Karácsony azt hazudja, a Fidesz Kínából akarta meghekkelni az előválasztást

Karácsony azt hazudja, a Fidesz Kínából akarta meghekkelni az előválasztást
  • Ez már a harmadik hazugság, amit szombat óta előadnak.
  • Elsőként Magyar György azt mondta, nem történt szabotázs, csak sok volt az érdeklődő, de bővítik a rendszert.
  • Utána az ellenzék szombaton délután már a Karmelita kolostort okolta a támadásokért.
  • Hétfőn délelőtt 9.38-kor pedig Karácsony jelentekezett egy videóban a szokott álmoskás arccal, és elkezdett fideszeni és Kínázni.

A főpolgármester videójában kész tényként állítja, hogy Kínából érkezett a vasárnapi informatikai támadás, azonban bizonyítékokat most sem említett - írja a Mandiner.

"Hétvégén valami nagyon furcsa dolog történt, amire persze fel voltunk készülve, hogy a Fidesz mindent megpróbál megtenni azért, hogy a nép akaratának az útjába álljon" – kezdi hétfői videó bejelentkezését Karácsony Gergely, majd így folytatja: "Úgy tűnik, hogy azok az informatikai támadások, amik miatt nem működött a hétvégén a rendszer, azok Kínából érkeztek, úgy látszik minden út Kínába vezet a magyar politikából".

Címkék: