A Momentum szolidáris az egykori DK-s előválasztási kizárása miatt, de egyebet nem tud tenni

A Momentum szolidáris az egykori DK-s előválasztási kizárása miatt, de egyebet nem tud tenni
  • Katanics Sándor évtizedek óta ismert szereplője a veszprémi közéletnek.
  • Korábban a DK helyi szervezetét vezette, ám az oszágos elnökség mégsem őt, hanem egy ismeretlen jelöltet indít az előválasztáson.
  • A Momentum adott volna Katanicsnak "befogadó nyilatkozatot", hogy mégis indulhasson, de ezt a Demokratikus Koalíció megvétózta.
  • A Momentumnak így nem maradt más, mint a sajnálkozás és a szavakban kifejezett szolidaritás.

Az előválasztáson résztvevő pártok vezetői szombaton elutasították a veszprémi Katanics Sándor nyilvántartásba vételét még annak ellenére is, hogy az Országos Előválasztási Bizottság nyilvántartásba vette a jelöltet.

A Momentum közleménye szerint csak ők szavaztak Katanics nyilvántartásba vétele mellett, de a többség elutasította ezt. Katanics ugyanis korábban a Demokratikus Koalíció tagja és helyi elnöke volt, de nemrég kilépett a pártból, és azt tervezte, hogy függetlenként indulna az előválasztáson, befogadó frakciónak pedig a Momentumot jelölte meg.

A DK azonban már akkor jelezte, hogy fellebbezni fog, amikor Katanicsot nyilvántartásba vette az Országos Előválasztási Bizottság, és ezt most meg is tették: a pártelnökök elé vitték az ügyet.

Erre egyébként van is lehetősége a DK-nak az előválasztás szabályai szerint. "A Momentum szerint az előválasztás megcsúfolása az, hogy egy helyben beágyazott, erős jelölt indulását politikai okokból nem engedélyezik. A DK kicsinyes bosszúja, a volt párttársának indulásának megakadályozása különösen érdekes annak fényében, hogy az elmúlt hónapokban több, korábban MSZP-s képviselő regisztrált az előválasztásra a DK jelöltjeként – ők mind indulhatnak az előválasztáson. Az ilyen döntések mind az előválasztás intézményét, mind a kormányváltás esélyeit veszélybe sodorhatják, ezért a Momentum szolidaritását fejezi ki Katanics Sándorral és reméli hogy nem kerül sor hasonló esetre máshol az országban" - írta közleményében a Momentum.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-11-23 | 11:56
El akart menekülni az embercsempész, de balesetet okozott

El akart menekülni az embercsempész, de balesetet okozott

  • 11 migránssal a fedélzetén szeretett volna Ausztriába jutni egy 31 éves román sofőr.
Bel 2022-03-08 | 10:45
A magyaroknak a helyén van az esze: négyötödük helyesli az orosz gáz vásárlását

A magyaroknak a helyén van az esze: négyötödük helyesli az orosz gáz vásárlását

  • Hiába kampányol azzal a baloldal, hogy elzárná a gázcapot, az emberek nem támogatják ezt az elképzelést.
Bel 2022-01-20 | 18:34
Tordai: Rá lehet engedni a világpiaci árakat a lakosságra

Tordai: Rá lehet engedni a világpiaci árakat a lakosságra

  • A sztálinista kullancspárt verőlegénye is ugyanazt a követ fújja, mint Márki-Zay és Gyurcsány.
Bel 2021-08-03 | 18:00
Szelfiellenzék: Gönz Árpád szobránál szelfizett V. Naszály, Szabó, Tordai és Karácsony

Szelfiellenzék: Gönz Árpád szobránál szelfizett V. Naszály, Szabó, Tordai és Karácsony

  • Tordai szerint a képükön szerepel egy ember, aki felnőhet Göncz államférfiúi nagyságához.
  • Ha nem magára, Szabóra, V. Naszályra gondolt Tordai, akkor kizárásos alapon csak Karácsony lehet az, akit Tordai Göncz örökösének remél a jövőben.
Bel 2021-11-24 | 11:06
Tömegközlekedés: Karácsony sírdogál, de kiderült, csak egy szerződést kellene aláírnia

Tömegközlekedés: Karácsony sírdogál, de kiderült, csak egy szerződést kellene aláírnia

  • A Főpolgármester és hivatala a tömegközelekdés leállításával zsarolja a kormányt.
  • Az Innovációs és Technológiai Minisztérium visszaüzent: a támogatás utalásának feltétele, hogy Karácsony aláírja a szerződést.
  • Vagyis megint nem a kormánynál pattog a labda.
  • Ez a sokadik eset, hogy Karácsony nem tudja, hol van, és az általa "vezetett" Fővárosnak milyen aktuális feladatai vannak.
Bel 2021-10-18 | 18:44
Három illegális migránst szállított, az autójából kiugró embercsempész

Három illegális migránst szállított, az autójából kiugró embercsempész

  • A rendőrök – a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának jelzése alapján – 2021. október 18-án 13 óra 55 perckor, egy német rendszámú gépkocsit állítottak meg a 84-es számú főút 800. kilométerszelvényében.
  • A gépkocsit vezető szír állampolgár és szintén szír társa ugyanis előzőleg az M85-ös autóút 55. kilométerszelvényénél, Fertőendréd térségében a rendőrök jelzését észlelve megállt, majd miután járművükből három – magukat szír és iraki állampolgárnak valló – külföldi kiugrott a helyszínről tovább hajtott.
  • Az utasok sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni ezért a rendőrök előbb őket, majd a járművezetőt és társát is elfogták, őket a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítják elő.
  • Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A szír sofőrrel és társával szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítotanak eljárást.