Jakabnak eszében sincs kifarolni a karlendítő jobbikos mögül

Jakabnak eszében sincs kifarolni a karlendítő jobbikos mögül

Eszében sincs megvonni a támogatását Jakab Péternek attól a jobbikos jelölttől – Farkas Péter Barnabástól –, aki egy korábbi fotón kart lendít.

A napokban előkerült egy régi fotó Farkas Péter Barnabásról, amelyen egy lengyel kiállítás zsidóellenes feliratokat bemutató részén látható náci karlendítés közben. Farkas erről azt mondta, hogy mozdulata nem karlendítés volt, hanem a többieknek integetett, hogy álljanak össze egy csoportképre.

Ezt azonban később egy vele lévő társa cáfolta az ATV-nek.

Jakab Péter azzal érvelt, hogy ha ma lennének a választások, Farkas Péter Barnabás, a Jobbik képviselőjelöltje Ózdon és környékén 6 százalékkal verné meg a Fidesz jelöltjét.

"Erre Budapest főpolgármestere arra szólít fel, hogy vonjam meg a támogatásomat a vidéki jelöltünktől, mert előkerült róla egy régi fénykép, ahol szerinte kart lendít" – írta, hozzátéve, hogy a jelölt szerint nem történt ilyen.

A Jobbik elnöke egyértelművé tette, hogy aki képes legyőzni a Fideszt, azt minden erejével támogatja. Korábban egyébként ugyanezen logika mentén állt ki az MSZP-s Tóth Csaba mellett Zuglóban, igaz, azóta mögüle már kifarolt. Farkas Péter Barnabás a Borsod 3-as választókerületben indult az előválasztáson, eredetileg a DK, az LMP és a Momentum támogatásával.

A fotó nyilvánosságra kerülése óta azonban magára hagyta mind a Momentum, mind az LMP. Kihívója az MSZP-s Kiss Sándor, akit a Párbeszéd támogat. Jakab Péter korábban lapunknak arról beszélt, nem tart attól, hogy a kampányban a Jobbik korábbi, szélsőséges megnyilvánulásait számon kérnék rajta, mert aki a párt tagja az elnökké választása után is, az "szakított az esetleges szélsőséges múltjával".

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2021-11-15 | 10:28
A Kárpátok Wish-ről rendelt Cicerójánál egyre távolabb gurul a gyógyszer

A Kárpátok Wish-ről rendelt Cicerójánál egyre távolabb gurul a gyógyszer

  • Most azt mondta Márki-Zay, Orbán olyan dolgokat tesz, mint Ceaușescu.
Botrány 2021-08-05 | 17:32
Tüttő Kata áldozatpózba vágta magát a tengerparti lovaglás után

Tüttő Kata áldozatpózba vágta magát a tengerparti lovaglás után

  • Ha egy baloldali lebukik az életmódjával, vagy belebukik a hazugságaiba és a képmutatásába, akkor áldozatpózba vágja magát.
  • Karácsony is mindig ugyanezt csinálja.
Botrány 2021-07-09 | 20:12
Az UEFA három zártkapus meccsel büntette meg a magyar válogatottat és a szurkolókat

Az UEFA három zártkapus meccsel büntette meg a magyar válogatottat és a szurkolókat

  • Az indoklás szerint azért, mert a szurkolók "diszkriminatív" viselkedést tanúsítottak a magyar-portugál, a magyar-francia és a német-magyar mérkőzésen.
  • Vicc.
Botrány 2021-09-08 | 14:16
Egy utcányi busz a dugóban vesztegel, de Karácsonyék azt tanácsolják, utazzunk tömegközlekedéssel

Egy utcányi busz a dugóban vesztegel, de Karácsonyék azt tanácsolják, utazzunk tömegközlekedéssel

  • Karácsonyék inkompetenciája egyetlen képben.
  • Számoljunk együtt! Vajon mennyi károsanyagot bocsát ki Karácsony miatt ez a rengeteg dugóban veszteglő busz?
  • Közben a Főpolgármester tanácsokat osztogat, azt mondja, válasszuk a tömegközlekedést az autós közelekdés helyett.
  • Minek? Hogy így is, úgy is a dugóban vesztegeljen mindenki?
  • Karácsonyék lassan szénmonoxidba és nitrogén-dioxidba fullasztják Budapestet.
Botrány 2021-07-12 | 11:51
Karácsony folytatja uszítását a kínai vakcina ellen

Karácsony folytatja uszítását a kínai vakcina ellen

  • Az ember, aki egy közlekedési dugóval sem bír el, azt állítja, a "gonosz" kormány ráerőszakolta a kínai oltást a 60 évnél idősebb emberekre.
  • Hazudik, ahogy szokott: Magyarországon a koronavírus elleni vakcina felvétele önkéntes, mindenki szabadon dönthet, beoltatja-e magát.
  • Hazudik azért is, mert ha a kínai vakcina nem lenne hatásos, akkor a 3. hullámot nem sikerült volna letörni.
  • És hazudik azért is, mert az utóbbi hetekben kizárólag oltatlanok haltak meg koronavírus-fertőzésben.
Botrány 2021-05-11 | 16:05
Kínos: ez gyors lebukás volt, mert az internet nem felejt - hiába állítja ellenkezőjét, egy korábbi párbeszédes nyilatkozat szerint Karácsonynak nincsen nyelvvizsgája

Kínos: ez gyors lebukás volt, mert az internet nem felejt - hiába állítja ellenkezőjét, egy korábbi párbeszédes nyilatkozat szerint Karácsonynak nincsen nyelvvizsgája

  • A testszégyenítés-botrányt az angol nyelvtudás vagy annak hiánya körüli botrány váltotta fel a napokban.
  • Karácsony tegnap azzal mentegetőzött, a miniszterelnök beszélt angolja feltehetően jobb, mint az övé.
  • A Főpolgármester egy középfokú egyetemi nyelvvizsgára hivatkozott hétfőn.
  • Csakhogy egy korábbi párbeszédes nyilatkozat szerint Karácsony a középfokú nyelvvizsgát sem szerezte meg.
  • Értelmszerűen tehát papírja sem lehet a nyelvtudásáról.
Botrány 2021-07-03 | 21:51
Tarlós ellen kampányt építettek fel Karácsonyék a tömegközlekedés klimatizálásáért, most annyit tanácsolnak cinikusan, "Nyissuk ki az ablakot!"

Tarlós ellen kampányt építettek fel Karácsonyék a tömegközlekedés klimatizálásáért, most annyit tanácsolnak cinikusan, "Nyissuk ki az ablakot!"

  • Döbbenetes cinizmus.
  • Többek között azzal vergődött hatalomra Budapesten az ellenzék, hogy majd klimatizálja a metrót és a tömegközlekedést.
  • Most már csak annyit tudnak mondani a kánikulában levegőt nem kapó embereknek, hogy "Nyissuk ki az ablakot!"
  • A cinikus elszólás hasonlít Karácsonyéra, aki nemrégiben azt javasolta az autósoknak, ha nem bírják a dugót, szálljanak ki, és menjenek gyalog.
  • Őt klimatizált szolgálati autó hurcolja mindenhova, sofőrrel.