Ennyit a szivárványkoalícióról: felbomlott az ellenzéki összefogás Tatabányán

Ennyit a szivárványkoalícióról: felbomlott az ellenzéki összefogás Tatabányán

Tatabánya ellenzéki polgármestere bejelentette, hogy három képviselőtársával új frakciót alakít, így jelentős kisebbségbe került a 18 tagú testületben.

A megyeszékhely közgyűlésében korábban 9 tagú volt az ellenzéki pártok frakciója, Összefogás Tatabányáért néven.

A csoport korábban többször a város vezetője ellen szavazott, egy ügyben pedig szavazataikkal kétszer is döntése visszavonására kényszerítették.

A közgyűlésben a Fidesz-KDNP 8 képviselővel van jelen Az Összefogás Tatabányáért tagjai közül hárman független képviselőként folytatják a munkát, a megmaradt két tag egyike a volt MSZP-s alpolgármester, akit Szücsné Posztovics Ilona polgármester hívott vissza tisztéből.

A másik, DK-s képviselő kilépett a pártból, mert szerinte az ő szavazatai miatt lefokozták a városházán dolgozó édesanyját. Őt állításai miatt a polgármester feljelentette. A közgyűlésben a Fidesz-KDNP képviselőcsoport 8 taggal van jelen, egy képviselő pedig a Mi Hazánk Mozgalom tagja.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-10-02 | 12:01
A vesztes Jakab hangján üzent Gyurcsány: ne akarjátok legyőzni Dobrevet!

A vesztes Jakab hangján üzent Gyurcsány: ne akarjátok legyőzni Dobrevet!

  • A súlyosan megvert Jakab Péter felszólította Márki-Zayt és Karácsonyt, hogy ne akarják legyőzni Dobrevet.
  • Vagyis a Jobbik elnöke nem magáért küzd, hanem Gyurcsány feleségéért.
  • Most már mindenki számára nyilvánvaló, hogy a Jobbikot is Gyurcsány irányítja, Jakabon keresztül.
Bel 2022-01-04 | 17:48
Ausztriába akarta csempészni a migránsokat

Ausztriába akarta csempészni a migránsokat

  • A rendőrök 2022. január 4-én 10 óra 20 perckor egy osztrák honosságú személygépkocsit állítottak meg az M85-ös autóút 44-es kilométerszelvényében, Kapuvár térségében.
  • A járműben a macedón sofőrön kívül négy – magukat szír állampolgárnak valló – külföldit szállított Ausztria irányába.
  • A szír utasok sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
  • A járőrök az embercsempészt elfogták és az illegális migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítják.
 
Bel 2022-06-15 | 13:28
Kettős elfogás: 13 migráns a csomagtérben

Kettős elfogás: 13 migráns a csomagtérben

  • A rendőrök 2022. június 15-én 9 óra 10 perckor a 81-es számú főúton, Székesfehérvár külterületén ellenőriztek egy moldáv honosságú gépjárművet és annak 42 éves grúz állampolgárságú sofőrjét, valamint a mellett ülő 42 éves moldáv segítőjét.
  • Járműben rajtuk kívül további 13 férfi utazott, akik magukat szír állampolgárnak vallották, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.
  • A rendőrök a két embercsempészt elfogták és az illegális migránsokkal együtt a rendőrségre előállították.
  • A hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően a migránsokat – meghallgatásukat követően – visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • A sofőrrel és társával szemben embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon.
Bel 2021-09-21 | 18:13
Jakab egy Karácsony-támogató baloldali vörösbáró lapjában fenyegette meg az OTP-vezér Csányi Sándort

Jakab egy Karácsony-támogató baloldali vörösbáró lapjában fenyegette meg az OTP-vezér Csányi Sándort

  • Kedélyesen alákérdezős interjút adott Jakab Péter a 24.hu portálnak, ahol a testőreire nem kérdeztek rá.
  • Így Jakab megint eljátszhatta a nép egyszerű gyermekét, pedig sofőr hurcolja mindenhová, és összesen havi hatmilliós keretből gazdálkodik.
  • Az interjúban Jakab azt mondja, a DK-val volt a legegyszerűbb megegyezni, ezért született meg a Jobbik-DK paktum.
  • Majd egyetlen bekezdéssel később azt állítja, ő nem dealelget senkivel, csak az emberekkel.
  • Beszól Karácsonynak, aki szerinte 15 milliót költ hetente a Facebookon, de ő nem ezt az utat választotta, mert nincsen ennyi pénzük, ő inkább járja a vidéket.
  • De nem kíméli Fekete-Győrt sem: őt fiatalosan forrófejűnek tartja, aki rendszeresen előreszealad, és akinek szólni kell, hogy fogja vissza magát.
  • Azt is kifejti, Hadházy főügyészi kinevezésétől a "hideg rázza" és Romániára követendő példaként tekint.
  • Az MSZP is kap Jakab kritikájából, mert Jakab szerint vannak a pártban olyanok, akiknek fideszes barátaik vannak a gyerekkorukból.
  • És porig alázza elődjét, Sneider Tamást is, aki gyakorlatilag megmentette számára a Jobbikot.
  • Ám az interjú legérdekesebb része mégis az, hogy Jakab hadat üzen az ország évtizedek óta legnagyobb hatalmú gazdasági szereplőjének, az OTP-vezér Csányi Sándornak, ügyészi kihallgatással fenyegetve a bankárt.
  • Különös, hogy ezt Varga Zoltán ellenzéki vörösbáró, és a pletykák szerint Karácsony egyik mecénásának lapjában tette meg - ezt egyfajta üzenetnek szánhatta Jakab?
Bel 2021-09-30 | 10:32
Tordai kétharmaddal verte Kálmán Olgát

Tordai kétharmaddal verte Kálmán Olgát

  • Az egykori független-objektív tévésnek nem ezek a legszebb napjai.
Bel 2021-07-22 | 16:54
Úszómedencés, felkapott környéken lévő luxusvillába van bejegyezve Karácsony Kilencvenkilenc Mozgalma

Úszómedencés, felkapott környéken lévő luxusvillába van bejegyezve Karácsony Kilencvenkilenc Mozgalma

  • Karácsony azt ígéri, ő a kiváltságos 1% helyett a 99%-ot fogja képviselni, és erre mozgalmat is alapított.
  • Ennek az egyesületnek a székhelye egy Törökbálint-Tükörhegyen található úszómedencés luxusvilla.
  • Ide van ugyanis bejegyezve a Kilencvenkilenc Mozgalom Egyesület, mely a háttérszervezete lesz Karácsony kampányának.
  • Az egyesület elnöke Perjés Gábor, Karácsony régi bizalmasa.
  • Az ingatlan.com hirdetései szerint Törökbálint-Tükörhegyen 2-300 millió forint egy olyan villa, ahová a Kilencvenkilenc Mozgalom be van jegyezve.
  • A Kilencvenkilenc Mozgalom célja egyébként a "társadalmi esélyegyenlőség és a szociális kohézió előmozdítása".
Bel 2022-02-16 | 10:07
Csütörtöktől-szombatig újabb oltási akció lesz

Csütörtöktől-szombatig újabb oltási akció lesz

  • A beoltottak száma 6 384 088 fő, közülük 6 144 019 fő a második, 3 773 694 fő már harmadik oltását is felvette.
  • 8883 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 730 366 nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 97 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 478 480 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 209 035 főre csökkent.
  • 5166 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 203-an vannak lélegeztetőgépen. 
Bel 2021-05-28 | 07:00
Noha Karácsony azt nyilatkozta, a Szuperkórházból "ebben a formában nem kér", a kormány megépíti Magyarország legmodernebb kórházát - látványtervek

Noha Karácsony azt nyilatkozta, a Szuperkórházból "ebben a formában nem kér", a kormány megépíti Magyarország legmodernebb kórházát - látványtervek

  • A Dél-budai Centrumkórház (DBC) megvalósításával új korszak kezdődik a magyar egészségügyben.
  • A betegek kényelme és elégedettsége is ugyanolyan hangsúlyt kap, mint az ellátás maga, erről a megvalósításért felelős Bedros J. Róbert beszélt az Origónak.
  • Lesz Szuperkórház, amely mindenki számára VIP-ellátást nyújt és nemcsak Újbuda, hanem a régióban élő 1,2 millió ember egészségügyi és sürgősségi ellátását megoldja - mondta Bedros.
  • A Dél-budai Centrumkórház létesítésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé és a beruházást kiemelten közérdekűvé nyilvánította a Kormány a múlt héten.
  • Tehát gőzerővel zajlanak a kórház, illetve a járulékos beruházások tervezési munkálatai, folyamatban van a szükséges engedélyek megszerzése.
  • Ennek megfelelően az eredeti tervekhez tartjuk magunkat: jövő tavasszal [2022] letesszük az alapkövet, és kezdődhet a kivitelezés - nyilatkozta a miniszterelnöki megbízott.