Magyar György: nem helyénvaló a fideszesek bebörtönzésével és az Alaptörvény kiiktatásával fenyegetőzni

Magyar György: nem helyénvaló a fideszesek bebörtönzésével és az Alaptörvény kiiktatásával fenyegetőzni
  • Az ismert ellenzéki jogász az egyesült ellenzék választási bizottságát is vezeti.

Magyar György ügyvéd, az MSZP-P  korábbi országgyűlési képviselőjelöltje és Csizmadia Tamás jogász-publicista vitáztak a Pesti Riporterben arról , hogy a baloldal a Gyurcsány-párttal az élen miképpen "függesztheti fel a jogállamiságot jogállami" keretek között.

A téma vasárnap csúcsosodott ki, amikor a baloldali miniszterelnökjelölt-jelöltek ATV-s vitáján valóságos Szamuely Tibor-emlékverseny bontakozott ki, a hat politikus egymást túllicitálva ígérte meg győzelme esetére a fideszesek kénköves pokolra küldését és az Alaptörvény azonnali likvidálását.

Csizmadia Tamás szerint a baloldal kommunikációja egy blöff, mert jogi abszurdumokra épül, amivel Magyar György is egyetértett, kifejtve, ez egy "teljesen felesleges és megalapozatlan ígérgetés", még akkor is, ha politikai szemszögből népszerű.

Csizmadia Tamás a vitában teljes jogi abszurdumnak, abszolút lehetetlenségnek nevezte a baloldali szólamokat az Alaptörvény bedarálásáról. Megjegyezte, a gyakorlatban a baloldaliak is működőképesnek gondolják az Alaptörvényt, ugyanis ők is erre az alaptörvényre esküdtek föl. Az Alaptörvénynek a hatálya alapján töltenek be közjogi pozíciókat az ellenzéki politikusok, például a frakcióvezetői- és polgármesteri-főpolgármesteri posztokat – húzta alá.

MAGYAR GYÖRGY DÚVADÁLLAMRÓL BESZÉLT

Magyar György válaszában jelezte, nagyjából egyetért Csizmadiával, ugyanakkor megjegyezte, hogy az Alaptörvény az állampolgár védelmében születik, hogyha dúvad az állam, akkor védje meg vele szemben az állampolgárokat.

Elmondta, emiatt nem tartja teljesen alaptalannak Dobrev Klára és társai megnyilvánulásait a témában, azonban a baloldali szlogeneknél visszafogottabban úgy fogalmazott: a törvény vadhajtásait kell lenyesegetni, nem kicserélni és kidobni. Hozzátette ugyanakkor: egy 51 százalékos többséggel egy kétharmados alaptörvényt nem lehet közvetlenül megváltoztatni.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-02-23 | 09:33
Közel 3.8 millióan már megkapták a harmadik oltást

Közel 3.8 millióan már megkapták a harmadik oltást

  • A beoltottak száma 6 390 100 fő, közülük 6 159 543 fő a második, 3 794 636 fő már harmadik oltását is felvette.
  • 6286 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 769 164 nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 132 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 546 872 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 178 730 főre csökkent.
  • 4463 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 170-en vannak lélegeztetőgépen.  
Bel 2021-06-28 | 12:15
Radnóti András, a Momentum külpolitikai szakértője: "A DK, a Jobbik és a szocialisták már most is dominálnak"

Radnóti András, a Momentum külpolitikai szakértője: "A DK, a Jobbik és a szocialisták már most is dominálnak"

  • A momentumos szakértő szerint a tapasztaltabb, dörzsöltebb pártok kiüresítették az előválasztás folyamatát.
  • Radnóti megállapítja, a pártok alkujai megakadályozzák, hogy a választókörzetekben a legjobb jelöltek lehessenek az ellenzék jelöltjei.
  • Szerinte a jelenlegi alkuk csak a 2002-2010 közötti korszak restaurációjára jók, és ez kevés.
  • A BENNFENTES korábban is rendszeresen írt arról, a jelek szerint Gyurcsányék kiszorítják az együttműködésből a lila pártot.
  • Erre figyelmezetett több soron a korábban Donáth Annának dolgozó Ceglédi Zoltán is.
  • Magyar Bálint egykori SZDSZ-es miniszter a publicisztikára reflektálva a Facebookon leárulózta a momentumos szakértőt.
Bel 2021-06-14 | 20:31
Karácsony Gergely fél kézzel is tud biciklizni

Karácsony Gergely fél kézzel is tud biciklizni

  • Aki erre képes, az nyugodt szívvel vezethet egy világvárost is, biztosan minden tehetsége megvan hozzá.
  • PR-okokból Bubira szállt a Főpolgármester, miután azt tanácsolta a dühös pesti autósoknak, hogy "szálljanak ki és gyalogoljanak".
  • Persze azokról nem esett szó, akik a gyerekeiket hordják iskolába autóval, az agglomerációból járnak be, vagy melósok, akiknek az csomagtartója vagy a furgonja tele van szerszámokkal.
Bel 2022-08-03 | 10:17
Új praktikákkal próbálkoznak az embercsempészek

Új praktikákkal próbálkoznak az embercsempészek

  • A megalapozott gyanú szerint a 28 és 26 éves pakisztáni állampolgárok az Álmosdnál elfogott határsértőnek akartak segítséget nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jusson.
  • A két férfit a hajdú-bihari nyomozók kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság elrendelt.
  • Az eljárás során mindketten beismerő vallomást tettek.
  • A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a két pakisztáni állampolgárral szemben embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást.
  • A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait bíróság elé állítási javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek
Bel 2021-11-03 | 07:34
Árokba zuhant, amikor megpróbált elmenekülni a 14 migránst csempésző embercsempész

Árokba zuhant, amikor megpróbált elmenekülni a 14 migránst csempésző embercsempész

  • Egy migráns megsérült a balesetben, amelyet egy moldáv csempész okozott.
Bel 2021-12-21 | 14:14
Novák Katalin személyében először lehet női köztársasági elnöke Magyarországnak

Novák Katalin személyében először lehet női köztársasági elnöke Magyarországnak

  • A pletykát Orbán Viktor erősítette meg a Kormányinfón.
  • Eszerint a Fidesz elnöksége Novák Katalint javasolja a Fidesz frakciójának, hogy az Országgyűlés őt jelölje köztársasági elnöknek.
Bel 2022-01-25 | 17:02
Újabb vesztett ügy az ellenzéknek: az emberek kétharmada az élelmiszerár-stop mellett

Újabb vesztett ügy az ellenzéknek: az emberek kétharmada az élelmiszerár-stop mellett

  • Tízből hatan (57 százalék) elégedettek a kormány élelmiszerárakat maximáló intézkedéseivel – derül ki a Társadalomkutató felméréséből.