Szabó Tímeát állítása szerint megütötték a Széll Kálmán téren

Szabó Tímeát állítása szerint megütötték a Széll Kálmán téren
  • A gyűlöletpolitikát okolja a képviselő az állítólagos tett miatt.
  • Holott ő az ország egyik legnagyobb gyűlölködője.

Megütötte egy idős nő a Párbeszéd társelnökét, Szabó Tímeát 12 óra körül a Széll Kálmán téren – állítja a képiselő a közösségi oldalán.

A politikusnak egyébként éppen az Országgyűlésben kellene parlamenti munkáját végeznie éppen, de ő kampányol.

Az afganisztáni háborús konfliktusokban jártas és a háborús zónákban is kellő tapasztalattal bíró Szabót annyira megviselte az, hogy egy idős nővel konfliktusba keveredett, hogy nem is hagyta szó nélkül a bántalmazást, amiről mást nem közölt.

Érdekes, hogy amikor Jakab Péter pibékjei fojtószorítással vittek földre egy járókelőt, akkor nem hallatta hangját. Szabó Tímea a közösségi oldalán írt arról, hogy egy "fideszes hölgy az imént megütött a Széll Kálmán téren, miután megkérdezte, hogy én hol voltam a zsidók deportálásánál".

Majd levonta a konzekvenciát: "Ide vezet az Orbán-féle gyűlölködés, az aljas hergelés. Ez a nő most még csak megütött, holnap lehet, hogy durvábbat is tenne velünk. Vessünk ennek véget, és hozzunk végre békét az országba! Ha te is szeretnél tenni a változásért, ma estig még szavazhatsz az előválasztáson! Szavazz Karácsony Gergelyre, arra a jelöltre, akinek nem a bosszú, hanem az ország újraegyesítése a célja!" – fejtette ki, igyekezve politikai tőkét kovácsolni az állítólagos esetből.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-06-14 | 17:40
Kész csoda: 111 nappal a kórházba kerülését követően Bányai Gábor köszönetet mondott, hogy túlélte a koronavírus-fertőzést

Kész csoda: 111 nappal a kórházba kerülését követően Bányai Gábor köszönetet mondott, hogy túlélte a koronavírus-fertőzést

  • "Sem magasság sem mélység nem rettent" - posztolta Facebook oldalára Bányai Gábor fideszes képviselő.
Bel 2021-06-02 | 12:49
Jól megy a baloldal adatgyűjtő cégének: közel félmilliárdot szedtek ki a DatAdatból Bajnaiék

Jól megy a baloldal adatgyűjtő cégének: közel félmilliárdot szedtek ki a DatAdatból Bajnaiék

  • A DatAdat a baloldal internetes adatgyűjtő vállalkozása, amely modern Big Data technológiá segítségével profilozza a választókat.
  • Hasít a cég, mások megfigyeléséből szép kis pénzt csinálnak: 2021-ben közel félmilliárdos osztalékelőleget vesz ki a Bajnai Gordon egykori kormányfő által tulajdonolt vállalkozásból a tulajdonosi kör.
Bel 2021-10-29 | 10:38
Balesetet okozott a robogóval, hátrahagyott 2 kiló marihuánát, majd eliszkolt

Balesetet okozott a robogóval, hátrahagyott 2 kiló marihuánát, majd eliszkolt

  • A rendőrség tette közé a felvételt, ahol elszalad a balesetet okozó robogós, aki 2 kiló marihuánát hagyott hátra.
Bel 2021-08-13 | 13:52
A pedofilokat mentegette a szocialisták bérelemzője, elhatárolódtak tőle

A pedofilokat mentegette a szocialisták bérelemzője, elhatárolódtak tőle

  • Pulai András szerint van helye a pedofilok iránti érzékenyítésnek is.
  • Ő az MSZP által eltartott Publicus Intézet vezetője.
Bel 2021-09-30 | 11:18
Fekete-Győr 3,683 százalékos eredménye után "királycsinálónak" érzi magát

Fekete-Győr 3,683 százalékos eredménye után "királycsinálónak" érzi magát

  • Csak önbizalom legyen elvtársak, a többit megvesszük.
  • Fekete-Győr "eredménye" gyakorlatilag semmit nem jelent a miniszterelnök-jelöltek további párharcában.
  • A 3,683% ugyanis gyakorlatilag statisztikai hibahatár, nincs jelentősége a továbbiakban.
  • Ettől függetlenül mintha mi sem történt volna, Fekete-Győr akkora önbizalommal nyilatkozik a médiának, mintha 95%-kal nyerte volna meg az első fordulót.
  • Olyannyira, hogy a Telex újságírójának arról nyilatkozott, már egy magasabb polcon érzi magát.
Bel 2022-01-11 | 14:01
51 illegális migránst tartóztattak fel ma hajnalban a rendőrök

51 illegális migránst tartóztattak fel ma hajnalban a rendőrök

  • A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások 2022. január 11-én 0 óra 30 perckor 13 illegális migránst Kelebiánál, 1 óra 45 perckor egy 15 fős csoportot Katymárnál, valamint 1 órával később Kunbajánál további 23 illegális migránst tartóztattak fel.
  • A csoportok tagjai szír, szomáliai és afgán állampolgároknak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. 
  • A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.