTL Klubnak adott interjúiban is.
  • Az ATV-nek azt mondta, "megtiszteltetésnek érzi, hogy Budapest Főpolgármestere lehet", és nincsenek más ambíciói, így nem készül arra sem, hogy miniszterelnök-jelöltként indul a 2022-es választáson.
  • Az RTL-nek pedig ezt mondta 2020 decemberében: "A hátam közepére nem kívánkozik a miniszterelnök-jelöltség".
  • Cáfolta ambícióit Bohár Dánielnek nyilatkozva is, "Egy porcikám sem kívánja ezt [a miniszterelnök-jelöltséget] és inkább buzdítok más alkalmas jelölteket".
  • VV Zsolt kanapéján alig két hónapja azt mondta, "dehogy akarok én miniszterelnök lenni".
  • A 2018-as miniszterelnök-jelöltségének ugyanígy futott neki.
  • Akkor egy kiszivárgott hangfelvételen ezt mondta: "Alapvetően az az érzésem, hogy a faszért hagytam magam rábeszélni erre miniszterelnök-jelöltségre, mert sokkal jobb lett volna, ha el sem kezdem".
  • A Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt vezette lista 2018-ban végül 11,91%-ot ért el az Orbán Viktor vezette Fidesz 49,27 százalékával szemben.
Bel 2021-09-20 | 16:47
A Cseh Katka-botrány megrázta a Momentumot: az év egészében a párt támogatottsága most a legalacsonyabb

A Cseh Katka-botrány megrázta a Momentumot: az év egészében a párt támogatottsága most a legalacsonyabb

  • A biztos pártválasztóknál 2, a teljes népességen belül 1 százalékot veszítettek.
  • A Fidesz 3. hónapja vezeti az IDEA Intézet közvélemény-kutatását.
  • A teljes népességen belül 1 százalékkal vezet az ellenzék.
  • A Fidesz-KDNP azonban 4 százalékkal vezet a biztos pártválasztók között.
  • Az MSZP visszaverekedte magát a parlamenti küszöb környékére.
  • A Párbeszéd és az LMP megrekedt 2-2 százalékon, még úgy is, hogy az LMP javított 1 százalékot.
  • A Jobbik és a DK támogatottsága nem változott, a DK az első, a Jobbik a második.
Bel 2022-01-18 | 19:08
Berobbant az omikron Budapesten - a baloldal aláírásgyűjtése miatt történt ez?

Berobbant az omikron Budapesten - a baloldal aláírásgyűjtése miatt történt ez?

  • A 3. hullámot is meghaladó fertőzésszámok jellemzik Budapestet, erről tanúskodnak a múlt heti fertőzésszámok.
  • A magas kontaktusszám ennek az oka, mondják szakértők.
  • A legtöbb kontaktus pedig a hétköznapi élet mellett a budapesti baloldal népszavazási aláírásgyűjtése miatt történhetett a budapesti emberek között.
Bel 2021-12-10 | 15:27
A GVH feljelentette a Pannónia Nyomda Kft-t, amelynek Cseh Katalin volt az ügyvezetője

A GVH feljelentette a Pannónia Nyomda Kft-t, amelynek Cseh Katalin volt az ügyvezetője

  • A Gazdasági Versenyhivatal tájékoztatta az Európai Csalás Elleni Hivatalt (OLAF) is.