AZ MSZP-s Tóth Csaba beadta a kulcsot, visszalépett a jelöltségtől

AZ MSZP-s Tóth Csaba beadta a kulcsot, visszalépett a jelöltségtől
  • Állítása szerint halálos fenyegetéseket is kapott, és erről Karácsony Gergely is tudott.
  • Karácsonyt végig a volt miniszterelnök-jelöltemként emlegette.

Visszalép az előválasztási indulástól az MSZP-s Tóth Csaba – jelentette be ő maga a "Mi történt?" címmel meghirdetett sajtótájékoztatóján.

Tóth felolvasott egy nyilatkozatot, amelyben arról beszélt, hogy olyan támadások érték, amelyek ellen nem volt módja védekezni és támogatói is kihátráltak mögüle. Karácsony Gergelyt többször is a volt miniszterelnök-jelöltemnek nevezte.

Elmondta azt is, hogy a kampány előtt azzal fenyegették meg, hogy ha nem száll ki a politikából, akkor megölik. Erről állítása szerint Karácsony Gergely is tudott. "Nekem erre a politikai mocsárra nincs semmi szükségem. Úgy döntöttem, hogy visszalépek a jelöltségtől." - mondta Tóth.

A Telex több forrásból úgy értesült, Tóth visszalépése mögött nem csupán Karácsony Gergely, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP közös miniszterelnök-jelöltjének, majd több, korábban mögötte álló párt támogatásának megvonása áll, hanem az is, hogy az előválasztási részvételi, valamint a lebonyolító pártok által ismert adatok fényében Hadházy Ákos, a Momentum és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt által támogatott jelölt áll nyerésre a Budapest 8. választókerületében, ahol – szintén nem hivatalos – információink szerint országosan a legmagasabb arányú a részvétel másfél nappal az urnazárás előtt.

Tóth Csaba Facebook-oldaláról a bejelentés előtt eltűnt a politikus profilképe és az a borítókép, amelyen Karácsony Gergellyel közösen szerepel.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-10-08 | 14:56
Magyar taxis csempészett migránsokat az M9-es autópályán

Magyar taxis csempészett migránsokat az M9-es autópályán

  • A magyar rendszámú autóban a sofőr három illegális migránst szállított.
Bel 2021-09-06 | 10:20
Visszamenőleg, saját magát buktatta le a balos propaganda: kiderült, hogy minden oltás rendkívül hatékony a koronavírus ellen

Visszamenőleg, saját magát buktatta le a balos propaganda: kiderült, hogy minden oltás rendkívül hatékony a koronavírus ellen

  • A 444 nyilvánosságra hozott egy táblázatot, amelyben a Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai láthatók arról, az oltások után az oltottak mekkora hányada fertőződött meg koronavírussal, mennyein kerültek kórházba közülük, és mekkora hányaduk hunyt el a fertőzés miatt.
  • A számokból tisztán kivehető, hogy a magyar kormány végig igazat beszélt, amikor azt állította: minden oltás megvéd a súlyos megbetegedéstől.
  • Vagyis az oltásellenes ellenzék és a médiája hónapokon át hazudott az embereknek a vakcinák hatékonyságáról, százereket sodorva ezzel a kétségbeesésbe.
  • És feltehetően százakat és ezreket a biztos halálba, akik elhitték az ellenzék hazugságait.
Bel 2021-09-16 | 17:20
Kopasz verőembereket küldött a jobbikos polgármester a dunaújvárosi távhő magántulajdonú épületeinek elfoglalására

Kopasz verőembereket küldött a jobbikos polgármester a dunaújvárosi távhő magántulajdonú épületeinek elfoglalására

  • Karácsony Gergely jobbikos szövetségesei nem ismerik a tréfát.
  • A Jobbik ugyanaz az erőszakos kopaszpárt, ami volt, és ezt videók is bizonyítják.
  • Ahogy a bátor elnöküket, Jakab Pétert is 5 testőr kísérgeti mindenhova.
Bel 2021-07-22 | 16:54
Úszómedencés, felkapott környéken lévő luxusvillába van bejegyezve Karácsony Kilencvenkilenc Mozgalma

Úszómedencés, felkapott környéken lévő luxusvillába van bejegyezve Karácsony Kilencvenkilenc Mozgalma

  • Karácsony azt ígéri, ő a kiváltságos 1% helyett a 99%-ot fogja képviselni, és erre mozgalmat is alapított.
  • Ennek az egyesületnek a székhelye egy Törökbálint-Tükörhegyen található úszómedencés luxusvilla.
  • Ide van ugyanis bejegyezve a Kilencvenkilenc Mozgalom Egyesület, mely a háttérszervezete lesz Karácsony kampányának.
  • Az egyesület elnöke Perjés Gábor, Karácsony régi bizalmasa.
  • Az ingatlan.com hirdetései szerint Törökbálint-Tükörhegyen 2-300 millió forint egy olyan villa, ahová a Kilencvenkilenc Mozgalom be van jegyezve.
  • A Kilencvenkilenc Mozgalom célja egyébként a "társadalmi esélyegyenlőség és a szociális kohézió előmozdítása".
Bel 2022-07-27 | 14:02
Naprafogók között bujkáltak a migránsok

Naprafogók között bujkáltak a migránsok

  • A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások 2022. július 27-én 11 óra 40 perckor Mélykút térségében 12 külföldit tartóztattak fel.
  • Az illegális migránsok szír állampolgárnak vallották magukat, és jogellenesen jutottak be az ország területére.
  • A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • Ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2022-01-06 | 12:56
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba újabb 15 illegális migráns

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba újabb 15 illegális migráns

  • A Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőrei 2022. január 6-án 10 óra 50 perckor újabb 15 határsértőt tartóztattak fel Öttömös külterületén.
  • Ellenőrzésük során a csoport tagjai afgán állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.