Bő 200 ezer család tervezi, hogy részt vesz az otthonfelújítási programban

Bő 200 ezer család tervezi, hogy részt vesz az otthonfelújítási programban
  • Megint megdőlt egy baloldali hazugság, ugyanis az emberek nyílászáró-cserét és hőszigetelési munkálatokat szeretnének elvégeztetni, vagyis energetikai felújításokra költenék a támogatásokat.

A GKI és a Masterplast felmérése szerint 2022 végéig az összes háztartás bő 5 százaléka biztosan, 13 százaléka pedig valószínűleg élne az állami lakásfelújítási program nyújtotta lehetőségekkel. A két legnépszerűbb cél a belső terek, illetve a fürdőszobák felújítása, de a külső nyílászárók cseréjét és a hőszigetelési munkálatokat is nagyon sokan szeretnék elvégeztetni.

Az MTI-nek küldött felmérésben az áll, ha ezeket az arányokat a teljes sokaságra vetítjük, akkor a biztos szándékú kör bő 200 ezer, a valószínű szándékú kör – feltéve, hogy ezeknek a terveknek a fele valósul meg – mintegy 250 ezer családot jelent.

A harmadik negyedévben ismét emelkedett az otthonfelújítási program támogatási lehetőségei iránti érdeklődés, igaz, a lelkesedés mértéke nem tért vissza az év eleji szintre.

Az állami támogatás igénylése inkább a családiház-tulajdonosok körében népszerű – ezek 7 százaléka biztos, 13 százaléka valószínű résztvevőnek mondta magát. A társasházakban élők tervei valamivel szerényebbek: a panellakások lakói között 3 százalék a biztos és 14 százalék a valószínű résztvevők aránya. A téglaépítésű társasházi lakások lakói körében ugyanez a két arány 3 százalék és 12 százalék.

Az eredmények alapján a program leginkább a kisvárosokban lakókat hozta lázba, a biztosan és valószínűleg érintettek aránya 8 százalék, illetve 12 százalék körüli. A Budapesten és a községekben élők szándékai lényegében megfelelnek a mintaátlagnak. A kisebb településeken élők felújítási lehetőségeit a falusi csok is segítheti.

A statisztikai régiók közül a legnagyobb aktivitás a közép-dunántúliban és az észak-magyarországiban várható.

Az állami támogatást felvenni tervezők mintegy harmada szeretné kihasználni a maximálisan igényelhető keretet, negyedük legalább 2 millió, csaknem 30 százalékuk legalább 1 millió forint körüli összeggel is beérné. Az átlagos igénylési összeg ezek alapján 2,1 millió forint, így – az önerőt is beleszámítva – 4,2 millió forintos projektérték már egy komolyabb felújításra, korszerűsítésre is elég lehet. Az átlagos igénybevételi összeg az első negyedévhez képest lényegében nem változott.

A GKI negyedévente szervez felmérést a lakosság lakásfelújítási és korszerűsítési terveinek, szándékainak és kilátásainak feltérképezésére. A felmérés 2020 januárjától a Masterplast Nyrt. támogatásával készül. A mostani kutatás a lakosság körében 1000 ember megkérdezésével készített reprezentatív felmérés eredményeit tükrözi.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-07-07 | 12:33
Jakab és egy répahajú rikácsoló nő már a gépkezelő melóssal történt incidenskor elkezdték fenyegetni a vétlen gépkezelőt

Jakab és egy répahajú rikácsoló nő már a gépkezelő melóssal történt incidenskor elkezdték fenyegetni a vétlen gépkezelőt

  • Jakab a Balatonnál nagyon Pride-hónapba lovallta magát, mert azt üvöltözte a gépkezelőnek, hogy "beletolat a seggembe".
  • Mindezt egy építési területen, ahol a háta mögött egy gép érkezett 1 kilométer / óra sebességgel és süvöltő hangjelzéssel.
  • A Jakab kíséretéhez tartozó, répaszínű hajat viselő nő is feljelentéssel fenyegette a munkáját végző embert.
  • Az is látványos a videóban, hogy a répaszínű hajat hordó hölgy dirigál Jakabnak.
Bel 2021-07-25 | 15:26
Jakab Péter taktikusan távol maradt a Pridetól, de voltak jobbikosok, akik a menetelést választották

Jakab Péter taktikusan távol maradt a Pridetól, de voltak jobbikosok, akik a menetelést választották

  • A Jobbik elnöke dinnyeevésbe fullasztotta a szombati napot, de Niedermüller Péter DK-s polgármester oldalán Bereczki Miklós jobbikos képviselő ott menetelt a Prideon.
Bel 2021-11-23 | 09:01
131 000 oltást adtak be tegnap, az Oltási akcióhét első napján

131 000 oltást adtak be tegnap, az Oltási akcióhét első napján

  • A beoltottak száma 6 043 116 fő, közülük  5 801 593 fő már a második oltását is megkapta, 1 939 582  fő pedig már a harmadik oltást is felvették.
  • 6518 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 032 215 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 171 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 851 314 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 147 558 főre emelkedett.
  • 6830 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 663-an vannak lélegeztetőgépen. 
  • Hétfőn közel 131 ezer oltást adtak be, több mint 18,5 ezer eddig oltatlan ember jelent meg az oltópontokon az első oltásért és 105 ezren a megerősítő harmadik oltást is felvették.
Bel 2021-10-06 | 10:29
Közel 6 millióan felvették már az oltást

Közel 6 millióan felvették már az oltást

  • Megjelent a családi adóvisszatérítésről szóló kormányrendelet, 2022 februárjában a gyermekes szülők visszakapják az idén befizetett személyi jövedelemadójukat az átlagbér adószintjéig.
  • Ezt az teszi lehetővé, hogy a magyar gazdaság növekedése az egyik legdinamikusabb az EU-ban.
Bel 2021-10-03 | 13:28
Már egymillió magyar támogatja a STOP Gyurcsány, STOP Karácsony petíciót

Már egymillió magyar támogatja a STOP Gyurcsány, STOP Karácsony petíciót

  • Rossz hír ez az előválasztási színjáték szereplőinek és az ellenzéki propagandamédiának: már 350 ezerrel többen vettek részt a Fidesz petíciójában, mint a baloldali háziversenyben.
Bel 2021-09-08 | 14:53
Régen elhunyt emberek is támogatták a XVI. kerületi Vajda Zoltánt 2018-ban, most is ő az egyik jelöltje az ellenzéknek

Régen elhunyt emberek is támogatták a XVI. kerületi Vajda Zoltánt 2018-ban, most is ő az egyik jelöltje az ellenzéknek

  • Megosztó, összeférhetetlen embernek tartják az EGYÜTT-et is megjárt politikust, aki most Márki-Zay jelöltje.
  • Úgy hírlik, a nőkkel is elég agresszív a helyi közéletben ismert, ellentmondásos Vajda.
  • 2018-ban régen elhunyt emberek adatait felhasználva nyerhette el a jelöltségét, ezt a nyomozás is megállapította.
Bel 2022-01-24 | 09:29
A harmadik oltás felvételével ismét 80-90%-ra emelhető a védettség

A harmadik oltás felvételével ismét 80-90%-ra emelhető a védettség

  • A beoltottak száma 6 342 496 fő, közülük 6 080 592 fő már a második, 3 554 502 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.
  • Az elmúlt három napban összesen 39 928 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 441 385 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Az elmúlt három nap alatt elhunyt 122 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 209 129 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 191 312 főre emelkedett.
  • 2921 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 176-an vannak lélegeztetőgépen.