A baloldal elvette a 13. havi nyugdíjat, a jobboldal visszaadja

A baloldal elvette a 13. havi nyugdíjat, a jobboldal visszaadja
  • Nyugdíjprémiumként is jókora összeget kapnak az idősek.
  • Közel negyedmillió forint is érkezhet novemberben egy átlagnyugdíjas számlájára.

A vártnál is több pénzt kapnak majd a nyugdíjasok novemberben.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss inflációs adataiból ugyanis látszik, hogy az idei első nyolc hónapban az infláció mértéke 4,3 százalék volt. Korábban 4,2-del számoltak a szakértők – írta meg a Világgazdaság.

A lap azt írja: ez a friss adat pedig 0,7 százalékkal több, mint az éves nyugdíjemelés mértéke volt, a törvény szerint így jár az inflációkövető nyugdíjkorrekció. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjasok egy összegben – mivel nem éri el a különbség az egy százalékot – kapják meg a korrekciót, mégpedig éves szintre számolva – a 13. havi nyugdíj visszaépítése februári negyedhavi részletét is figyelembe véve – tehát 12,25-ször 0,7 százalékkal, vagyis 8,575 százalékkal több lesz a novemberi nyugdíj, mint az októberi – magyarázta a VG-nek Farkas András nyugdíjszakértő.

Rekordmagas lesz a nyugdíjprémium is

A korábbi számok még csak 7,35 százalékot jeleztek előre, így valóban több pénz áll majd a házhoz. A medián, 130 ezer forint körüli nyugdíjjal számolva ez azt jelenti, hogy novemberben a 130 000 forint nyugdíj mellé 11 150 forint emelési különbözetet is kapnak a nyugdíjasok.

Ezenfelül pedig ekkor érkezik majd a nyugdíjprémium is, amely minden idők legmagasabbja lesz, ezt már most ki lehet jelenteni. Orbán Viktor miniszterelnök néhány hete 50-56 ezer forintos nyugdíjprémiumról beszélt, de a gazdasági növekedés mértékéhez igazított juttatás könnyen elérheti a törvényi maximumot, azaz a 80 ezer forintot azon nyugállományúak esetében, akiknek a havi juttatása eléri a 80 ezer forintos határt. Természetesen az ennél kisebb összegű ellátásban részesülő jogosultaknak is jár a prémium, a saját ellátásuk összegéhez igazított mértékben.

Ez alapján kiszámítható, hogy egy medián nyugdíjas november 12-e körül a szokásos nyugdíjának kis híján a kétszeresét is megkaphatja majd, 130 ezer forint helyett akár 220 ezer forintot is.

Akár 243 480 forint is érkezhet novemberben egy átlagnyugdíjas számlájára

A KSH adatai szerint az átlagos öregségi nyugdíj 150 571 forint Magyarországon. Erre számítva a nyugdíjkorrekció mértéke eléri a 12 910 forintot, így együttesen a novemberi ellátás (a kerekítés szabályai szerint) 163 480 forint lesz. Ehhez hozzáadva a maximális nyugdíjprémiumot akár 243 480 forint is érkezhet novemberben egy átlagnyugdíjas számlájára.

A nyugdíjasoknak további jó hír, hogy januártól a jövő évi 3 százalékos rendszeres nyugdíjemelés végrehajtása előtt meg kell emelni a novemberi egyösszegű emelési különbözet egytizenketted részével, azaz 0,71 százalékkal is a nyugdíjukat, februárban pedig érkezik a 13. havi nyugdíj visszaépítésének következő lépése, amely immár a 2022. januári nyugdíj 50 százalékának megfelelő összeg lesz.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-07-27 | 07:30
Az M1-es autópályán fogták el a rendőrök az embercsempészt

Az M1-es autópályán fogták el a rendőrök az embercsempészt

  • 2022. július 27-én 3 óra 40 perckor  egy román honosságú gépkocsit állítottak meg az M1-es autópálya 135. kilométerszelvényében, Börcs külterületén.
  • Járművet egy 34 éves román férfi vezette, rajta kívül az autó utasterében 28 – magukat indiai, afgán és pakisztáni állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
  • A járőrök az embercsempészt elfogták, és az illegális migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
  • Migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • A szerb férfival szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.
Bel 2021-05-29 | 11:00
Kocsis Máté üzent a pedofiloknak: tudniuk kell, egy rémálom lesz az életük

Kocsis Máté üzent a pedofiloknak: tudniuk kell, egy rémálom lesz az életük

  • A Fidesz jelentősen megszigorította a pedofil bűncselekmények büntetését.
  • Akár 20 év szabadságvesztést is kockáztat a jövőben, aki bűnös hajlamainak nem tud gátat szabni.
  • A gyermekpornográfia egyes minősített eseteinél, például ha 12 évnél fiatalabb személlyel szemben erőszakot vagy sanyargatást alkalmazva követik el ezt a típusú bűncselekményt, akkor a tett az emberöléssel azonos elbírálás alá esik.
Bel 2022-03-08 | 17:13
Moldáv embercsempészt és 41 illegális migránst fogtak el

Moldáv embercsempészt és 41 illegális migránst fogtak el

  • Továbbra sem csökken a baloldal által álproblémának nevezett migrációs nyomás.
Bel 2021-11-05 | 10:42
A baloldali vörösbáró óriási vadászbirtokkal rendelkezik Erdélyben

A baloldali vörösbáró óriási vadászbirtokkal rendelkezik Erdélyben

  • A baloldalnak több soron felajánlkozó Bige László szenvedélyes vadász, volt, hogy egy trófeáért 24 ezer eurót kellett fizetnie.
  • A Kovászna megyei Komandón óriási vadászházat és vadászterületet is birtokol a baloldali oligarcha.
Bel 2021-08-12 | 11:41
Szerb migránstaxit kaptak el Vaskútnál

Szerb migránstaxit kaptak el Vaskútnál

  • A készenléti rendőrök elfogták azt a szerb sofőrt, aki a gyanú szerint hét illegális migránsnak akart segítséget nyújtani abban, hogy Magyarországon keresztül Nyugat-Európába jussanak.
Bel 2021-10-08 | 08:24
Orbán Viktor: 2022-ben 10 százalékos tanári béremelés jöhet, 2023 januárjától pedig egy nagyobb

Orbán Viktor: 2022-ben 10 százalékos tanári béremelés jöhet, 2023 januárjától pedig egy nagyobb

  • De emelik az ápolónők, a bölcsődei dolgozók, és a kulturális dolgozók bérét is.
Bel 2021-11-11 | 11:10
480 forint - november 15-től ennyi lehet a benzin és a gázolaj maximum ára

480 forint - november 15-től ennyi lehet a benzin és a gázolaj maximum ára

  • Ezt a Kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely.