A betegség súlyos lefolyása ellen továbbra is a védőoltás jelenti a legerősebb védelmet

A betegség súlyos lefolyása ellen továbbra is a védőoltás jelenti a legerősebb védelmet
  • A harmadik oltásra is lehet időpontot foglalni az interneten vagy az a háziorvostól is kérhető.
  • Lezárult a nemzeti konzultáció, amely a járvány utáni élet fontos kérdéseiről szólt. 1 millió 191 ezren küldték vissza a kérdőíveket.

A koronavirus.gov.hu portál tájékoztatása alapján:

A beoltottak száma 5 799 584, közülük 5 512 118 fő már a második oltását is megkapta, 379 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

247 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 813 040  főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt egy beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 777 988 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 4991 főre emelkedett.

149 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 19-en vannak lélegeztetőgépen. 

A delta vírusmutáns több európai országban és már hazánkban is terjed, és a beoltatlanok vannak a legnagyobb veszélyben, ezért a portál azt kéri, hogy aki még nem olttatta be magát, az jelentkezzen háziorvosánál vagy regisztráljon és foglaljon időpontot az interneten.

 A beoltottak kevesebb mint 1%-a betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. 

Az iskolai oltásokat ma is folytatják az iskolaorvosok és háziorvosok bevonásával.

 

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-12-14 | 11:53
Márki-Zay számára az lenne a megtiszteltetés, ha Gyurcsány nem nevezné kapitánynak

Márki-Zay számára az lenne a megtiszteltetés, ha Gyurcsány nem nevezné kapitánynak

  • Folytatódik az üzengetés a DK és az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje között.
  • Márki-Zay elkeseredett küzdelmet folytat azért, hogy leválhasson Gyurcsányról, de közben elfelejti, hogy a baloldalon az történik, amit Gyurcsány akar.
  • A DK-nak kedves nyilatkozatokkal jelentkező elemző emlékeztet is rá, hogy "[Gyurcsány] a pártja egyéni jelöltjeinek sikerén és azon fog dolgozni, hogy minél több befutó helyet kapjon a DK a közös ellenzéki listán".
Bel 2022-02-18 | 12:59
Évtizedeken át fasisztáztak, most Márki-Zay kijelentéseiről hallgatnak

Évtizedeken át fasisztáztak, most Márki-Zay kijelentéseiről hallgatnak

  • Mély csöndben lapít Havas Henrik, Gálvölgyi János és Dés László.
  • Az elkötelezett baloldali közszereplők évtizedeken át minősítettek fasisztának mindenkit, aki tőlük kicsit is jobbra áll.
  • 2014-ben még a Jobbik fasisztaveszélyével riogattak.
  • Most, hogy a napokban Márki-Zay kijelentette, a szövetségük egyaránt képviseli a kommunistákat és a fasisztákat is, ugyanezek az emberek némán lapítanak.
Bel 2022-07-27 | 12:07
Újabb 23 fős migránsbanda próbált betörni az országba

Újabb 23 fős migránsbanda próbált betörni az országba

  • A Szeged Határrendészeti Kirendeltség és a CSCSMRFK Kommunikáció járőrei 2022. július 27-én 9 órakor 23 illegális migránst tartóztattak fel Mórahalom külterületén.
  • Ellenőrzésük során a csoport tagjai tunéziai állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.
Bel 2021-12-20 | 12:24
Illegális migránsokat szállított autójában az ukrán embercsempész

Illegális migránsokat szállított autójában az ukrán embercsempész

  • A rendőrök 2021. december 20-án 9 óra 20 perckor egy cseh rendszámú gépkocsit ellenőriztek a határ közelében, Nagycenk térségében.
  • A járművel közlekedő ukrán sofőrön kívül az autóban öt – magukat afgán állampolgárnak valló – külföldi utazott, aki sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
  • A járőrök a járművezetőt és utasait elfogták, őket a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra állítják elő.
  • Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • Az ukrán sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítanak eljárást.
Bel 2021-10-08 | 11:09
ÉLŐ: Karácsony nagy örömnek tartja, hogy a Kossuth téren sokan követik, ahol éppen bejelenti, megbukott

ÉLŐ: Karácsony nagy örömnek tartja, hogy a Kossuth téren sokan követik, ahol éppen bejelenti, megbukott

  • Hatalmas tapsot kapott a Főpolgármester, amikor bejelentette, visszalép Márki-Zay javára, elhangott az is, hogy "éljen-éljen".
Bel 2021-09-22 | 19:59
Jakab parizere után Fekete-Győr ledobta a Kevert-bombát

Jakab parizere után Fekete-Győr ledobta a Kevert-bombát

  • Az ellenzéket csupa-csupa nélkülöző kisember alkotja, akik milliós fizetéseikből is csak szerényen éldegélnek.
  • Az egyik raklapnyi parizert eszik Piros Arannyal, a másik pedig Kevertet fogyaszt hektószámra.
  • Ilyen szerényen élnek ők.
  • Amilyen szerényen élnek, olyan szerények a képességeik is.
  • "A 'Gyurcsány eltakarodhatna már' – ma már nem aktuális, érvényét vesztette" – mondta Fekete-Győr.
Bel 2021-09-24 | 13:19
Orbán Viktor: az út az Európai Unióba Közép-Európán keresztül vezet a balkáni népek számára

Orbán Viktor: az út az Európai Unióba Közép-Európán keresztül vezet a balkáni népek számára

  • Orbán Viktor a délkelet-európai, valamint a V4-országok parlamenti elnökeinek konferenciáján hangsúlyozta: a Balkánt nem ütközőzónává kell tenni, hanem integrálni kell az Európai Unióba.
  • A miniszterelnök szerint a balkáni országok néhány év alatt felveszik a tempót és meg fogják erősíteni a gazdaságukat.
  • A négy visegrádi ország együttes kereskedelme Németországgal kétszerese a német-francia kereskedelemnek és háromszor nagyobb, mint a német-olasz kereskedelem volumene - mondta Orbán Viktor azt hangsúlyozandó, hogy a Balkán EU-tagságával az Európai Unió is nyerne.
Bel 2022-03-21 | 20:24
Kunhalmi Ágnes Bécsben elismerte: Orbán jól kezeli a helyzetet

Kunhalmi Ágnes Bécsben elismerte: Orbán jól kezeli a helyzetet

  • Idehaza persze uszít az ellenzék, ahogy szokott.