Több száz bérlakást épített volna a fideszes vezetés Óbudán - az új, baloldali polgármester kiherélte a programot

Több száz bérlakást épített volna a fideszes vezetés Óbudán - az új, baloldali polgármester kiherélte a programot
  • Csak a szokásos: a baloldal hazug ígéretekkel verekszi magát hatalomra, majd a hatalomban az ellenkezőjét teszi annak, mint amit a kampányban ígérgetett.
  • Az óbudai baloldal azt ígérte a kampányban, hogy bérlakásokat épít - pont az ellenkezőjét teszik, eladnak szinte minden bérlakást.
  • Ugyanez történt Újpesten is: az ottani fideszes vezetés is előkészített egy bérlakás-építési programot, majd azt a momentumos polgármester gyakorlatilag kiherélte.
  • Óbudán azt is ígérték, megőrzik a kerület ingatlanvagyonát - ehelyett csak júliusban egy másfél milliárdos ingatlaneladási csomagról döntöttek a III. kerületben.

2019-ben a korábbi, Bús Balázs vezette önkormányzat - egyébként egy baloldali kezdeményezést befogadva – elindított egy bérlakásépítési programot a III. kerületben. Ennek eredményeként több száz új, szociális bérlakás épült volna a pünkösdfürdői ideiglenes piac helyére.

A 2019-es választások után a hatalmat átvevő, Gyurcsány Ferenc és Szabó Tímea által irányított új vezetés megváltoztatta és átalakította az elfogadott programot, aminek következtében az újonnan kiírt pályázat alapján mindössze 15 lakás kerül az önkormányzat tulajdonába.

A Gyurcsány és Szabó nevével fémjelzett DK-s önkormányzat tehát egy több száz lakásos társasházra írt ki pályázatot úgy, hogy mindössze 15 lakást tarthat meg ebből a városrész.

Mindeközben pedig szinte minden hónapban ennél több üresen álló önkormányzati bérlakást adnak el mindenféle ésszerű magyarázat nélkül.
Milyen bérlakásprogram az, aminek következtében nem növekszik az önkormányzati lakásállomány, hanem csökken? A válasz: baloldali.

A szociális érzéketlenségéről számos alkalommal tanúbizonyságot tévő Szabó Tímea és városházi embere, Kiss László ugyanis egy újabb baloldali mítosz koporsójába veri be éppen az utolsó szögeket. A 2019-es önkormányzati összgyurcsányista kampány egyik központi eleme volt a bérlakások megőrzése és építése Óbuda-Békásmegyeren, azonban első intézkedéseik közé tartozott az önkormányzati bérlakások bérleti díjának megemelése.

Hogyan csináljunk bérlakásprogramból vagyonvesztést?

A recept egyszerű: Végy egy Római-parthoz közeli, nagyértékű önkormányzati ingatlant és add oda egy ingatlanbefektetőnek sok száz lakásos társasház építésére. Ellenszolgáltatásként kérj mindössze 15 lakást. Ez ám az óriási biznisz.

Mindeközben pedig csak az idei év közepe óta több mint 40 üresen álló bérlakás eladásáról hozott döntést az önkormányzat.

A matematika egy gonosz dolog, mert nehéz neki ellentmondani. Ha tehát egy sok százmilliós önkormányzati telekért cserébe 15 bérlakás tulajdonjogát kapja meg az önkormányzat és ezen felül eladnak további negyven-egynéhány meglévő lakást, és azt mondják, hogy gyarapodott a vagyonállomány, akkor bizony hazudnak.

A jó öreg forgatókönyv került elő, amit 2010 előtt már annyiszor láthattunk országos szinten: építés helyett eladás és vagyonvesztés. A rászorulók és közérdek helyett ismét a magánérdek kerekedik felül.

Szabó Tímeáéknak eszük ágában sem volt bérlakásépítési programot indítani. Helyette újabb Római-parthoz közeli lakópark épül a bérlakásépítési program helyett.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Biznisz 2021-06-03 | 09:48
Munkatársai fizetését csökkentette, most 2,43 milliárd forintos osztalékot vesz fel a 24.hu ellenzéki propagandaoldalt is tulajdonló vállalkozásából a baloldali vörösbáró

Munkatársai fizetését csökkentette, most 2,43 milliárd forintos osztalékot vesz fel a 24.hu ellenzéki propagandaoldalt is tulajdonló vállalkozásából a baloldali vörösbáró

  • A Centrál Média árbevétele a 2019-es 11,32 milliárd forintról 2020-ra 13,2 milliárd forintra nőtt.
  • A vállalatcsoport dolgozóinak 2020 során csökkentették a fizetését. Ez utóbbi lépésre állítólag a Covid-világjárvány miatt került sor.
  • A 2020-as milliárdos osztalékfelvétel, majd a bércsökkentés után a Média1 arról számolt be, hogy "elromlott a hangulat" a cégcsoportnál.
  • Varga ezt követően kármentésbe kezdett, több portálnak is arról nyilatkozott, hogy bár valóban döntöttek az osztalék felvételéről az eredménytartalék terhére, de azt állította, hogy a botrányt követően mégsem vették fel az összeget. Egy jogász a közhiteles nyilvántartásban nem talált erre vonatkozó döntést. A Centrálnál végül 2020 szeptemberében ért véget a dolgozók bérének elvonása.
  • A legfrissebb cégadatok szerint most 2,43 milliárd forint osztalékot vesz fel a cégcsoportból a baloldali vörösbáróként emlegetett Varga Zoltán.
Biznisz 2021-05-18 | 14:51
Az ellenzék képtelen igazat mondani - járvány okozta válság ide vagy oda, a gazdaság is növekszik, és a magyarok megtakarításai is folyamatosan nőnek

Az ellenzék képtelen igazat mondani - járvány okozta válság ide vagy oda, a gazdaság is növekszik, és a magyarok megtakarításai is folyamatosan nőnek

  • Miközben nem telik el nap, hogy a baloldali ellenzék ne siránkozna azon, Magyarország teljesen tönkrement, az adatok nagyon mást mutatnak.
  • Folyamatosan nő a lakosság nettó pénzügyi vagyona, a folyószámlabetétben tartott összegek, a háztartások állampapír-, és a magyarok által birtokolt részvények mennyisége valamint a befektetési jegyek összege.
Biznisz 2021-12-02 | 12:12
Bezzegszlovákia: a határ túloldaláról már inkább átjárnak Magyarországra dolgozni

Bezzegszlovákia: a határ túloldaláról már inkább átjárnak Magyarországra dolgozni

  • A határ mentén már magasabbak a magyar bérek, mint a szlovák oldalon, a munkaerőpiaci szakértők szerint többen jöhetnek át ide dolgozni.
  • A magyar ipar legfontosabb központjaiban már magasabbak a bérek, mint Szlovákiában. 
Biznisz 2021-07-09 | 11:19
STOP az elszabadult építőanyag-ipari áraknak: kiegészítő bányajáradékot vezet be a kormány

STOP az elszabadult építőanyag-ipari áraknak: kiegészítő bányajáradékot vezet be a kormány

  • A koronavírusra hivatkozó rendelet alapján azok a bányák, amelyek kavics, homok, agyag bányászatával, gipsz, mész és cement gyártásával foglalkoznak főtevékenységként, és nettó árbevételük meghaladta a 3 milliárd forintot, azok 90 százalékos különadóval kell, hogy számoljanak.
  • Ezt a kormány az általa tonnánként meghatározott – kavics esetében 700 forint, cement esetében 20 ezer forint – áron felüli értékesítés esetén, a különbözetre veti ki.
  • A rendelet célja a "tisztességes haszonkulcs" kialakítása.
Biznisz 2021-11-05 | 10:08
Az Index szerződéssel bizonyítja, hogy valóban eladnák a fővárosi Városházát

Az Index szerződéssel bizonyítja, hogy valóban eladnák a fővárosi Városházát

  • A szerződés szerint 100 millió eurós, azaz negyven milliárd forintos az ár, amiért megszabadulnának a Városházától.
  • Így kicsit elhamarkodott volt Karácsony csütörtöki tagadása.
  • Bár amennyire unja az egészet, elképzelhető, hogy őt nem avatták be az ügy részleteibe.
Biznisz 2021-12-18 | 10:52
Bige lökött "egy kis aprót" Márki-Zaynak: eddig 65 milliót

Bige lökött "egy kis aprót" Márki-Zaynak: eddig 65 milliót

  • Ezt a baloldal jelöltje kotyogta el a Szabad Európának adott interjújában.
Biznisz 2021-05-11 | 23:04
További jelentős adócsökkentéseket jelentett be a kormány, két szektor különadója is megszűnik

További jelentős adócsökkentéseket jelentett be a kormány, két szektor különadója is megszűnik

  • Két százalékponttal csökkenti jövőre a kormány a munkabér adóterheit.
  • Könnyebb és olcsóbb lesz az átalányadózás.
  • Megszűnik a kockázatitőke-alapkezelők és a tőzsdék különadója.
  • Kedvezőbbé válik az energiaellátók társasági adózása is.
  • Mindezeken túl 15%-ra csökken a kriptodevizákból származó jövedelmek adóterhe.
Biznisz 2021-07-28 | 16:32
100 000 emberrel többen dolgoznak mint egy éve, de a baloldal adót akar emelni

100 000 emberrel többen dolgoznak mint egy éve, de a baloldal adót akar emelni

  • Karácsony jelentette be, hogy progresszív, azaz többkulcsos adót terveznek bevezetni.
  • Márpedig ez biztosan lerombolná a remek foglalkoztatottsági adatokat, és kirabolná a munkabérből élőket.
  • A kormány gazdaságpolitikai intézkedéseinek köszönhetően a rendszerváltás óta nem dolgoztak annyian, mint most.