- Hetek óta hallani azt a hazug pletykát, hogy Mészáros Lőrinc halálos beteg.
- Sajnos az álhírek gyorsabban terjednek az interneten, mint a valóság.
- A BENNFENTES lerántja a leplet azokról, akik álhírekkel szállnak be a baloldal hazugsághadjáratába.
- Bemutatjuk Molnár Dánielt, aki a vilagunk.hu álhírportál felelős kiadója.
- Ez az a portál, ahol a magyar nagyvállalkozó halálos betegségét terjesztik.

Ő itt Molnár Dániel gyenesdiási fiatalember, főállásban robbantásvezető a családi cégben, szabadidejében másokról hazudja azt, hogy halálos betegek. Molnár Dániel jól táplált, így valószínűleg (sőt, bízunk benne!) nem is beteg, csak ő érzi úgy, hogyha valaki lefogy, akkor azt kell róla terjeszteni, hogy halálos beteg.
Molnár Dániel a vilagunk.hu felelős kiadója, amely weboldal ugyanarra a címre van bejegyezve, mint a családi vállalkozás, a Kvarc-Homok 2001 Kft. is.
Ebben a cégben vélhetően édesapja, Molnár Károly az ügyvezető-tulajdonos, édesanyja pedig az irodavezető.
A cég egyébként nem megy rosszul, 2019-ben több mint 335 millió forintot robbantottak, amiből csak a nyereség több mint 85 millió forintra rúgott; 2020-ban pedig a COVID alatt is sikerült 309 millió forint árbevételt termelniük.
A kis Danikát is bevették a családi bizniszbe, ha már a fociban nem ért el túl fényes eredményeket.
Egy másik családi cégben, a Zala-Dolomit Kft-ben ügyvezetőnek is kinevezték, azonban ezt a céget 2020-ra sikerült mínuszba fordítani.
Dániel szabadidejében szeret másokról hazugságokat terjeszteni és Alekosszal fotózkodni.