10,8 százalékkal, történelmi mértékben növekedtek a beruházások

10,8 százalékkal, történelmi mértékben növekedtek a beruházások
  • Közben a rendszerváltás óta nem dolgoztak anniyan idehaza, mint most.
  • Az újabb adatok azt bizonyítják, jó volt a kormányzat válságkezelése, hogy különböző ösztönzőkkel arra terelte a vállalkozásokat, beruházásokat kezdjenek el.

Varga Mihály pénzügyminiszer hivatalos közösségi oldalára feltöltött legfrissebb videóból többek között kiderült, hogy 2021. második negyedévében 2760 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg Magyarországon, a beruházási ráta 27,5% körül alakulhatott, vagyis a támogató költségvetési politika eredményei már a beruházásokban is megmutatkoznak.

Történelmi csúcson a beruházások - mondja a hivatalos közösségi oldalára feltöltött legfrissebb videóban a pénzügyminiszter.

Varga Mihály elmondta, hogy 2021. második negyedévében 2760 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg Magyarországon, ez pedig nem kisebb, mint 10,8 %-os bővülést jelent éves összevetésben. A beruházási ráta 27,5% körül alakulhatott, amellyel hazánk továbra is az EU-s élmezőnyben szerepel - tette hozzá a tárcavezető. Nemcsak éves, hanem negyédéves alapon is erősödést mértek: 3,6 %-os növekedést regisztráltak 2021 első negyedévéhez képest, mindezek eredményeként a beruházások volumene soha nem látott magasságba emelkedett - emelte ki a gazdaságért felelős miniszterelnök-helyettes.

A támogató költségvetési politika eredményei tehát már a beruházásokban is megmutatkoznak - emlékeztetett. Varga Mihály azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy a kormányzat a jövőben is folytatja a gazdaság újraindítását, a cél pedig az, hogy megőrizzük a magyar gazdaság lépéselőnyét és dobogós helyét az uniós rangsorban.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Biznisz 2021-09-20 | 12:06
Hatalmas előrelépés: 2022-től a Pest megyei cégek is 70%-os támogatási intenzitással pályázhatnak EU-s forrásokra

Hatalmas előrelépés: 2022-től a Pest megyei cégek is 70%-os támogatási intenzitással pályázhatnak EU-s forrásokra

  • Eddig azért nem lehetett ekkora támogatásra pályázni, mert az Európai Unió Budapestet és Pest megyét egy térségként kezelte, ahol a Főváros "felhúzta" a statisztikai régió fejlettségét, márpedig komolyabb volumenű támogatások csak "fejletlen" régióknak járnak.
  • A kormány azért lobbizott Brüsszelnél, hogy Pest megyét leválaszthassa a statisztikai régióról az itt dolgozó vállalkozások érdekében.
  • A törekvés sikerrel járt, 2022-től a Pest megyei cégek is 70%-os támogatási intenzitással nyerhetnek el EU-s forrásokat.
Biznisz 2023-03-21 | 12:00
Képmutatásból jeles: Finnország egyetlen év alatt 70 milliárdot fizetett csak az orosz LNG-ért

Képmutatásból jeles: Finnország egyetlen év alatt 70 milliárdot fizetett csak az orosz LNG-ért

  • A nyugatiak mindig megszólják azokat, akik "finanszírozzák" Oroszország háborúját.
  • Most kiderült, a finnek egy korábban szankciók alá helyezett orosz oligarchától vásárolják a földgázt.
Biznisz 2021-12-18 | 10:52
Bige lökött "egy kis aprót" Márki-Zaynak: eddig 65 milliót

Bige lökött "egy kis aprót" Márki-Zaynak: eddig 65 milliót

  • Ezt a baloldal jelöltje kotyogta el a Szabad Európának adott interjújában.
Biznisz 2021-07-31 | 09:03

Továbbra is stabil 'BBB' Magyarország államadóssági besorolása a Fitch Ratingsnél

  • Megint nem lett igaza a károgóknak.
  • Az adósságminősítő eközben több uniós tagállam adósságállományát negatívra rontotta le.
Biznisz 2021-08-23 | 11:14
Szerdán a benzin 7, a gázolaj ára 5 forintot esik

Szerdán a benzin 7, a gázolaj ára 5 forintot esik

  • Szerdától 7 forinttal kell kevesebbet fizetni a benzin literjéért, a gázolaj ára pedig 5 forinttal csökken, tudta meg a holtankoljak.hu.
  • Így előbbi átlagára 438, utóbbié 435 forintra változik.
Biznisz 2021-11-07 | 12:02
Nagyon kell a pénz lóvéra: milliárdos ingatlanvagyont árul Budapest

Nagyon kell a pénz lóvéra: milliárdos ingatlanvagyont árul Budapest

  • Kicsit olyan érzése van az embernek, mintha Karácsonyék nem a város vezetői lennének, hanem a felszámolóbiztosai.
  • A PestiSrácok szúrta ki, hogy tízmilliárdos értéken árul fővárosi tulajdonú ingatlanokat a Karácsony Gergely vezette hivatal.
  • A hírek alapján a Városháza épületét is eladnák 40 milliárdért.
  • Karácsony korábbi mentora, Horn Gábor meg is üzente, hogy ő pártolja az eladást, majd egyértelműen Karácsonyra utalva kijelentette, nem kell folyton beszarni.
Biznisz 2021-07-04 | 13:59
Rég várt fordulat: Magyarország nettó hitelezővé válhat a következő években

Rég várt fordulat: Magyarország nettó hitelezővé válhat a következő években

  • A magyar gazdaságirányítás tudatosan törekedett arra, hogy leépítse az ország devizában (főként dollárban, euróban és japán jenben) fennálló adósságát.
  • Ugyanis annál sérülékenyebb egy ország, minél több devizaadóssága van.
  • És fordítva: annál inkább a saját lábán áll és válságálló, amikor az államadóság nagyobb aránya nemzeti fizetőeszközben (magyarul: forintban) áll.