A kormány minden magyart kimenekített Afganisztánból

A kormány minden magyart kimenekített Afganisztánból
  • A magyar repülőgépek 14-szer fordultak az afgán főváros, Kabul és az üzbegisztáni Buhara között.

Minden magyarról tudtunk gondoskodni, katonáinkat épségben hoztuk haza – jelentette be Benkő Tibor honvédelmi miniszter a tálib hatalomátvétel után indított afganisztáni magyar mentőakció részleteiről tartott csütörtök reggeli sajtótájékoztatóján.

Magyarország 2003-ban szállt be az afganisztáni háborúba; 18 éven át jellemezte a szövetségesek munkáját az "együtt be, együtt ki" elve, amelyet Joe Biden amerikai elnök áprilisi bejelentése után vezetett a tálib hatalomátvételi káoszhoz – mondta Benkő Tibor, hozzáfűzve, hogy

AZ ORBÁN-KORMÁNY CÉLJA AZ VOLT, HOGY MAGYAR ÁLLAMPOLGÁR NE MARADJON KABULBAN.

Ezt a feladatot a Honvédelmi Minisztérium augusztus 17-én kapta feladatul, ami után létrehozták a műveleti csoportokat, az evakuálást saját eszközökkel kellett végrehajtani. Ezt a kormánygépnek nevezett Airbus A319-esekkel végezték el, amelyeket életmentő eszközökkel is felszereltek – mondta a tárcavezető. 

Augusztus 18-ra készen állt a katonai kontingens, a diplomáciai engedélyek megszerzése után 

540 EMBERT MENTETTEK KI, MAGYAR, AMERIKAI, OSZTRÁK ÉS AFGÁN ÁLLAMPOLGÁROKAT.

Őket az afgán fővárosból először az üzbegisztáni Buharába vitték. 

Minden magyart kihoztak, aki jelentkezett – hangsúlyozta Benkő Tibor. A magyarokkal együttműködő és a 2003–2021 között kapcsolatot tartó afgánok 87 százalékát evakuálták, 57 családot 180 gyermekkel. A magyar repülőgépek 14-szer fordultak az afgán főváros, Kabul és az üzbegisztáni Buhara között.

Ruszin-Szendi Romulusz parancsnok a maga részéről úgy nyilatkozott, történelmet írtak, ilyen műveletet a Magyar Honvédség még soha nem hajtott végre. A kabuli repülőtéren eleinte 30 percig állhatott egy mentésben részt vevő magyar repülőgép. Ami az üzbégeket illeti, a magyarok vállalták, hogy egyetlen evakuált személyt, senkit nem hagynak a közép-ázsiai országban.

Benkő Tibor újságírói kérdésre elmondta, senki nem sérült meg az evakuálásban, sem a katonák, sem azok, akiket kimentettek. Az evakuálásban csaknem száz fő vett részt.

Nem sokkal a sajtótájékoztató előtt a Belügyminisztérium kiadott egy közleményt, amely szerint elhelyezkedtek az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság röszkei és tompai objektumaiban azok az afganisztáni tálib hatalomátvételt követően megtorlással fenyegetett, Magyarországgal korábban együttműködő, Afganisztánból önálló magyar művelet során kimenekített afgán állampolgárok, akik 2021. augusztus 25-én 21 óra 40 perckor érkeztek meg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A 66 felnőtt és 48 gyermek, hatósági karanténba kerültek, teljes körű ellátásukról a magyar állam gondoskodik.

A kimenekítettek az objektumokba érkezésüket követően újabb hidegélelmiszer-csomagot, valamint a járványügyi helyzethez igazodó egészségügyi, higiéniai és tisztálkodási csomagot kaptak. Megkezdődik orvosi vizsgálatuk, az évszaknak megfelelő ruházattal történő ellátásuk szervezése, valamint az idegenrendészeti hatósági feladatok végrehajtásához szükséges adataik felvétele, ellenőrzése.

 
 
 
 
 

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-01-21 | 18:54
Márki-Zay elismerte: semmi beleszólása nincsen a listaállításba

Márki-Zay elismerte: semmi beleszólása nincsen a listaállításba

  • Márki-Zay azt is mondta, hogy szeretett volna "jó embereket bejuttatni a Parlamentbe", de a "békességért" lemondott erről.
  • Vagyis ez a terve sem sikerült.
Bel 2021-06-22 | 15:33
Az MSZP-s Tóth Csaba szerint az előválasztás rengeteg feszültséget okoz a hat ellenzéki párt között minden körzetben

Az MSZP-s Tóth Csaba szerint az előválasztás rengeteg feszültséget okoz a hat ellenzéki párt között minden körzetben

  • Szerinte egyértelműen látszik, hogy mind a 106 körzetben próbálnak a pártok egyezkedni, de ez folyamatos problémákhoz vezet a "törékeny összefogásban".
  • Megjegyezte, vannak pártok, akik élen járnak abban, hogyan lehet a kritikus helyzetet feszíteni. Mint mondta: "akárhogy is, ahol 106 körzet van, ott csak 106 jelölt lehet."
Bel 2022-04-01 | 14:10
Veszprémben állították meg a csomagterében 36 illegális migránst szállító szerb embercsempészt

Veszprémben állították meg a csomagterében 36 illegális migránst szállító szerb embercsempészt

  • Egy szerb honosságú tehergépkocsi 29 éves vezetőjével szemben intézkedtek a rendőrök 2022. április 1-jén 10 óra 10 perckor Veszprémben, a Házgyári út és Fenyves utca kereszteződésében.
  • A járművet egy szerb férfi vezette, valamint a raktérben további 36 ember tartózkodott.
  • A magukat szír és afgán állampolgárnak valló férfiak magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • A rendőri intézkedést megelőzően két illegális bevándorló elszaladt, akik közül az egyik, magát afgán állampolgárnak valló férfit a rendőrök felkutatták, társát még keresik.
  • Az illegális bevándorlókat előállították, majd a magyar jogszabályoknak megfelelően intézkedtek az ideiglenes biztonsági határzárhoz való visszakísérésükről.
  • A szerb férfi ellen a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntettének gyanúja miatt indít büntetőeljárást.
Bel 2021-08-31 | 13:04
Karácsony megfojtaná a gazdasági növekedést és a dinamikus bérnövekedést

Karácsony megfojtaná a gazdasági növekedést és a dinamikus bérnövekedést

  • A keddi beruházási rekord és a keresetek emelkedésének híre miatt különös fénytörésbe kerül Karácsony pár napos Népszava-interjúja.
  • Abban azzal fenyegetőzött, ő majd leállítja a pénzcsapokat, mert a NER-t az élteti.
  • Azt nem tette hozzá, hogy az olcsó banki, jegybanki hitelek, a kormány által adott támogatások, beruházás-ösztönző források javarészt nem a NER vállalkozóihoz, hanem a magyar gazdaságban dolgozó üzletemberekhez kerülnek.
  • Ezzel az interjúval Karácsony indirekt módon azt üzeni: szétverné a dinamikus gazdasági növekedést és a felzárkózást.
Bel 2022-02-19 | 22:17
Márki-Zay embere Róna Péterről: "huncut pici gazember"

Márki-Zay embere Róna Péterről: "huncut pici gazember"

  • Király Júlia a nem nyilvánosságnak szánt levelében azt írta meg Márki-Zay Péternek, hogy kiszáll a kampányból Róna miatt.
Bel 2022-01-14 | 14:33
Tettenérés: Épp embercsempész kocsijába akartak beszállni a migránsok

Tettenérés: Épp embercsempész kocsijába akartak beszállni a migránsok

  • A Baranya megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök 2022. január 14-én 8 óra 54 perckor Újmohács közigazgatási területén intézkedtek egy osztrák honosságú személygépkocsi török állampolgárságú sofőrjével szemben.
  • Az ellenőrzést követően a rendőrök elfogtak két férfit, akik épp az osztrák rendszámú autóba akartak beszállni. Mindketten szír állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.
  • Az illegális migránsokkal, valamint az embercsempészéssel gyanúsítható férfival szemben az intézkedések folyamatban vannak.
Bel 2021-06-28 | 11:40
Leeresztett a Karácsony-lufi: esik a támogatottsága, esnek a számai

Leeresztett a Karácsony-lufi: esik a támogatottsága, esnek a számai

  • Amikor a Főpolgármester bejelentkezett a miniszterelnök-jelölti versenybe, 16 százalék favorizálta.
  • Ez az angol nyelvtudása körüli botrányokkor lement 14 százalékra.
  • Akkor vett újabb lendületet, amikor nekiment Kínának, és a Fudan egyetemnek, akkor a számai felmentek 21 százalékra.
  • Ez a lufi azonban gyorsan kipukkadt, és a nyilvánosságból továbbra sem tűnt el a nyelvvizsga-botránya, és az, hogy Budapest egyetlen nagy masszív dugóvá alakult.
  • Így most megint 18%-on áll.
  • Nehezíti a helyzetét, hogy a kormányellenesek 41%-a sem akarja őt jelöltnek.