Utaztatás, verőlegények, szavazatvásárlás - így csal az ellenzék az előválasztáson

Utaztatás, verőlegények, szavazatvásárlás - így csal az ellenzék az előválasztáson
  • Ózdon az MSZP-s gyanú szerint a Jobbik által felbérelt roma nehézfiúk akadályozták, hogy az előválasztók az MSZP-s jelöltre szavazzanak.
  • Jobbikos médiumok szerint viszont 2 000 forintot ígértek az MSZP-sek a romáknak egyetlen szavazatért Ózdon.
  • A narancs.hu értesülései szerint Miskolcon a DK szervezetten, autókkal szállította a szavazókat az előválasztási sátorhoz, ahol Dobrevre kellett volna szavazniuk, szintén 2 000 forintos tarifáért.
  • Pestszentlőrincen pedig 5000 forintos karácsonyi ajándékutalványt ígérgettek az időseknek, ha elmennek szavazni az előválasztásra, és a DK-s önkormányzattól kiküldtek egy Kunhalmi Ágnest lejárató emailt.

A Narancs.hu értesülései szerint hétfő délután, az ellenzéki előválasztás első napján 14 óra körül több járművel egy nagyobb csoport érkezett az ellenzéki előválasztás miskolci belvárosban található választási sátrához. Úgy tudjuk, a Centrum áruháznál lévő szavazóhelyen 40- 50 fő szeretett volna voksolni az ott várakozókon kívül.

A sorban állás közben főképp Dobrev Klára nevét emlegették favoritként, ami még nem adott volna okot a gyanakvásra, ám elhangzott, hogy ezért 2 ezer forint ellentételezést ígértek nekik.

A helyzet feszültté vált; a szervezők már a szavazósátor átmeneti lezárására, illetve a rendőrség értesítésére készültek. Végül egyikre sem került sor. A csoportosan érkező szavazó társaság elhagyta a helyszínt szavazás nélkül. Helyi forrásaink ezt annak tudták be, hogy vélhetően azért álltak el szándékuktól, mert nem látták garantálva, hogy helyben megkapják a voksolásért beígért összeget.

Feszült a helyzet a XVIII. kerületben is, ahol Kunhalmi Ágnes a képviselő, de a DK magának akarja a körzetet, erről a 444 írt.

A DK már a kampány elején jelezte, hogy valóban le akarják győzni Kunhalmit. A kerületi nyugdíjasok szeptember 10-én levelet kaptak, amiben Szaniszló Sándor, DK-s polgármester és Ferencz István alpolgármester aláírásával ötezer forintos karácsonyi utalványt ígért a városvezetés. Aztán a múlt héten világot látott a Pulzus Intézet kutatása, ami alapján Ferencz István népszerűségét 52, Kunhalmi Ágnesét pedig 48 százalékra mérték. Az atv.hu forrásai szerint egy kerületi vállalkozó finanszírozta a közvélemény-kutatást. A kérdésfeltevés nem igazán tűnik semlegesnek. Arra kérdeztek rá, hogy ki tudja jobban képviselni az ebben a választókerületben élők érdekeit, a "hosszú ideje itt élő és dolgozó Ferencz István" vagy a "nem a kerületben lakó Kunhalmi Ágnes".

Hétfőn is folytatódott a balhé, amikor több kerületi lakos egy Kunhalmi Ágnest lejárató e-mailt kapott, amiben két egykori képviselő lemondását is az MSZP társelnök kerületi kudarcaival indokolták.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2021-10-20 | 11:17
A nép legegyszerűbb gyermekének maszkírozott Jakab is felrántotta a CSOK-ot

A nép legegyszerűbb gyermekének maszkírozott Jakab is felrántotta a CSOK-ot

  • Jakab Péter, a szerepe szerint a nép legegyszerűbb emberét alakító jobbikos pártvezér is élt a lehetőséggel, és felvette a CSOK-ot.
  • Korábban párttársai azt állították, csak a fideszes nagyurak élhetnek a családi otthonteremtési kedvezménnyel.
Botrány 2021-09-08 | 11:29
Szécsényben 1,5 milliárdot kaszáltak a Cseh Katalin körüli cégek, de a működésüknek semmi nyoma

Szécsényben 1,5 milliárdot kaszáltak a Cseh Katalin körüli cégek, de a működésüknek semmi nyoma

  • A szécsényi telephelyen az említett társaságok soha nem dolgoztak, a szóban forgó pályázatok megvalósulásának pedig egyelőre nyoma sincs.
  • Ez már csak azért is figyelemreméltó körülmény, mert a pályázatok jelentős részének megvalósítási határideje már lejárt.
Botrány 2021-07-12 | 13:56
A momentumos Orosz Anna szerint a magyar szurkolók = csőcselék

A momentumos Orosz Anna szerint a magyar szurkolók = csőcselék

  • A jelentőségét rohamosan elveszítő lila párt alpolgármesterként kitartott Orosz Anna is megszólalt futball-ügyekben, miután az UEFA igaztalan vádakkal megbüntette a magyar csapatot és a szurkolókat.
Botrány 2021-09-28 | 13:12
Kocsis Máté: nincs két baloldal

Kocsis Máté: nincs két baloldal

  • Videóösszeállítást hozott nyilvánosságra a baloldal agressziójáról Kocsis Máté.
Botrány 2021-09-23 | 10:05
Karácsony jó előre ismeri az Európai Bíróság ítéletét?

Karácsony jó előre ismeri az Európai Bíróság ítéletét?

  • Egy ideje az tartja lázban az ellenzéket, hogy ha sikerül magukat kormányra verekedni, akkor feles többséggel akarnak kétharmados szabályokon változtatni.
  • Azt is hangoztatják, "kukába dobják" az egyébként eljárásjogi és minden más értelemben szabályosan elfogadott és érvényes Alaptörvényt.
  • Karácsony egy rádióinterjúban tovább ment, azt kotyogta ki, hamarosan megszülethet az Európai Bíróságon egy döntés, amely azt fogja kimondani, hogy a magyar kormány leépítette a jogállamot, és a működése nem összeegyeztethető az uniós alapértékekkel.
  • Azon túl, hogy ez egy marhaság, igazi skndallum, hogy egy jelenleg is hivatalban lévő ellenzéki politikus (Főpolgármester), aki a legfőbb hatalomra pályázik (miniszterelnök akar lenni), hamarabb értesül az Európai Bíróság ítéletéről, mint a magyar állam.
  • Ez arra bizonyíték, hogy Brüsszel a baloldali ellenzék kampányát segíti: mind a Bizottság, mind a Bíróság azt akarja, ha egy baloldali koalíció váltaná a jelenlegi Orbán-kormányt.
  • De az is benne van a pakliban, hogy a hazai baloldali hálózat diktálja az ítéletet a legfőbb európai bíróságnak.
Botrány 2021-11-26 | 12:02
Anonymus besegít a vizsgálóbizottságnak: testreszabott pályázatok 10%-ért cserébe

Anonymus besegít a vizsgálóbizottságnak: testreszabott pályázatok 10%-ért cserébe

  • Minden eddiginél konkrétabb hanganyag jutott el a szerkesztőségekhez pénteken reggel.
  • Ezen Gansperger Gyula és régi bizalmasa, Bodnár Dezső a Városháza iránt is érdeklődő nagybefektetőt beavatják a városházi pályázatok és 10 százalékok világába.
  • A rendszerváltás óta nem volt még olyan hanganyag vagy bizonyíték, amely ilyen mélységekig tárja fel az érdeklődők számára a politikai korrupció bugyrait.
Botrány 2021-07-14 | 12:01
Megszólalt a melós, akit Jakab és a sleppje rikácsolva fenyegetett egy építkezésen

Megszólalt a melós, akit Jakab és a sleppje rikácsolva fenyegetett egy építkezésen

  • Kamera elé állt a Jakab és a répaszínű hajat viselő nő által rikácsolva fenyegetett gépkezelő.
  • Természetesen nem akarta elütni Jakabot, hiszen 1 km/ó sebességgel, hangkürttel érkezett.