Mit csinál Karácsony, ha szóba kerülnek a dugók? Kínosan heherészik, mint egy tinilány

Mit csinál Karácsony, ha szóba kerülnek a dugók? Kínosan heherészik, mint egy tinilány
  • A budapesti autósok egy dologgal vígasztalódhatnak a dugóban ülve: Karácsony heherészés közben kivillanó foghelyével.

Karácsony Gergely megint viccesnek találta - sokadjára -, hogy az általa vezetett fővárosban közlekedési káosz van, és az autósok órákat ülnek a dugóban.

A mára már legfeljebb félállásban dolgozó Főpolgármester (hiszen a főváros pénzén az országot járja a baloldali előválasztási cirkusz miatt) legutóbb a miniszterelnök-jelölti kampánykörútjának nagykátai állomásán nevetgélt önfeledten a budapesti dugókon.

Előadását egy humorosnak szánt magyarázkodással kezdte, széles mosollyal az arcán.

"El kell mondjam, hogy nem azért késtem, mert Budapesten dugók vannak" – próbált tréfálkozni Karácsony, majd a mellette helyet foglaló LMP-s Schmuck Erzsébettel együtt nevetésben tört ki, amihez a nagykátai közönség jól hallhatóan csatlakozott.

Néhány nappal korábban a főpolgármester egy autóst is kinevetett, aki az újságírók gyűrűjében sétáló Karácsonynak szóvá tette, hogy másfél óráig tart az út hazafelé.

Egy júliusi sajtótájékoztatón a Blaha Lujza téren pedig gyakorlatilag önmagát parodizálta, amikor egy pofonegyszerű kérdéstől lefagyott. A Pesti TV riportere arról érdeklődött Karácsony Gergelynél, hogy miért késett 15 percet a sajtóeseményről. Csak nem autóval érkezett és dugóba került? A főpolgármester rendkívül lassan, grimaszolva odalépett a mikrofonhoz, és közel fél perc gondolkodás után kibökte: „busszal jöttem".

Címkék: