Van itt pénz: milliárdos tétel lehet az ellenzéknek az előválasztás

Van itt pénz: milliárdos tétel lehet az ellenzéknek az előválasztás
  • Bár a versenyt jelentősen leszűkítették és jó előre lezsírozták, a Gyurcsány-shownak milliárdos költsége lesz.
  • Egy erősebb miniszterelnök-jelölt-jelölti kampány felette lehet a 100 millió forintnak.
  • Komolyabb kampányt és kampányköltést eddig Karácsony csinált a jelöltek közül, neki köztéren is vannak plakátjai, és a Google és a Facebook felületein is sokat költ.
  • Igaz, azt nem hajlandó elárulni, hogy miből.

A pártok 150 milliót szánnak a lebonyolításra, és aggódnak, hogy ennyi pénzt elég lesz-e az eseményre - írja a 24.

Egy komolyabb miniszterelnök-jelölti kampány 100 milliót is érhet, de egy visszafogottabb egyéni is több millióba kerül az érintettek szerint. A nagyobb pártok egyelőre nem nyilatkoznak a pénzről.

Komoly anyagi áldozatot hoz az ellenzék azért, hogy már most az ősszel kampányoljon, és lebonyolítsa az előválasztást – erről értesült a 24.hu a folyamatban részt vevő pártoktól. A pénzügyi áldozatra azonban egyfajta befektetésként tekintenek a felek: aki most jól szerepel, az jövőre több tekintetben előnyösebb anyagi helyzetben lesz, és később több állami támogatásra számíthat, ennyiben tehát észszerű az "áldozat", sőt, a verseny miatt szükségszerű is.

Az egyik ellenzéki pártigazgató ezt mondja: Az egymilliárd forint reális becslés, sőt. Nehéz ezt most megmondani, mert majd a legvégén, október közepén látjuk, hogy mi mennyibe került összesen, de a milliárdos tétel egyáltalán nem egy elszállt becslés, már ha mindent egybeveszünk. Nem kizárt az sem, hogy még ennél is több lesz.

Lebonyolítás: 150–200 millió forint Azt a DK-ból, a Jobbikból és a Párbeszédből is megerősítették a 24.hu-nak, hogy a hat párt között született egy megállapodás a lebonyolítás költségéről. Eszerint minden egyes párt 20–20 millió forintot ad ebbe a tételbe. De a DK és a Jobbik további 20–20 millió forintot tervez hozzáadni az összeghez, tartva attól, hogy az eredetileg betervezett 120 millió forint nem lesz elég. Ez így tehát 160 millió forint, de a 24 forrásai jelezték, hogy könnyen elképzelhető, ez sem lesz elég, miután mégiscsak országos eseményről van szó.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-09-30 | 21:40
95 körzet összesítése után továbbra is Dobrev vezet

95 körzet összesítése után továbbra is Dobrev vezet

  • Dobrev Klára: 186 674 szavazat (34,58%).
  • Karácsony Gergely: 146 597 szavazat (27,15%).
  • Márki-Zay Péter: 108 302 szavazat (20,06%).
  • Jakab Péter: 77 538 szavazat (14,36%).
  • Fekete-Győr András: 18 296 szavazat (3,39%).
Bel 2022-02-02 | 09:14
A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani

A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani

  • A beoltottak száma 6 365 250 fő, közülük 6 105 342 fő már a második, 3 693 859 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.
  • 19 690 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 582 517 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 77 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 310 420 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 230 549 fő.
  • 4341 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 163-an vannak lélegeztetőgépen. 
Bel 2021-06-14 | 17:36
Folyamatosan csökken az OLAF igazságügyi ajánlásainak száma

Folyamatosan csökken az OLAF igazságügyi ajánlásainak száma

  • Az ellenzéki propagandamédia folyamatosan azt hazudja, Magyarországon az összes EU-s pénzt elcsalják, és a magyar ügyészség nem tesz semmit.
  • Ennek az ellenkezője igaz.
  • Egyrészt évről évre csökken az OLAF ajánlásainak száma, azaz egyre kevesebb magyar ügyet ítél az európai hivatal jogszerűtlennek.
  • Másrészt a magyar ügyészség az EU-s átlag kétszeresében emel vádat az OLAF ajánlásai nyomán.
  • Az EU-átlag 37%, a hazai pedig 65%.
Bel 2022-01-12 | 09:18
Az új fertőzések 29%-át már az omikron vírusvariáns okozza

Az új fertőzések 29%-át már az omikron vírusvariáns okozza

  • A beoltottak száma 6 297 101 fő, közülük 6 039 940 fő már a második, 3 299 569 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.
  • 7883 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 308 877 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 67 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 149 849 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 118 945 főre emelkedett.
  • 2758 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 257-en vannak lélegeztetőgépen. 
Bel 2021-11-03 | 07:27
A moldáv férfi 11 illegális migránst akart átcsempészni az országon

A moldáv férfi 11 illegális migránst akart átcsempészni az országon

  • A Kisbéri Rendőrkapitányság járőrei 2021. november 3-án hajnalban Bakonyszombathelyen állítottak meg egy személygépkocsit.
  • A járműben a 30 éves sofőrön kívül 11, magát szír állampolgárnak valló férfi utazott, akik az országban való jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
  • Az egyenruhások mindannyiukat előállították a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra.
  • Az illegális migránsokat a hatályos jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • A sofőr ellen embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indul eljárás.
Bel 2021-05-29 | 09:00
Puzsér Karácsonyról: "Nem az történik, hogy hazudik valamit, ha nagyon muszáj, hanem folyamatosan hazudik, keresi az alkalmat, hogy hazudhasson"

Puzsér Karácsonyról: "Nem az történik, hogy hazudik valamit, ha nagyon muszáj, hanem folyamatosan hazudik, keresi az alkalmat, hogy hazudhasson"

  • Az ismert kritikus és publicista az ATV ÖT c. műsorában azt mondta Karácsonyról, az "lubickol a hazugságokban".
  • Indirekten arra is rámutatott, hogy a baloldali előválasztás egy színjáték, mert a liberális elit gyakorlatilag "kimondta Karácsony Gergelyt győztesnek".
Bel 2021-06-11 | 10:43

Újabb 199 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus fertőzést

  • 5 324 996 embert oltottak be Magyarországon, közülük 4 157 681 fő már a második adag vakcinát is megkapta.
  • Az aktív fertőzöttek száma 52 272, kórházban 442 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 51-en vannak lélegeztetőgépen.
  • Hatósági házi karanténban 7066-an vannak
Bel 2021-09-14 | 11:01
"Előválasztási vita" - Hadházy ideges lett, amikor a zuglói Tóth Csaba ügyeiről kérdezték

"Előválasztási vita" - Hadházy ideges lett, amikor a zuglói Tóth Csaba ügyeiről kérdezték

  • A zuglói MSZP-s Tóth Csaba nélkül, Gulyás Márton műsorvezetővel "vitázott" Hadházy az előválasztásnak nevezett színjátékban.
  • Hadházy bejelentette, mit nem építene meg a Városligetben, a Nemzeti Galériát.
  • Arról nem sok szó esett, mit alkotna.
  • Hadházy rengeteg energiát fektetett abba, hogy kikerülje a Tóth Csaba vélt korrupciós ügyeivel kapcsolatos kérdéseket, majd inkább Karácsony Gergelyre kente az egészet.
  • Mint ismert, Tóth Csaba nemrégiben egy vastag paksaméta mögött ülve Hadházyra utalva kijelentette, "mindenkinek lehetnek sötét foltok a múltjában".
  • Akkor a szent korrupcióellenes Hadházy gyorsan visszavett a "korrupcióvadász" elszántságából, és bejelentette, Zuglóban nem akar újabb ügyeket feltárni, ezt most is elismételte, igaz, idegesebben.
  • A jelenlegi interjú is megerősíti, hogy Hadházy Ákost valamivel megfogta Tóth Csaba.
  • A nagy kérdés az, a zuglói szocialista kiteríti-e a lapjait Hadházyról.