Besült az előválasztási csodafegyver – de mi az oka az érdektelenségnek?

Besült az előválasztási csodafegyver – de mi az oka az érdektelenségnek?
  • A SzegedMa 4 különböző közvélemény-kutatáshoz jutott hozzá, ezek mindegyike rendkívül mérsékelt érdeklődést mutat az ellenzéki előválasztás iránt.
  • A BENNFENTES is azt hallotta baloldali körökből, hogy nem érdekli az embereket az előválasztási csodafegyver.
  • Forrásaink szerint ennek oka az, hogy nagyon magasra tolta az elvárásokat a baloldal az előválasztással, majd rájöttek, hogy nem tudnak megfelelni a saját mércéiknek.
  • Az ellenzék ugyanis belátta, mind a 106 körzetben képtelen előválasztást rendezni: egyetlen ellenzéki pártnak sincsen 106 bevethető jelöltje.
  • Nem véletlen, hogy míg a DK tavasszal azt állította, mind a 106 körzetben lesz jelöltje, ez a szám a pártközi alkuk miatt lecsökkent 60 jelöltre.
  • Baloldali forrásaink szerint az előválasztási tüzet oltotta, hogy nyár elejétől sorra jelentették be a pártok, ki-kinek a javára lép vissza egy adott körzetben.
  • Van olyan baloldali közvélemény-kutató, aki szerint annyira alacsony lesz a részvétel, hogy az az egész előválasztás legitimitását alá fogja ásni.
  • Amiben a baloldal egyedül bízhat, az az, hogy az ellenzéki propagandamédia munkatársai hosszú nyári szüntetet tartottak, és visszatérve újult erővel szolgálhatják az ellenzéki pártokat.
  • Ennek már ma is voltak jelei: a Telex lelkendezve írt az előválasztásról, holott korábban megírták, a 106 körzetből jó, ha 10-ben lesz valódi verseny.
  • A többi le van zsírozva előre, a választóknak pedig semmi szerepet nem osztottak.
  • Az ellenzéki propagandamédiára hárul a feladat, hogy megpróbálja feltüzelni az ellenzéki szavazókat.

A SzegedMa birtokába került négy különböző felmérés adatai szerint rendkívül gyér érdeklődés kíséri az "ellenzéki előválasztásnak" elnevezett kampányt - írja a SzegedMa.

Egyelőre az látszik a kutatásokból, hogy nagyon alacsony lesz majd a részvétel, és csak a "hardcore kormányellenes szavazók B-közepe" mozdul meg majd jó esetben – magyarázta forrássunk.

Szegeden is érezni némi fásultságot, a lelkesnek tűnő közösségi oldalas áradozások ellenére.

A jelöltek arra számítanak, hogy a városban és a környékén együttvéve néhány ezer szavazója lesz majd az előválasztásnak, így akár egyetlen ember meggyőzése is sokat jelenthet – ismerték el a Telexnek a kormányellenes jelöltek.

Azt a SzegedMa forrásai is megerősítették, tisztában vannak vele a baloldali pártok, hogy keveseket mozgat az előválasztás, ezért a mozgósítás lesz a legfontosabb. Vagyis az, hogy egyáltalán RÁVEGYÉK A LEGKEMÉNYEBB MAGOT A SZAVAZÁSRA, MÉGPEDIG ÚGY, HOGY ARRA AZ EMBERRE IKSZELJENEK, AKIRE RÁMUTATTAK.

A dögunalmas "előválasztási kampány" annak is betudható Szegeden, hogy egyrészt az emberek azt érezhetik a sok kavarás és "bazári alkudozás" miatt, hogy az ő akaratuk "hátrébb sorolódott" a pártokéinál; másrészt ezúttal Botka László nem a kirakatba pakolta magát, hanem meghúzódik a háttérben. Kétségkívül ő a legerősebb húzónév, mindig is ő volt, most azonban a különféle belső megegyezések miatt látszólag kimarad az előválasztásból.

A fentieknél jóval izgalmasabb kérdés az, hogy miért nem érdekli az emberek jelentős részét a kormányellenes tömb "előválasztása", és a hónapok óta tartó kampányuk?

Nem is beszélve arról a tömegről, amely nem fidesz párti, tehát elviekben érdekelt lenne a kormányváltásban.

Nincs kormányváltó hangulat

Azt szinte minden publikus közvéleménykutatás megerősíti, hogy nincs kormányváltó hangulat Magyarországon, és azt is, hogy a másfél éves járvány, nehézségek, bezártság, és a 11 éves jobboldali kormányzás ellenére a kormány népszerűsége nem látszik érdemben csökkenni.

Sőt: a kormány támogatottsága országosan önmagában nagyobb, mint az egyesült ellenzéké együttvéve. Mi úgy tudjuk, ez az, ami miatt a leginkább aggódnak a kormányellenes oldalon, és mindent elkövetnek azért, hogy "tűzbe hozzák" – felhergeljék – az embereket azért, hogy minél többen elinduljanak "leszavazni" Orbánékat. Épp a Telexnek sajnálkozott egy ellenzéki politikus hétfőn, hogy már a tavaszi koronavírus-válság idején is 10-12 százalékkal kellett volna vezetniük, de nem ez volt a helyzet.

A fő célközönség tehát a bizonytalan szavazó. A gondjuk az, hogy nem igazán működik az eddigi hergelés, csak egy nagyon szűk réteg esetében.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-09-21 | 16:41
Politikai haszonlesésből lehetőségként tekintett a momentumos politikus a koronavírus-járványra

Politikai haszonlesésből lehetőségként tekintett a momentumos politikus a koronavírus-járványra

  • A beszélgetséből az is kiderül, hogy a Momentum súlyos emberhiánnyal küzd.
Bel 2021-08-13 | 13:42
Egyre több magyarban erősödik meg a természetes gondolat, hogy a nő, nő, a férfi pedig férfi

Egyre több magyarban erősödik meg a természetes gondolat, hogy a nő, nő, a férfi pedig férfi

  • Több mint kétharmados a genderideológia elutasítottsága a magyarok között.
  • Az áprilisi adatokhoz képest tovább nőtt azoknak a száma, akik nem engedélyeznék kiskorú gyermekek esetében nemátalakító műtétek elvégzését.
  • Tízből kilenc ember vélekedik úgy, hogy ezeket a beavatkozásokat nem szabad kiskorúakon végrehajtani, és csak a magyarok 3 százaléka van ezzel ellentétes véleményemen.
Bel 2021-11-09 | 13:56
Egy időben fogták el az embercsempészt és tartóztattak fel egy migránscsoport

Egy időben fogták el az embercsempészt és tartóztattak fel egy migránscsoport

  • A Bács-Kiskun megyei rendőrök egy román embercsempészt fogtak el és 13 illegális migránst tartóztattak fel.
Bel 2021-09-29 | 11:25
A Jobbik annyira megsértődött a sikertelenség miatt, hogy eredményvárót sem tartanak

A Jobbik annyira megsértődött a sikertelenség miatt, hogy eredményvárót sem tartanak

  • Kedden este a BENNFENTES írta meg, hogy Jakab összeomlott, mert eljutott hozzá, hogy nem nem jut be a második fordulóba.
  • Nagy pofon ez a DK-val szövetkező egykori radikális pártnak.
  • Annyira megsértődtek az eredménytelenség miatt, hogy információink szerint eredményvárót és sajtótájékoztatót sem tartanak.
  • Persze a saját sértődöttségük mellett ennek elég rossz üzenete van: ennyit számítanak nekik a Jobbikra szavazók.
Bel 2021-06-09 | 09:32

Idehaza már 5 296 926 személy kapta meg az oltást

  • Közülük 4 073 520-an már a második adag vakcinát is megkapták.
  • Meghalt 6 idős, krónikus beteg.
  • Újabb 179 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést.
  • 549 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 58-an vannak lélegeztetőgépen - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.
Bel 2021-07-17 | 13:28
A Bizottság szerint sérti a pedofilok jogait, ha nyilvános adatbázisokban válnak nyomon követhetővé

A Bizottság szerint sérti a pedofilok jogait, ha nyilvános adatbázisokban válnak nyomon követhetővé

  • Az Európai Uniós GDPR-rendeletre hivatkoznak Brüsszelben.
Bel 2022-01-31 | 13:23
Akkora lyukra futott az ellenzéki propagandamédia, ki se látszik belőle

Akkora lyukra futott az ellenzéki propagandamédia, ki se látszik belőle

  • Orbánt a maszkviselési szabályok megszegésével vádolták az ellenzéki propagandamédiumok.
  • Csakhogy kiderült, helyben fogyasztó vendég volt, így nem kellett maszkot viselnie.
  • Valóság vs. ellenzéki propaganda: 1:0.