Halottak is szerepelnek a miniszterelnök-jelölti íveken - állítja riválisairól Márki-Zay Péter

Halottak is szerepelnek a miniszterelnök-jelölti íveken - állítja riválisairól Márki-Zay Péter
  • "Amikor a Villányi úton leellenőrizték az aláírásokat, hogy, hogy nem, a mieink között nem voltak halottak" – mondta Márki-Zay Péter a Spirit FM Harcosok Klubja című műsorában.
  • Márki-Zay rá akarja venni Karácsonyt, hogy lépjen vissza a javára, mert ő "konszenzusosabb jelölt" a Főpolgármesternél.

A Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje hozzátette: más pártoknál volt kiszóródás, szerinte látszott, kik dolgoztak adatbázisból.

"Kimondottan neheztelek akkor, amikor olcsó szólamokkal próbálnak meg szavazatokat szerezni, mert szerintem ez nem hiteles" – mondta Hódmezővásárhely baloldali polgármestere annak kapcsán, hogy az aláírásgyűjtésből "hiúsági versenyt" csináltak a pártok, továbbá szerinte a túlzás eszközével élt mind Dobrev Klára, mind Karácsony Gergely.

"Van egy egyharmadnyi választói réteg, aki alig várja, hogy egy hiteles alternatívára szavazhasson a Fidesszel szemben, de az ellenzéket nem találta eddig annak" – jegyezte meg annak kapcsán, hogy Kőszeg Ferenc és Kéri László is ott van támogatói között.



A Jobbik magatartásából azt olvasom ki, hogy Jakab Péter megelőzésére van a legnagyobb esélyem – mondta Márki-Zay, aki jelenleg a harmadik az előválasztási aláírásgyűjtési versenyben, megelőzve a Jobbik elnökét.

A baloldali kormányfő-jelölt ennek kapcsán megjegyezte azt is, hogy a Jobbik az aláírásai nagy részét vidéken gyűjtötte, míg ők a 33 ezer feletti aláírás harmadát Budapesten. Szerinte a Jobbik lemondott Budapestről, amit hibának nevezett.

Arról is beszélt, hogy a baloldali pártok biztosra vették, hogy neki és a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak nem lesz meg a 20 ezer aláírás – erre vonatkozóan több megjegyzést is kaptak. Márki-Zay Péter azt is hangoztatta, hogy reményei szerint harmadik helyre kerül az előválasztáson, Dobrev Klárát és Karácsony Gergelyt követően, illetve megpróbálja meggyőzni a főpolgármestert, hogy lépjen vissza a javára, mivel magát "konszenzusosabb" jelöltnek tartja.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-02-15 | 12:21
Újabb szerb MigránsTaxit kapcsoltak le

Újabb szerb MigránsTaxit kapcsoltak le

  • Az egyenruhások 2022. február 15-én, a reggeli órákban, a 87-es számú főút 33-as kilométerszelvényében állítottak meg egy szerb forgalmi rendszámú gépkocsit, amelyet egy szerb állampolgárságú férfi vezetett.
  • Gépkocsiban a sofőrön kívül kilenc, magát szír, török, afgán és indiai állampolgárnak mondó személy utazott.
  • A rendőri intézkedés során az utasok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért őket a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • Kőszeg térségében egy szerb forgalmi rendszámú autót vontak intézkedés alá munkatársaink, amelyet egy szerb férfi vezetett.
  • A sofőrt a rendőrök embercsempészés gyanúja miatt előállították.
  • A szerb állampolgárságú sofőrökkel szemben embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indul.
Bel 2022-04-02 | 17:14
Brutális kudarcba fulladt a baloldal háborúpárti tüntetése

Brutális kudarcba fulladt a baloldal háborúpárti tüntetése

  • Párszázan lézengtek az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, ahol demonstrációt szervezett Zelenszkij felhívására Juhász Péter.
  • Annyira kudarcosra sikerült a rendezvény, hogy a tervezett vége előtt fél órával Juhász Péter lefújta a rendezvényt.
  • Míg korábban amiatt sajnálkozott, mennyire kevesen mentek el.
Bel 2022-02-24 | 14:04
A magyarok 77 százaléka elutasítja Márki-Zay javaslatát, hogy küldjünk katonákat és fegyvereket Ukrajnába

A magyarok 77 százaléka elutasítja Márki-Zay javaslatát, hogy küldjünk katonákat és fegyvereket Ukrajnába

  • Ezt javasolta ugyanis a baloldal Messiása, de a magyarok nagyon nem értenek vele egyet.
Bel 2021-09-29 | 09:56
Magyarország az egyik leggyorsabb gazdasági újraindítást érte el az EU-ban

Magyarország az egyik leggyorsabb gazdasági újraindítást érte el az EU-ban

  • A beoltottak kevesebb mint 1%-a betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb.
  • A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt
Bel 2022-01-14 | 14:33
Tettenérés: Épp embercsempész kocsijába akartak beszállni a migránsok

Tettenérés: Épp embercsempész kocsijába akartak beszállni a migránsok

  • A Baranya megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök 2022. január 14-én 8 óra 54 perckor Újmohács közigazgatási területén intézkedtek egy osztrák honosságú személygépkocsi török állampolgárságú sofőrjével szemben.
  • Az ellenőrzést követően a rendőrök elfogtak két férfit, akik épp az osztrák rendszámú autóba akartak beszállni. Mindketten szír állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.
  • Az illegális migránsokkal, valamint az embercsempészéssel gyanúsítható férfival szemben az intézkedések folyamatban vannak.
Bel 2022-03-09 | 18:02
Afgán migránsokat szállított az embercsempész

Afgán migránsokat szállított az embercsempész

  • Rendőreink az M1-es autópálya 54-es kilométerszelvényében tartóztattak fel egy lengyel honosságú személygépkocsit 2022. március 9-én 14 óra 20 perckor. A járműben egy belorusz állampolgárságú embercsempész, valamint négy, magát afgán állampolgárnak valló férfi utazott, akik nem tudták igazolni az országban való jogszerű tartózkodásukat.
  • A járőrök az embercsempészt elfogták és az illegális migránsokkal együtt a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítják.
  • A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. Az embercsempésszel szemben a nyomozók büntetőeljárást indítanak.