Budapest a dugóban rostokol, de a Városháza megmagyarázza, hogy ez nem az ő hibájuk

Budapest a dugóban rostokol, de a Városháza megmagyarázza, hogy ez nem az ő hibájuk
  • Karácsonyék a kampányolás mellett nem érnek rá olyan piszlicsáré dolgokkal foglalkozni, mint a forgalomszervezés.
  • Ezért kedvenc üzenőfüzetének súgott a Főváros, a Telex pedig szolgaian leírta, amit le kellett.
  • A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szerint a tapasztalatlanság ötvőződik a túlzott magabiztossággal.

Nem a lámpaátállítás miatt volt dugó a Blahánál, sőt, az még segített is. A főpolgármester kabinetfőnöke szerint a felújítások miatt volt kedden hatalmas dugó a Blahánál.

Megszólalt Balogh Samu, a főpolgármester közlekedéspolitikáért felelős kabinetfőnöke a Mandiner kedd reggeli cikkével kapcsolatban, amelyben arról írtak: óriási dugó alakult ki a Blahánál, mivel a Népszínház utcából akkor volt zöld, amikor a körúton piros, így senki nem tudott kijönni.

A Telexnek ezzel kapcsolatban Balogh Samu azt mondta: a buszok nem a lámpaciklus-váltás miatt szorultak be, hanem mert "lényegében megkezdődött a szeptemberi forgalom" és rengeteg az autó.

Balogh azt mondta, a Blaha Lujza tér érintett részén az autósor visszatorlaszolását a felújítás okozza, ami miatt a forgalom egy sávra szűkült. Balogh ezzel lényegében egyébként nem tagadta, hogy a fővárosi vezetés okozta a dugókat, hiszen Budapesten városszerte hirdeti plakátokon és online felületeken, hogy felújítják a Blaha Lujza teret.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-06-14 | 21:29
A mai pedofilellenes-törvény elleni tiltakozás arca

A mai pedofilellenes-törvény elleni tiltakozás arca

  • 1974-ben lépett be az Magyar Szocialista Munkáspártba, és a KISZ Központi Bizottsága kulturális osztályán dolgozott, majd 1981 és 1984 között az MTA aspiránsa volt.
  • 1984-től 1989-ig az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályán dolgozott előbb munkatársként, majd alosztályvezetőként, 1988–89-ben osztályvezető-helyettesként.
  • Ő volt a MSZMP főcenzora a hanyatló kádárizmusban.
  • Az 1961-ben elfogadott új büntető törvénykönyvben dekriminalizálták Magyarországon az azonos neműek szexuális kapcsolatát. (Előtte egy évig terjedő börtönnel büntették.)
  • 1989-ig azonban a rendőrség és az állambiztonság megfigyelte és nyilvántartásba vette, elsősorban a meleg férfiakat. Zsarolás útján gyakran többeket beszerveztek ügynöknek.
  • Lendvai Ildikó az 1994-es országgyűlési választáson a budapesti XXII. kerület (Budapest, 32. választókerület) országgyűlési képviselőjévé választották, amit 1995-től, kiadóigazgatói posztjáról történt lemondása után főhivatásban látott el. 1998-ban a budapesti területi listáról került be az Országgyűlésbe. Az MSZP-frakció helyettes vezetőjévé választották.
  • 2000-ben a párt országos alelnökévé választották, emiatt megvált a budapesti szervezet elnöki és a frakcióvezető-helyettesi tisztségétől.
  • A 2002-es országgyűlési választáson ismét megszerezte a budafok-tétényi kerület egyéni mandátumát. Az MSZP képviselőcsoportjának vezetőjévé választották, ilyen minőségében a Házbizottság tagja is volt.
  • A 2006-os országgyűlési választáson újra egyéni mandátumot szerzett, majd ismét az MSZP frakcióvezetőjévé választották.
  • A 2010-es országgyűlési választás második fordulója után, április 25-én, vállalva a felelősséget pártja választási kudarcáért, lemondott pártelnöki tisztségéről.
  • 2010-ben Budapest területi listájáról szerezte meg mandátumát, frakcióvezető-helyettesként tevékenykedett még négy évig.
Bel 2022-02-15 | 13:21
Az erdő mélyén bujkáltak a migránsok

Az erdő mélyén bujkáltak a migránsok

  • A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások 2022. február 15-én 8 óra 25 perckor 16 külföldit tartóztattak fel Balotaszállás térségében.
  • A magukat afgán állampolgárnak valló illegális migránsok jogellenesen jutottak be Magyarország területére.
  • A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-08-03 | 11:56
Mélyponton Karácsony választói megítélése, az emberek közel kétharmada elutasítja a Főpolgármestert

Mélyponton Karácsony választói megítélése, az emberek közel kétharmada elutasítja a Főpolgármestert

  • Az IDEA-Závecz felmérése után a Századvég is arra a következtetésre jutott, hogy Karácsony egyre népszerűtlenebb a választók között.
  • A kutatóintézet szerint a jelenség mögött az áll, hogy Karácsony fővárosi munkássága nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
  • A Századvég és az IDEA-Závecz kutatása egybevág a BENNFENTES értesüléseivel is: Karácsony kampánya megfeneklett az utóbbi hónapokban.
Bel 2021-06-21 | 12:30
A konjunktúraindexek optimizmusa mellett az emberek többsége a gazdaságpolitikai lépésekben is bízik

A konjunktúraindexek optimizmusa mellett az emberek többsége a gazdaságpolitikai lépésekben is bízik

  • A minimálbér látványos, közel húsz százalékos emelésével az összes megkérdezett 90 százaléka egyetért, olvasható az elemzésben.
  • A védekezésben résztvevőknek nyújtandó tíznapos pluszszabadság szintén teljes egyetértésre talált. Az összes megkérdezett 89, de a kormánykritikusok 87 százaléka is azonosult vele.
  • Összességében száz megkérdezettből 57 jelezte, hogy "inkább elégedett" a gazdasági intézkedésekkel – a Real-PR 93 elmúlt évben készült több közvélemény-kutatása alapján ez a legmagasabb mutatószám.
Bel 2022-03-14 | 11:34
Orbán a fiatalok között és Budapesten is népszerűbb Márki-Zaynál

Orbán a fiatalok között és Budapesten is népszerűbb Márki-Zaynál

  • Orbán Viktor miniszterelnököt a politikailag aktív választók 62 százaléka szeretné kormányfőnek a jövőben.
  • Márki-Zayt csak a válaszadók 32 százaléka.
  • 10-ből pedig csak 1 bizonytalan választaná Márki-Zayt.
Bel 2021-11-02 | 10:56
Már megint a régi baloldali lemez: Márki-Zay piaci rezsiárakkal nevelné energiatudatosságra az embereket

Már megint a régi baloldali lemez: Márki-Zay piaci rezsiárakkal nevelné energiatudatosságra az embereket

  • Márki-Zay Péter szerint az Orbán-kormány rosszul tette, hogy csökkentette a lakossági energiaárakat.
  • Pedig ennek köszönhető, hogy a magyarok az egyik legolcsóbb áram- és gázárat fizetik jelenleg Európában.
  • És ennek köszönhető az is, hogy amíg Európában súlyos ellátási zavarokról szólnak a hírek, Magyarország ellátása biztonságos és olcsó maradt.