Demokratikus diktatúra: a DK meg akarja akadályozni, hogy a volt veszprémi elnöke elindulhasson az előválasztáson

Demokratikus diktatúra: a DK meg akarja akadályozni, hogy a volt veszprémi elnöke elindulhasson az előválasztáson
  • Demokratikus.
  • Koalíció.

Veszprémben az ellenzéki pártok a határidőig arról sem tudtak megegyezni, hogy kik indulhassanak el az előválasztáson - tudósít a Telex.

A Veszprém 1. választókerületben, úgy tűnik, a DK megpróbálja megakadályozni, hogy a Momentum támogatásával elindulhasson Katanics Sándor, aki tíz éven át volt a párt veszprémi elnöke, és még 2019-ben is ő volt az ellenzék polgármesterjelöltje.

Gyurcsány Ferenc és a többi párt elnöke fog dönteni a kérdésben.

A Mellár Tamás előválasztástól való visszalépéséhez vezető MSZP és Párbeszéd közötti pécsi konfliktus mellett Veszprémben is megoldhatatlan nehézséget okozott az ellenzéki pártoknak, hogy ki kinek a támogatásával indulhat el a szeptemberi előválasztáson.

A Telex információi szerint a Demokratikus Koalíció (DK) a Veszprém 1. EVK kapcsán fellebbezést nyújtott be az ellenzéki előválasztást koordináló Országos Előválasztási Bizottságnál, hogy megakadályozzák Katanics Sándornak, a DK volt veszprémi elnökének indulását.

Katanics Sándor tíz éven át vezette a veszprémi DK-t, a Lovassy Gimnázium városszerte jól ismert tanára és volt igazgatója 2019-ben még az ellenzék közös polgármesterjelöltje volt a végül sikeresen újrázó fideszes Porga Gyulával szemben.

A DK veszprémi alapszervezetei a 2022-es országgyűlési választáson is őt szerették volna indítani, márciusban azonban a DK országos vezetése úgy döntött, hogy nem Katanicsot, hanem egy független jelöltet, a párthoz kevésbé köthető Csonka Balázs civil jelöltet fogja támogatni.

Bár a DK veszprémi alapszervezete megtámadta a döntést, ezt a Gyurcsány Ferenc vezette pártelnökség elutasította, ezután pedig Katanics lemondott a választáselőkészítő szervezői feladatairól.

A konfliktust tovább élezte, hogy egy májusi blogbejegyzésében bírálta az előválasztás kapcsán a pártok közötti egyezkedéseket és visszalépéseket, és ezután a DK-ban fegyelmi eljárás is indult ellene. Katanics időközben úgy döntött, hogy független jelöltként is elindul a választáson. Mivel az előválasztásról szóló ellenzéki megállapodás szerint ezt csak a hat résztvevő párt valamelyikének befogadó nyilatkozatával lehet megtenni, megkereste a Momentumot.

Ők végül nemcsak befogadó nyilatkozatot adtak neki, hanem Katanicsot akarják támogatni az előválasztáson is.

Ez az, amibe a Telex információi szerint a DK nem nyugodott bele, és pénteken az Országos Előválasztási Bizottságnál fellebbezést adtak be saját volt városi vezetőjük indulása ellen. Erre az ad lehetőséget, hogy az ellenzéki pártok korábbi megállapodása szerint a nyilvántartásba vett előválasztási jelöltek végleges regisztrációja előtt még bármelyik párt megfellebbezheti valamelyik jelölt indulását, ha komoly kifogása van.

A fellebbezés az előválasztási megállapodás szerint az ellenzéki pártelnökök elé kerül, vagyis politikai döntést fognak hozni arról, hogy a volt DK-s veszprémi elnök elindulhat-e a Momentum támogatásával. A döntésnek öt napon belül, vagyis a jövő hét elején elvileg meg kell születnie. Az előválasztás korábban is előhozott már személyi konfliktusokat és váratlan átigazolásokat, ezeket azonban a pártok idáig valahogy elsimították, a veszprémi fellebbezés ennyiben egyedi.

"A jelek szerint a DK semmiképpen nem akarja, hogy elinduljak az előválasztáson" – nyilatkozta a Telexnek Katanics Sándor, aki megerősítette nekünk, hogy a párt valóban megfellebbezte az indulását. Mint mondta, amikor a DK nem őt választotta képviselőjelöltnek, a környezetéből és a veszprémi közéletből sokan keresték meg, hogy így is vállalja az indulást. Katanics még ekkor is a DK befogadó nyilatkozatára számított volna, a kérésére azonban nem kapott választ, így végül egy néhány hónapja alapított szervezet, a Civil Bázis Egyesület támogatásával akart független jelöltként indulni.

A Momentumot azért kereste meg, mert az ellenzéki megállapodás értelmében mindenképpen szüksége volt egy befogadó pártra, ők pedig igent mondtak, de mint hangsúlyozta, ez nem azt jelenti, hogy pártot váltott volna. Katanics arról is beszélt nekünk, hogy augusztus elején felhívta őt Gyurcsány Ferenc, hogy lebeszélje az indulásról, és bár úgy érzi, személyes konfliktusuk nincs, ő nemet mondott a kérésre.

A volt veszprémi DK-s vezető végül a múlt héten lépett ki a pártjából. "Nekem fontos a hitelességem, és úgy érzem, kötelességem elindulni, hogy a környezetemben élőknek és a választóimnak is megfeleljek. 36 éve vagyok tanár, szabadidőmben foglalkozok országos politikával, és ugyanaz a célom, mint az ellenzéki pártoknak: az Orbán-kormány leváltásának elősegítése. A választókkal együtt komolyan vettem, hogy helyben dőljenek el a politikai dolgok" – mondta Katanics Sándor a Telexnek.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-03-01 | 17:27
Orbán Viktor: Őrizzük meg Magyarország békéjét és biztonságát!

Orbán Viktor: Őrizzük meg Magyarország békéjét és biztonságát!

  • Ma erősebbek vagyunk, mint korábban, a szövetségeseinkkel közösen képesek vagyunk megőrizni a biztonságunkat - írja Facebook-oldalán Orbán Viktor.
Bel 2021-11-09 | 13:56
Egy időben fogták el az embercsempészt és tartóztattak fel egy migránscsoport

Egy időben fogták el az embercsempészt és tartóztattak fel egy migránscsoport

  • A Bács-Kiskun megyei rendőrök egy román embercsempészt fogtak el és 13 illegális migránst tartóztattak fel.
Bel 2021-06-16 | 17:11
Szabálytalanságok a miskolci momentumos alpolgármester cégeinél

Szabálytalanságok a miskolci momentumos alpolgármester cégeinél

  • Szopkó Tibor cégét ötször ellenőrizték a hatóságok, és mindannyiszor találtak hiányosságokat.
Bel 2021-07-05 | 12:01
Ittas vezetők, illegális határátlépők

Ittas vezetők, illegális határátlépők

  • Az elmúlt három nap eseményei számokban.
  • Gárdonyban és Velencén is alkoholfogyasztást jelzett a szonda.
Bel 2021-08-12 | 16:56
Holland embercsempészt kaptak el az M6-os autópályán

Holland embercsempészt kaptak el az M6-os autópályán

  • Egy holland embercsempész hat fő illegális migránst szállított autójával az M6-os autópályán.
Bel 2021-11-10 | 09:33
8434 új fertőzött, majdnem 6 millió beoltott

8434 új fertőzött, majdnem 6 millió beoltott

  • A beoltottak száma 5 981 915 fő, közülük 5 760 912 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 431 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
  • 8434 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 923 020 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 98 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 813376 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 78 025 főre emelkedett.
  • 4830 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 463-an vannak lélegeztetőgépen. 
Bel 2021-06-26 | 15:11
750 lakásos lakóparkmutyi és egyéb ingatlanpanamák borzolják a kedélyeket Pestszentlőrincen

750 lakásos lakóparkmutyi és egyéb ingatlanpanamák borzolják a kedélyeket Pestszentlőrincen

  • A DK-s Szaniszló Sándor a veszélyhelyzeti különleges jogrendet kihasználva ingatlanok beépíthetőségének megemelését tervezte.
  • Miután észlelte, hogy a saját baloldali frakciójában sincsen meg a többsége, visszavonta az előterjesztést.
  • Amellett azonban kitart, hogy egy vállalkozó 750 lakásos társasházfejlesztést valósíthasson meg egy, még át nem minősített telekegyüttesen.
  • A vállalkozó ezzel az ötletével a korábbi, fideszes városvezetést is megkereste, de ők nem támogatták az ötletét, mert jelentős infrastruktúra-fejlesztést igényelne az építkezés.
  • Szaniszló az a gyurcsányista oltásellenes polgármester, aki a kerületből visszaküldte a kínai vakcinákat a pandémia közepén.