Érdemes felvenni az oltást: 1000 beoltott emberből 2 fertőződik újra

Érdemes felvenni az oltást: 1000 beoltott emberből 2 fertőződik újra
  • Aki felveszi az oltást, nagy eséllyel elkerüli a 4. hullámot.

Csak a vakcina véd meg a koronavírussal szemben, mivel a vakcina révén mindenképpen elkerülhető, hogy valaki súlyosan megbetegedjen.

A legújabb kutatások szerint 500 beoltott emberből csupán egy betegedett meg, de az ő esetükben is csak enyhe lefolyású fertőzésről lehet beszélni.

Magyarországon még nagyjából 2,5 millió fő nem oltatta be magát, pedig több mint 8 millió adag vakcina van raktáron, tehát bőven jut mindenkinek oltás. Időközben Orbán Viktor miniszterelnök levelet írt azoknak, akik már beoltatták magukat. A levélben többek között az szerepel, hogy csak az oltás ment életet, és csak az oltás védheti meg Magyarországot és a magyar embereket egy újabb, negyedik járványhullámtól.

Mindössze 0,2 százalékos (500-ból egy ember) újrafertőződési arányt mutattak ki azoknál, akik a koronavírus ellen Magyarországon használt vakcinák szükséges dózisát megkapták - mondta Müller Cecília.

Az országos tisztifőorvos közölte, öt és fél millióan már megkapták a különböző oltóanyagok szükséges dózisait, így ők már védettnek számítanak.

Mindez azt mutatja, hogy újrafertőződés előfordulhat, de rendkívül ritkán, és akkor is jellemzően enyhe lefolyású a betegség, nincs szükség kórházi kezelésre, gépi lélegeztetésre - összegezte.

Müller Cecília közölte: a koronavírus-fertőzés megelőzésére a védőoltás felvétele az egyetlen hatásos védelem. Aki felvette a védőoltás minden dózisát, annak nagy valószínűséggel már nem kell tartania a negyedik hullámtól, akik viszont még nem, azok védtelenek. Ne ringassuk magunkat abba, hogy kialakul a nyájimmunitás! Akkor fog csökkenni a fertőzések száma, ha egyenként, egyénenként válunk védetté a védőoltás révén - tette hozzá a tisztifőorvos.

Ők vannak a legnagyobb veszélyben

A még be nem oltott két és fél millió fő oltakozási hajlandóságán múlik, hogy milyen súlyos lesz a koronavírus-járvány negyedik hulláma – minderről már Rusvai Miklós virológus beszélt a Mediaworks Hírcentrumának. Szavai szerint ha az őszi oltási kampány során még legalább 500 ezren felvennék a vakcinát, azzal jelentősen csökkenthető lenne a súlyos megbetegedések és halálozások száma.

Mint mondta, A JELENLEGI ÁTOLTOTTSÁGI ARÁNY – TÖBB MINT ÖT ÉS FÉL MILLIÓ EMBER KAPTA MEG EDDIG A VAKCINÁT – MÁR ÖNMAGÁBAN BORÍTÉKOLJA, HOGY MIND A NAPI ÚJ FERTŐZÉSEK SZÁMA, MIND PEDIG A MORTALITÁSI RÁTA JOBB LESZ, MINT A HARMADIK, SŐT A TAVALY ŐSZI, MÁSODIK JÁRVÁNYHULLÁMBAN.

Ám a két és fél millió oltatlan fő továbbra is veszélyben van, számukra jelentősen nagyobb kockázatot jelentenek az új, rendkívül virulens mutánsok – fogalmazott Rusvai.

Nyolcmillió vakcina van

Közel nyolcmillió vakcina áll rendelkezésre, azaz mindenkit be tudnak oltani harmadszorra is, sőt akár negyedszerre is – minderről Gulyás Gergely beszélt még a szombati Kormányinfón. A készletek gyakorlatilag korlátlanok. A legfontosabb az első két adag vakcina felvétele – mondta a Miniszterelnökség vezetője.

Továbbra is az idősek a legveszélyeztetettebbek, ezért a hatóságok mindenkit igyekeznek majd felkeresni, aki 65 év felett van és még nem jelentkezett az oltásra. A fiatalok immunizálásával kapcsolatban pedig a tárcavezető közölte, hogy az iskolákban augusztus végén és szeptember elején oltják majd négy napon keresztül a 12 és 18 év közötti korosztályt. 

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-12-13 | 13:09
Holland sofőr által vezetett 25 fős MigránsTaxit fogtak el

Holland sofőr által vezetett 25 fős MigránsTaxit fogtak el

  • A 25 éves férfi 24 illegális migránst szállított, amikor a rendőrök az M9-es autóúton Bogyiszló térségében ellenőrizték.
Bel 2021-06-09 | 13:48
Ausztria: 81 letartóztatás az összehangolt nemzetközi maffiaellenes akcióban

Ausztria: 81 letartóztatás az összehangolt nemzetközi maffiaellenes akcióban

  • Az évszázad tükkjével sikerült lekapcsolni ezt a rengeteg bűnözőt.
  • Az FBI olyan, "biztonságos" telefonokat juttatott be bűnözői körökbe, amelyekben azok tagjai maradéktalanul megbíztak, azt gondolva, teljesen titkosított az egymás közötti kommunikáció.
  • Csakhogy a vonal végén az FBI volt.
  • Több mint 25 millió telefonhívást és szöveges üzenetet sikerült így visszafejteni.
  • A nyomozás a brutálisan erőszakos nyugat-balkáni bűnözői hálózat felszámolását célozta - világszerte.
  • A határokon átnyúló nyomozás során 18 hónap alatt több mint 800 gyanúsítottat fogtak el több mint 100 országban, és több tonna kábítószert vontak ki a forgalomból.
Bel 2021-06-09 | 11:54
Sosem látott gazdaságpolitikai lépést jelentett be Orbán Viktor: visszakaphatják a 2021-es SZJA-t a gyermekeket nevelő családok

Sosem látott gazdaságpolitikai lépést jelentett be Orbán Viktor: visszakaphatják a 2021-es SZJA-t a gyermekeket nevelő családok

  • Ezt a családok pénzügyi helyzetének megerősítésével indokolta a miniszterelnök.
  • Ez nagyságrendileg 550-580 milliárd forintot jelent.
  • Kétszázezer forintos minimálbérnek kell lennie a horizonton - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Világgazdaság üzleti napilap konferenciáján szerdán Budapesten.
  • Ellensúlyozni kell a kis- és közepes vállalkozások számára azt, hogy megszűnik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési hitelprogramja (Nhp), továbbá azt is, ha a jegybank elkezdi emelni az alapkamatot - jelentette ki a miniszterelnök a Magyarország újraindul! című konferencián Budapesten.
Bel 2022-02-24 | 14:04
A magyarok 77 százaléka elutasítja Márki-Zay javaslatát, hogy küldjünk katonákat és fegyvereket Ukrajnába

A magyarok 77 százaléka elutasítja Márki-Zay javaslatát, hogy küldjünk katonákat és fegyvereket Ukrajnába

  • Ezt javasolta ugyanis a baloldal Messiása, de a magyarok nagyon nem értenek vele egyet.
Bel 2021-06-30 | 12:23
A kertváros közepére, egy fás-parkos területre álmodott lakópark-panama borzolja a kedélyeket Pestszentlőrincen

A kertváros közepére, egy fás-parkos területre álmodott lakópark-panama borzolja a kedélyeket Pestszentlőrincen

  • Aggódnak a helyi civilek a túlzott beépítési tervek, és a várható zsúfoltság miatt: a DK-s Szaniszló Sándor polgármester a háromszorosára emelte a terület beépíthetőségét.
  • A tervet nem támogatja a Fidesz-KDNP képviselőcsoportja mellett egy jobbikos, egy független, és egy LMP-s képviselő sem.
  • Az elképzelést még a veszélyhelyzetben akarta átnyomni a DK-s Szaniszló Sándor polgármester, de érzékelve az ellenállást, visszakozott.
  • Szerdán egy új előterjesztést tárgyal a testület, nagy kérdés, hogy átmegy-e, azaz megszavazza-e a szivárványtöbbség.
Bel 2021-07-19 | 14:11
Márki-Zay: "tűnhet úgy, hogy kirakatkonzervatív vagyok"

Márki-Zay: "tűnhet úgy, hogy kirakatkonzervatív vagyok"

  • Hosszú interjút adott az Azonnalinak Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere, a baloldali ellenzék egyik miniszterelnök-jelölt-jelöltje.
  • A kissé ízetlen beszélgetés elején Márki-Zay díszzsidózik, kirakatmelegeket és kirakatzsidókat emleget.
  • Egy kérdésre, hogy mekkora szava van az ellenzéken belül, Márki-Zay azt mondja: "Semmi szavam nincsen. Javaslataim vannak, de ezeket a pártok ritkán szokták megfogadni."
  • Szerinte az ő és a mozgalma érdeme, hogy előválasztásra kerül sor, igaz, "felvizetett formában".
  • Az elszámoltatásról viszont azt mondja, az ellenzéki pártok nem akarják.
  • Márki-Zay a közös programmal is elégedetlen, "a közös program kisebb részét elméleti, nagyobb részét gyakorlati okból helytelenítem" - mondja.
  • Könyörgött az ellenzéki pártoknak, hogy a közös programban ne legyen benne a többkulcsos adó, hasztalan.
Bel 2022-02-01 | 05:29
Szépen gyűlnek az ingatlanok a láthatatlan Tóth Bertalan nevén

Szépen gyűlnek az ingatlanok a láthatatlan Tóth Bertalan nevén

  • Ezért érdemes a listás képviselői helyekért kapaszkodni: nulla munka, jelentős vagyongyarapodás.