Egymás előtt is sumákolnak az ellenzéki pártok az aláírásokkal

Egymás előtt is sumákolnak az ellenzéki pártok az aláírásokkal
  • A DK nem igazán akarja a többi párt rendelkezésére bocsátani az aláíróíveket.
  • Az aláíásgyűjésnél kiderült, hogy a Jobbik vidéken is bajban van, nem gyűltek az aláírások a várt sebességben.
  • Karácsony aláírásaival volt a legnagyobb gond, mert míg Dobrev aláírásainak 10%-a nem volt rendben, a Főpolgármesternél magasabb volt ez az arány.

Dobrev Klára leadott aláírásai közül a megvizsgált 21 ezer döntő többsége rendben volt, körülbelül 10 százalékuk nem felelt meg. Ez az arány Karácsony esetében rosszabb volt.

Dobrev Klára és Karácsony Gergely is szakaszgyőztesnek kiáltotta ki magát az ajánlási időszak lezárultával – az Átlátszó összegezte az ellenzéki előválasztás eddigi eredményeit.

A portál szerint a Jobbik és az MSZP burkoltan, de már a nyilvánosság számára is érzékelhetően csalással vádolja egymást. Az aláírásgyűjtési szakaszt hét miniszterelnök-jelölt kezdte el: Karácsony Gergely (Párbeszéd, MSZP, LMP), Dobrev Klára (DK), Márki-Zay Péter (MMM), Jakab Péter (Jobbik), Fekete-Győr András (Momentum), Pálinkás József (Új Világ Néppárt) és az utolsó pillanatban csatlakozott Ecsenyi Áron (Le az Adók 75%-val). Közülük az utolsó két említett politikus nem vette az akadályt, Pálinkás Józsefnek nem gyűlt össze a kellő számban aláírás, Ecsenyi Áron pedig visszalépett.

Dobrev Klára és Karácsony Gergely is beszámoltak róla, hogy álomrajtot vettek az aláírásgyűjtéseknél. A két miniszterelnök-jelölt saját elmondása szerint már az első nap összegyűjtötte az induláshoz szükséges 20 ezer aláírást, majd gyűjtöttek tovább. Végül elsőként a DK jelöltje adta le a hét miniszterelnök-aspiráns közül az aláírásokat augusztus 31-én, ekkor állítólag 61 ezer szignója volt, de azt nyilatkozta: "az ajánlásgyűjtés nemcsak arról szól, hogy meglegyen a minimumteljesítmény, hanem egy alkalom arra, hogy beszélgessünk az emberekkel".

Közben Karácsony Gergely is folytatta a gyűjtést, íveit csak szeptember 4-én adta le. Azonban az első nap állítólagosan összegyűlt 20 ezer mellé a további 13 napban csupán valamivel több, mint 21 ezret sikerült szereznie. Ennek ellenére Szeptember 6-án büszkén posztolta az Előválasztási Bizottság összesítését, mely szerint ő kapta a legtöbb hivatalosan ellenőrzött ajánlást, összesen 41 513-at.

Dobrev Klára valóban 82 ezer aláírást gyűjtött?

A második helyen Dobrev Klára áll az összesítésben 34 244 aláírással, ami – ahogy az Átlátszó írja – messze elmarad a leadáskor bemondott 61 ezertől, de még inkább elmarad attól a végső számtól, amelyet végeredményként maga a jelölt posztolt. Dobrev bejelentése szerint ugyanis a szeptember 6-i határidőig 82 117 aláírást sikerült összegyűjtenie, ami a legtöbb ajánlás a miniszterelnök-jelöltek között.

A portál megjegyzi: ezt az adatot csak és kizárólag a Demokratikus Koalíció politikusai tudnák megerősíteni, rajtuk kívül ugyanis a 82 ezer aláírást senki nem látta. Mindezt Magyar György, az Előválasztási Bizottság vezetője is megerősítette az Átlátszónak, hozzátéve, hogy az lenne az ildomos, ha a DK a maradék íveket bemutatná a többi pártnak.

Magyar azt is elmondta, hogy az aláírások sorsa az lesz, hogy az előválasztás után megsemmisítik őket.

A többi párt elkérheti a DK-tól az aláírásokat

Az ellenzéki megállapodás értelmében minden egyes ív adatkezelőjének mind a hat párt minősül, ez rajta van a nyomtatványokon, tehát a többi pártnak van jogalapja elkérni a DK-tól az aláírásokat, és információnk szerint ezt már meg is tették. Magyar György nem cáfolta az Átlátszó értesülését. Barkóczi Balázs, a DK szóvivője nem tudta egyértelműen megmondani, hogy mi lesz a náluk lévő, le nem adott aláírások sorsa.

Azt hangsúlyozta, hogy betartják az előválasztásra vonatkozó szabályokat, és az aláírásokkal ugyanaz történik majd, mint a többivel, amelyet ők vagy mások benyújtottak. Arról viszont, hogy ez konkrétan mit jelent, hogy végül leadják vagy maguk szeretnék megsemmisíteni (amennyiben létezik persze a közel 50 ezer aláírás) nem tudott érdemben nyilatkozni. "Ez nem a szóvivők szintjén dől el" – tette hozzá, a többi megkeresett DK-s politikus viszont a szóvivőhöz irányította az Átlátszót. A portál szerint azonban korántsem biztos, hogy a DK aláírásainak létezését a Karácsony mögött álló politikai erők továbbforszíroznák.

Ugyanis Dobrev Klára leadott aláírásai közül megvizsgált 21 ezer döntő többsége rendben volt, körülbelül 10 százalékuk nem felelt meg. Ez az arány Karácsony esetében rosszabb volt. Gergő aláírásainál volt nagyobb zavar – ismerte el a lap egyik számlálásra és ellenőrzésre rálátó forrása.

A szerzők hozzáteszik: a DK-nak van mivel válaszolnia, ha Karácsonyék változatlan intenzitással érdeklődnének a náluk lévő aláírásokról.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-10-25 | 09:33
Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza

Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza

  • A beoltottak száma 5 938 665 fő, közülük 5 718 873 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 104 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
  • Az elmúlt három nap összesen 6688 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 850 513 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 75 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 795 562 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 24 384 főre emelkedett.
  • 1 588 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 191-en vannak lélegeztetőgépen.
Bel 2021-10-07 | 15:09
A csúfosul leszerepelt Fekete-Győr besasszészézott Márki-Zay mögé

A csúfosul leszerepelt Fekete-Győr besasszészézott Márki-Zay mögé

  • A BENNFENTES információi szerint a Momentum tagága előzetesen nagyon megosztott volt abban a kérdésben, ki mögé álljanak be a második fordulóban.
  • A tagság picivel nagyobbik fele Márki-Zay mögé akart, míg a kicsivel kevesebb, mint a fele Karácsonyt akarta támogatni.
  • Fekete-Győr ma bejelentette, eldöntötték, Márki-Zay mögé állnak.
  • A sajtótájékoztató során végig szorosan mellette állt Orosz Anna, akit a párton belüli, Fekete-Győr elmozdításáért szerveződő csoport vezetőjeként jellemeztek informátoraink.
  • Fekete-Győr valószínűleg taktikai okokból állt be Márki-Zay mögé.
  • Így, hogy a Momentum tagságának kicsivel több mint felének támogatását bíró Márki-Zay mögé állt be, a bizalmi szavazáson nagyobb eséllyel őrizheti meg a pártelnöki székét.
Bel 2021-12-14 | 11:19
Rendőröknek is nekiment a menekülő embercsempész Budapesten

Rendőröknek is nekiment a menekülő embercsempész Budapesten

  • Illegális migránsokat szállító kisbuszt állítottak meg a Pest megyei és a fővárosi rendőrök 2021. december 14-én 7 óra körül Budapest IX. kerületében, a Könyves Kálmán körút és a Remíz utca kereszteződésében.
  • A jármű vezetője és nyolc utasa megpróbáltak elmenekülni, de perceken belül elfogták, és a IX. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő őket.
  • Az utasok szír állampolgárnak vallották magukat.
  • Az autót vezető, szintén külföldi férfi ellen embercsempészés bűntett gyanúja miatt indít eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság. 
  • Az embercsempész kisbuszával előzőleg az M5-ös autópályán Inárcs határában – a rendelkezésre álló adatok szerint szándékosan –  nekiütközött az őt megállítani akaró Pest megyei rendőrök autójának, majd más járműveknek is, ezért hivatalos személy elleni erőszak és más bűncselekmények miatt kezdeményeznek eljárást vele szemben.
  • Személyi sérülés egyik esetben sem történt.
Bel 2022-03-31 | 07:57
Hármas elfogás: 3 embercsempészt és több tucat illegális migránst fogtak el

Hármas elfogás: 3 embercsempészt és több tucat illegális migránst fogtak el

  • A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az NNI munkatársainak jelzése alapján állították meg az embercsempészek által vezetett gépkocsikat.
Bel 2021-12-23 | 07:26
Közel 30 illegális migráns lapult a sötétben

Közel 30 illegális migráns lapult a sötétben

  • A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások 2021. december 22-én 20 óra 35 perckor Bácsszőlős közigazgatási területén 12 határsértőt, majd 2021. december 23-án 0 óra 50 perckor Katymárnál 15 illegális migránst tartóztattak fel. 
  • Ellenőrzésük során a külföldiek szír és afgán állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.
Bel 2021-06-22 | 09:45
Előválasztási mutyi: "akart a fene DK-s lenni"

Előválasztási mutyi: "akart a fene DK-s lenni"

  • Molnár Gyula egykori MSZP-elnök azt mondta, ő csak a pártok megállapodásának áldozata lett.
  • Szerinte őt ingyen odaadták a DK-nak.
Bel 2021-12-23 | 10:17
A beoltottak több mint fele már a megerősítő oltást is felvette

A beoltottak több mint fele már a megerősítő oltást is felvette

  • A beoltottak száma 6 245 773 fő, közülük 5 957 571 fő már a második oltását is megkapta, 3 136 000 pedig már a harmadik oltást is felvették.
  • 3586 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 237 330 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 140 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 071 772 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 127 251 főre csökkent.
  • 4827 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 454-en vannak lélegeztetőgépen.