Pénzhiányra panaszkodik Karácsony helyettese, de Kálmán Olga a kampányolásért is megkapja az egymilliós fizetését

Pénzhiányra panaszkodik Karácsony helyettese, de Kálmán Olga a kampányolásért is megkapja az egymilliós fizetését
  • Előválasztási lázban ég a baloldal, Karácsony, Kálmán Olga, Gy. Németh Erzsébet, Jámbor András, mindenki pultozik és aláírásokat gyűjt.
  • Miközben kampányolnak, értelemszerűen nincsenek a munkahelyeiken, holott az adófizetők állják a bérüket a budapesti városházán.
  • Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes ma a Népszavának elsírta, hogy kifogytak minden pénzből, felélték állampapír-megtakarításaikat és készpénzállományukat is.

Interjúrészlet a Népszavából.

A legfontosabb kérdés most kétségtelenül az: fizetésképtelenné válhat a fővárosi önkormányzat?

Az első féléves adatok alapján minden kétséget kizárva kijelenthető: ha nem avatkozunk most közbe, a fővárosi önkormányzat az év végére fizetésképtelenné válik. Ezt elkerülendő alaposan bele kell nyúlnunk a költségvetésbe. De így is maradt két nagy kockázati tényező, amelyek a városvezetéstől függetlenül továbbra is fennállnak. Az egyik a közösségi közlekedés számára a költségvetési törvényben biztosított 12 milliárd forintos támogatás, amely még mindig nem érkezett meg, így most az önkormányzat előlegez havi egymilliárd forintot a BKK-nak. Abba most ne is menjünk bele, hogy a szolgáltatás biztosításához – jegyárbevételen túl - szükséges 120 milliárdnak alig 10 százalékát fedezné csak ez a támogatás, ha megkapnánk. Úgy tűnik, hogy a szokásos jogi és pénzügyi ellenjegyzés mellé a kormány beiktatott egy politikai ellenjegyzést is, ami mintha hiányozna, holott az összeg szerepel a költségvetési törvényben. A másik kockázati tényező a járvány. A negyedik hullám intézményekre és a közösségi közlekedésre gyakorolt hatásait egyelőre megbecsülni sem lehet. Ezekkel nem számolva látok egy szűk mezsgyét arra, hogy folyószámlahitel tartozás nélkül zárjuk le az idei évet. De ha a fenti két tényező közül bármelyik is érvényesül, akkor kezelhetetlenné válik Budapest pénzügyi helyzete.

A fővárosnak már most folyószámlahitelhez kellett folyamodni a fizetőképesség megőrzéséhez?

Éppen most jutottunk el oda, hogy hozzá kell nyúlni a 25 milliárd forintos folyószámlahitel-kerethez. A legfrissebb számokból azt látom, hogy minden működésre fordítható állampapírunk és készpénzünk elfogy szeptember 4-re, így onnantól kezdve folyószámlahitel-keretből működik a város. Ha minden jól megy ez csak két hétig tart, mivel megérkezik az iparűzési adóelőleg második része. Onnantól viszont újra csak apasztjuk a pénzt. Év végére a végszámla bizonyos áldozatok árán kihozható nullára. Ha viszont nem érkezik meg a normatíva, vagy újabb lezárások lesznek a járvány miatt, akkor sok milliárdos hitellel indítjuk a jövő évet, ami sértené a gazdasági stabilitási törvényt.

Előfordulhat, hogy a város nem tudja kifizetni a béreket?

Bérekkel, munkahelyekkel nem lehet szórakozni. Olyan nem lesz, hogy a munkavállalóink nem kapják meg a bérüket. Ha technikai értelemben csődhelyzet állna elő, akkor sokkal inkább a kormánynak fizetendő pénzeket kellene visszatartani, ha már ők is ezt teszik.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-06-09 | 13:48
Ausztria: 81 letartóztatás az összehangolt nemzetközi maffiaellenes akcióban

Ausztria: 81 letartóztatás az összehangolt nemzetközi maffiaellenes akcióban

  • Az évszázad tükkjével sikerült lekapcsolni ezt a rengeteg bűnözőt.
  • Az FBI olyan, "biztonságos" telefonokat juttatott be bűnözői körökbe, amelyekben azok tagjai maradéktalanul megbíztak, azt gondolva, teljesen titkosított az egymás közötti kommunikáció.
  • Csakhogy a vonal végén az FBI volt.
  • Több mint 25 millió telefonhívást és szöveges üzenetet sikerült így visszafejteni.
  • A nyomozás a brutálisan erőszakos nyugat-balkáni bűnözői hálózat felszámolását célozta - világszerte.
  • A határokon átnyúló nyomozás során 18 hónap alatt több mint 800 gyanúsítottat fogtak el több mint 100 országban, és több tonna kábítószert vontak ki a forgalomból.
Bel 2021-09-01 | 15:15
Karácsony visszakozott a blöffből: egy puhább vétót fogadtak el az Atlétikai VB ügyében

Karácsony visszakozott a blöffből: egy puhább vétót fogadtak el az Atlétikai VB ügyében

  • Akinek nincs ereje, annak kár fitogtatnia azt.
  • Korábban Pikó András, a VIII. kerület baloldali polgármestere is azt kérte Karácsonytól, vétó helyett tárgyaljon a kormánnyal.
  • Ő is, és a szomszédos IX. kerület polgármestere, Baranyi Krisztina is a kerületeikben már eldöntött beruházásokat féltették a vétó miatt.
  • Az egyébként Karácsonyhoz hűséges Telex is azt írta korábban, koalíciós feszültséget okozott Karácsony belengetett vétója.
Bel 2021-10-01 | 11:15
"Földrengés", "keserves csalódás", "hideg zuhany", "totális kudarc" - így értékelik a Jobbik vezetőségében Jakab szereplését

"Földrengés", "keserves csalódás", "hideg zuhany", "totális kudarc" - így értékelik a Jobbik vezetőségében Jakab szereplését

  • Rendkívüli próbatétel lehet feldolgozni ezt Jakabnak, hiszen ő egyenesen a csúcsra tört, s pár napja még Orbán Viktor leendő kihívójaként, sőt, majdani legyőzőjeként nyilatkozott magabiztosan.
  • Bennfentes forrásokból úgy értesültünk, Jakabot teljesen lesújtotta az eredmény, elbújt a világ elől, kerüli kollégái tekintetét, és a pártban is letargiába süllyedt mindenki.
  • A máskor igen beszédes munkatársak most nem vették fel a telefonokat. Jakab sem reagált a BLIKK-nek a kudarc okait firtató kérdéseikre.
Bel 2022-04-02 | 17:02
Meleg fogadtatás Márki-Zaynak: "Ha mindenáron katonát akarsz küldeni, öltözz be te!"

Meleg fogadtatás Márki-Zaynak: "Ha mindenáron katonát akarsz küldeni, öltözz be te!"

  • Örkényi gazdák szembesítették háborúpárti nyilatkozataival Márki-Zay Pétert, a baloldal miniszterelnök-jelöltjét.
Bel 2021-09-14 | 12:29
Nem megy ez a koránkelés - Karácsony 9:33-kor jelentkezett be facebookos munkahelyéről, viszi a közpénzből fizetett autó kampányolni

Nem megy ez a koránkelés - Karácsony 9:33-kor jelentkezett be facebookos munkahelyéről, viszi a közpénzből fizetett autó kampányolni

  • A mai napot is ellógja a Főpolgármester Budapesten, mert ahogy írja a Facebookján, Szentendrére, Veszprémbe, Győrbe utazik.
  • Ma 9:33-kor is nagyon álmoskás fejjel indította a napot, mint aki épp kiugrott az ágyból.
  • Ez már a védjegyévé vált, pedig hatalmas átéléssel alakítja a szerepet, hogy ő egy potens vezető.
Bel 2021-09-23 | 10:23
Gátlástalanság: Indiai MigránsTaxit fogtak el a rendőrök

Gátlástalanság: Indiai MigránsTaxit fogtak el a rendőrök

  • Az indiai sofőr két illegális migránst szállított Bács-Kiskun megyében.
Bel 2021-10-27 | 09:01
Márki-Zay: inkább pozitív hatást gyakorol a nagyszámú, egy időben történő bevándorlás

Márki-Zay: inkább pozitív hatást gyakorol a nagyszámú, egy időben történő bevándorlás

  • Szerinte ezt kutatások és tudósok is megállapították.
Bel 2021-11-09 | 18:04
A korrupcióellenességet hirdető Márki-Zay titkolja Hódmezővásárhely szerződéseit

A korrupcióellenességet hirdető Márki-Zay titkolja Hódmezővásárhely szerződéseit

  • Kovács Gergely, az MKKP elnöke hívta fel erre a figyelmet, majd az Átlátszó járt ennek utána.