A BENNFENTES-hez olyan információk jutottak el az előválasztást szervezőktől, hogy Jakab Péter búcsút inthet a második fordulónak, ugyanis kiesett a miniszterelnök-jelölti versenyből.
A BENNFENTES információi szerint a jól hajrázó Márki-Zay Péter jött fel a harmadik helyre.
Arra maga a hódmezővásárhelyi polgármester is utalt az utóbbi héten, hogy szerinte Jakabot ki fogja ejteni az előválasztásból.
Jakab Péter állítólag már tudja az eredményt, és sokkolták a számok, forrásaink szerint összeomlott a szélsőjobboldali pártvezér az újabb sikertelenségtől.
Az elkeseredettsége érthető: eddig egyetlen választást sem nyert meg Jakab Péter.
2010-ben a miskolci 18-as számú egyéni választókerületben csak a harmadik helyen végzett mindössze húsz százalékot szerezve.
2014-ben Miskolc polgármesteri székéért is elindult, azonban akkor is kikapott.
Az önkormányzati választáson az egyéni választókerületben indulva mindössze 874 voksot kapott, így szintén csak a harmadik lett.
Legutoljára 2018-ban Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1. számú országos egyéni választókerületében állt rajthoz, de ott is kikapott fideszes ellenfelétől.
2011 és 2018 között a legszegényebb háztartások reáljövedelme nőtt a legnagyobb mértékben, ami azért is van, mert 12 százalékról négy százalék alá csökkent a munkanélküliség - mondta az államtitkár.
A minimálbér több mint duplájára nőtt. Négymillióval csökkent azok száma, akiknek egy váratlan kiadás óriási nehézséget okoz.
Az Eurostat adatai szerint pedig a szegénység kockázatának kitettek száma 2010 óta jelentősen – 1,28 millió fővel – csökkent hazánkban.
Csak az egészségügyre 770 milliárd forinttal többet költhetünk majd, mint idén, 2010-hez viszonyítva pedig 1700 milliárd a különbség.
2022. április 29-én 8 óra 25 perckor az M5-ös autópályán, Kiskunfélegyháza térségében intézkedés alá vontak egy furgont, amelyet egy 32 éves cseh férfi vezett.
A jármű rakterében 32 külföldit találtak a rendőrök. Az illegális migránsok szír állampolgárnak vallották magukat, de sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.
A gyanú szerint a cseh állampolgárságú sofőr a határsértőknek segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, ezért vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indít.
A férfit előállítják, őrizetbe veszik, és kihallgatását követően előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.
A migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Kunhalmi Ágnes ugyan nem látta a 444-en megszellőztetett adatokat, de felelőtlenségnek tartja, hogy a 444 nyilvánosságra hozta azokat.
Egyesek azt állítják, a 46-32 csupán nyers adat, az Iránytű Intézet - akit szóba hoztak a kutatással -, azt üzente, ezek nem adatok, ezt senki sem vette a nevére.
Közben a momentumos 21 Kutatóközpontot is hírbe hozták a kutatással, hogy ők készítették.
A baloldal teljes propagandista-hálózata egyként pánikol: a Telexen megjelent egy írás, hogy miért nem kell komolyan venni egyetlen adatot.
Márki-Zay pedig sok minden más mellett azt nyilatkozta a Szabad Európának, hogy rengeteg az áruló az ellenzéken belül, és úgy lehet tönkretenni az ellenzéket, ha ilyen számokat szivárogtatnak ki.
De azt is meglebegtette, hogy akár miniszterelnök-jelöltet is cserélhet az ellenzék.
Pár órával előtte még azt mondta, hogy komolytalan a Fidesz előnyét mérő kutatás.
Majd azzal vádolta meg a pártokat, hogy nem kampányolnak, és pénzt sem igazán adnak neki.
Utoljára 5 hónappal ezelőtt omlott össze a baloldali kampány: akkor Karácsony számai kezdtek meredeken esni, olyannyira, hogy annak érdekében, hogy a bőrét mentse, a Főpolgármester vissza is lépett a versengéstől.
A Kontra forrása szerint elkezdődött a szervezkedés Jakab ellen.
A portál információi szerint a Jobbikban Jakab előválasztási leégése mellett az csapta ki a biztosítékot, hogy a kormánnyal szavakban kérlelhetlen Jakab felrántotta a CSOK-ot és minden jel szerint az otthonfelújítási támogatást is.