Márki-Zay: a pártok néhány körzetben megakadályozták, hogy civilek induljanak

Márki-Zay: a pártok néhány körzetben megakadályozták, hogy civilek induljanak
  • Nagyinterjút adott a Mandinernek Hódmezővásárhely polgármestere.
  • Szerinte a pártok több helyen is megekadályozták, hogy civilek induljanak az előválasztáson.
  • Érthetetlen számára, hogy Karácsony hogyan tudta összeszedni első nap a jelöltségéhez szükséges aláírásokat.
  • Szerinte időarányosan 20 000 aláírással - ami az induláshoz szükséges - ő is rendelkezni fog szeptember 6-ig.

Tény, hogy néhány körzetben viszont megakadályozták, hogy a civil jelöltek elinduljanak, aminek nagyon nem örülök, hiszen ez erősen ellenkezik azzal, amiben megállapodtunk, de a demokratikus eljárások követelményeivel is - fogalmazott a Mandinernek adott interjújában Márki-Zay Péter.

"A veszprémi Katanics Sándorra utal?

Akár rá is, bár ő nem a mi jelöltünk volt, de jó lett volna, ha ő is megmérethette volna magát, miután a DK lapátra tette. De említhetném a tatai dr. Popovics Juditot, aki 2019 őszén összellenzéki támogatással indult polgármesterjelöltként vagy Pécsett Simon Gábort, Szolnokon Gedei Józsefet.

Mi lehet az oka annak, hogy a pártok több helyen keresztbe tettek önöknek?

Nehéz erre észszerű magyarázatot találni. Tatabányán például a két erőcsoport – a Gurmai Zitával induló MSZP, Párbeszéd, LMP, Momentum, illetve a Konczer Erik mögött álló DK, Jobbik, Liberálisok – feltehetően tartott attól, hogy a rátermett civil jelölt belerondít az ő küzdelmükbe. A Baranya megyei 2. számú választókerületben pedig Szakács László átlépése az MSZP-ből a DK-ba okozhatott akkora traumát, hogy lehet, nem akarták még egy civillel tovább szítani a feszültséget. Néha az az érzésem, a pártoknak nagyobb szükségük van egy vesztes saját jelöltre, mint egy győztes civilre.

Erre lehetett számítani, hiszen nem fogadták el az önök javaslatait, hogy a képviselőjelölteknél is kétfordulós vagy több x-es legyen a voksolás – azaz ne csak egy emberre lehessen szavazni –, és azt sem, hogy ne kelljen előre megmondaniuk, hogy győzelmük esetén melyik frakcióba ülnének be.

Igen, nagyon sajnálom, hogy így történt, sokkal megbízhatóbb, reálisabb eredmények születtek volna ezekkel a módszerekkel, s gyaníthatóan több civil nyerhetett volna. A pártok azonban nem voltak képesek felülemelkedni a saját rövidlátó érdekeiken, mi pedig kénytelenek voltunk elfogadni ezeket a feltételeket.

Ön képviselő- és miniszterelnök-jelöltként is ringbe száll. Hogyan áll az aláírásgyűjtésekkel?

A képviselőjelöltséghez szükséges 400 már napok óta megvan, a miniszterelnök-jelöltinél pedig nagyjából időarányosan, de biztosan meglesz a határidőre.

A riválisai közül többen sokkal jobban szerepelnek, Karácsony Gergely állítólag egy nap alatt összegyűjtötte a 20 ezret. Ez nem idegesíti?

Fogalmam sincs, hogy érhette ezt el a főpolgármester úr, mert az első napon Budapesten járva egyáltalán nem láttam olyan helyet, ahol Karácsony Gergelynek aláírhattam volna. S szerettem volna viszonozni, hogy ő is támogatott engem a szignójával. Egyébként pedig nem véletlen, hogy a pártok ilyen magas számot határoztak meg, ezzel is meg akarták nehezíteni a civilek indulását."

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-09-28 | 09:59
Brutális nyomás: 65 illegális migránst és két embercsempészt fogtak el

Brutális nyomás: 65 illegális migránst és két embercsempészt fogtak el

  • A rendőrök az éjszaka folyamán két embercsempészt és nagyobb csoportokban, 65 illegális migránst tartóztattak fel.
Bel 2021-07-27 | 13:47
Férfiak sportja: kedélyesen ping-pongozgat Fekete-Győr András és Karácsony Gergely egy menő ház udvarán

Férfiak sportja: kedélyesen ping-pongozgat Fekete-Győr András és Karácsony Gergely egy menő ház udvarán

  • Lehet, hogy együtt nyaralnak.
  • Mindenesetre se Fekete-Győr, se Cseh Katalin a hétfő esti tüntetésen nem volt jelen, holott azt a Momentum szervezte.
  • Kihagyta a demonstrációt Karácsony Gergely is.
  • Minden bizonnyal azért, mert a Momentumnak is nagyon kínos a Cseh Katalin körüli botrány.
Bel 2021-12-17 | 13:35
A csomagtartóban bújt el a kubai férfi

A csomagtartóban bújt el a kubai férfi

  • Egy német nő belépésre jelentkezett 2021. december 17-én 12 óra 15 perckor a Tompa Közúti Határátkelőhelyen egy személyautóval.
  • Az ellenőrzés során a csomagtartóban egy kubai férfit találtak, aki magyarországi tartózkodásának jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudta igazolni.
  • A gyanú szerint a sofőr az illegális migránsnak segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jusson, ezért vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indít.
  • A sofőrt előállították, őrizetbe veszik, és kihallgatását követően előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására. Az illegális migránssal szemben idegenrendészeti eljárást indítanak.
Bel 2021-10-01 | 11:15
"Földrengés", "keserves csalódás", "hideg zuhany", "totális kudarc" - így értékelik a Jobbik vezetőségében Jakab szereplését

"Földrengés", "keserves csalódás", "hideg zuhany", "totális kudarc" - így értékelik a Jobbik vezetőségében Jakab szereplését

  • Rendkívüli próbatétel lehet feldolgozni ezt Jakabnak, hiszen ő egyenesen a csúcsra tört, s pár napja még Orbán Viktor leendő kihívójaként, sőt, majdani legyőzőjeként nyilatkozott magabiztosan.
  • Bennfentes forrásokból úgy értesültünk, Jakabot teljesen lesújtotta az eredmény, elbújt a világ elől, kerüli kollégái tekintetét, és a pártban is letargiába süllyedt mindenki.
  • A máskor igen beszédes munkatársak most nem vették fel a telefonokat. Jakab sem reagált a BLIKK-nek a kudarc okait firtató kérdéseikre.
Bel 2021-06-17 | 13:35
Igaz lehetett a pletyka: Karácsonyék azért csináltak ekkora dugókat, hogy dugódíjat vezessenek be

Igaz lehetett a pletyka: Karácsonyék azért csináltak ekkora dugókat, hogy dugódíjat vezessenek be

  • A Levegő Munkacsoport most petíciót indított a budapesti útdíj bevezetéséért.
  • Korábban arról pletykáltak Budapesten, Karácsonyék szándékosan csináltak ekkora dugókat, hogy bevezethessék a dugódíjat.
  • Most egy civil szervezet petícióval segíti Karácsonyék törekvéseit: a Levegő Munkacsoport budapesti útdíjat akar, amit a rászorulók között osztana szét.
Bel 2021-07-15 | 11:52
Folytatják a rikácsolást: feljelentették a munkásembert Jakabék

Folytatják a rikácsolást: feljelentették a munkásembert Jakabék

  • Ezt a Jakab Péter helyett nyilatkozó, az eredeti videón is hatalmasat rikácsoló Magyar Enikő jelentette be.
  • Ő az, aki az eredeti videón Jakabnak is dirigált.
Bel 2021-08-06 | 17:42
ORFK: a bűnözők Szerbiától Ausztriáig 4-5 ezer eurót is elkérnek egy-egy illegális bevándorlótól

ORFK: a bűnözők Szerbiától Ausztriáig 4-5 ezer eurót is elkérnek egy-egy illegális bevándorlótól

  • Megháromszorozódott az elfogások száma 2021 első fél évében.
  • A schengeni külső határon 53 297 intézkedésre volt szükség idén, míg tavaly 17 442 hatósági beavatkozás volt ugyanebben az időszakban.
  • Karácsony Gergely a héten bukott le azzal, hogy a Zeit című német lapban megüzente: a baloldal ugyan fontosnak tartja a migránsok jogait, de nem fogja ezt a plakátokra írni, mert nem tud ezzel nyerni.
Bel 2021-09-23 | 17:55
A szegedi Binszki József után Gyurcsány is bejelentette, hogy Dobrev Klára fölényesen vezet az előválasztáson

A szegedi Binszki József után Gyurcsány is bejelentette, hogy Dobrev Klára fölényesen vezet az előválasztáson

  • A BENNFENTES már nyár közepén olyan pletykákat hallot városházi körökből, hogy Karácsony nagyon megijedt Dobrev előretörésétől.
  • A Főpolgármester sokáig ugyanis abszolút favoritként tekintett önmagára, aki majd "begaloppozik a győzelembe", ahogy a HVG is megírta azt.
  • Ehelyett viszont az történt, hogy Jakab és Dobrev is rájöttek a nyakára, sőt, van olyan felmérés, amelyben már csak a negyedik helyezett Karácsony.
  • Ez magyarázhatja az utóbbi idők óriási volumenű, heti tízmilliós Facebook, Youtube, Google Ads-költéseit a Főpolgármesternek.
  • Igaz, arra nem adott magyarázatot, hogy a hirdetésekért fizető Kilencvenkilenc Mozgalom Egyesületbe ki pakolt tízmilliókat.