120 mandátumot szerezne a Fidesz most vasárnap

120 mandátumot szerezne a Fidesz most vasárnap
  • A Nézőpont szerint szinte nincs hatással a pártpreferenciákra az előválasztási kampány.
  • A Fidesz július óta folyamatosan emelkedik, igaz, hónapról-hónapra hibahatáron belül.
  • Jelenleg 53-45 százalék az állás a Fidesz javára.

A baloldal előválasztása és a jobboldal aláírásgyűjtése azonos hatással járt: szeptember hónapban csak a hibahatáron belül változott a két politikai tábor közötti különbség a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint.

Gyurcsány Ferenc elrettentő erejét mutatja, hogy a minimális elmozdulás a Fidesznek kedvezett. A baloldali pártok egyesülési folyamatának fontos állomása az előválasztási küzdelem, amely nem látszólag a jelöltek személyének kiválasztásáról szól elsősorban, valójában egy átfogó mozgósító kampány a baloldal, s különösen annak egyesülése mellett.

A nagyjából 700 ezerre tehető résztvevői létszám a baloldali szavazótábornak alig több mint a negyede, az ő mozgósításuk azonban fontos az ellenzék megszervezése szempontjából. Ugyanakkor a Fidesz sem maradt tétlen és hasonló mozgósító kampánnyal válaszolt az előválasztásra.

Sőt a kormánypárt Gyurcsány és Karácsony személyét középpontba állító petíciója még jobban is teljesített, könnyebb volt a résztvevőket megnyerni vele. A két mozgósító kampány összességében hatásában kiegyenlítette egymást, mindkét szavazótábor elszántabbá vált, de a két szavazótábor közötti versenyhelyzet nem változott.

A részvételüket biztosra ígérő szavazók pártpreferenciája alapján "most vasárnap" a Fidesz 53, az egyesült baloldal a szavazatok 45 százalékát szerezné meg.

Mindez a mostani kormánypárt további kényelmes kormányzását tenné lehetővé, mintegy 120 mandátum többséggel. A két politikai tábor között ugyan azonosítható 7 százaléknyi egyéb pártra szavazó, de ők nem rendelkeznek világos preferenciával, konkrét pártnevet csak kevesebb mint harmaduk (2 százalék) jelölt meg preferenciájaként, amely a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutyapárt aktuális gyengeségét is mutatja.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-10-05 | 11:40
Puzsér: Karácsony az ország legalattomosabb hazudozója

Puzsér: Karácsony az ország legalattomosabb hazudozója

  • Márki-Zay Péter félti Karácsony hazudozásaitól és közismert árulásaitól a kötismert kritikus.
  • "Jusson eszedbe Tóth Csaba, akinek valamennyi gazemberségét fedezte, hogy aztán hátba döfje a kampány hajrájában" - hoz példát a közelmúltból Puzsér.
  • Majd így folytatja: "Itt az ideje annak, hogy ezúttal ez a falánk, mindent is magának akaró, telhetetlen kölyök lépjen vissza".
  • Puzsér szerint Karácsony semmit nem tud hozzátenni az ellenzék eredményéhez.
  • "Ha Budapest főpolgármestereként ennyi pénzből ennyire volt képes, az azt jelzi, hogy semmit nem tud hozzátenni az ellenzék eredményéhez" - írta.
Bel 2021-09-15 | 09:06
A pénzen vesztek össze a momentumos vezetők - kiszivárogtak a jegyzőkönyvek

A pénzen vesztek össze a momentumos vezetők - kiszivárogtak a jegyzőkönyvek

  • Bár a politizálásban még alig szereztek rutint, a politikai acsarkodás már a kezdetektől jól ment a Momentum politikusainak.
  • A Mandiner megszellőztetett egy jegyzőkönyvet, amelyből kiderül: a pénz miatt veszekedtek már 2017-ben is a párt vezetői.
  • Ekkor sokan még a tagok közül sem tudták, hogy a vezetőségből viszont van, akinek a családi cége jól jár a politikából: például Cseh Katalin.
Bel 2021-11-09 | 18:04
A korrupcióellenességet hirdető Márki-Zay titkolja Hódmezővásárhely szerződéseit

A korrupcióellenességet hirdető Márki-Zay titkolja Hódmezővásárhely szerződéseit

  • Kovács Gergely, az MKKP elnöke hívta fel erre a figyelmet, majd az Átlátszó járt ennek utána.