Csuklóztatás: úgy tűnik, se Pálinkásék, se Márki-Zayék jelöltjeit nem fogadja be a többi baloldali párt

Csuklóztatás: úgy tűnik, se Pálinkásék, se Márki-Zayék jelöltjeit nem fogadja be a többi baloldali párt
  • Az Országgyűlésben jelenleg képviselőcsoportokkal rendelkező törpepártok nem akarnak újabb riválisokat a Házba.
  • Ugyan nem ezt kommunikálják, hanem mismásolnak és hazudoznak, de a valós ok az ez.
  • Nem akarnak osztozkodni a koncon, hiszen így is olyan törpepártokat visznek be a hátukon, melyek nem rendelkeznek semmiféle társadalmi támogatottsággal.
  • Ilyen az 1 százalékos LMP, a 2 százalékos Párbeszéd, és lassan az egykor szebb napokat megélt MSZP is.
  • Azzal, hogy a baloldali összefogás nemlétező pártokat hurcol be az Országgyűlésbe, biztosítja, hogy a törpepártoknak bőséges frakciótámogatásuk legyen 2022 után is.
  • De ugyanezt a hibát nem akarják elkövetni Pálinkás József Új Világ Néppártjával, és a szintén mérhetetlen Márki-Zay Mindenki Magyarországa Mozgalmával.

Hiába adták le időben a jelentkezést, jelenleg úgy tűnik, nem indulhat el az előválasztáson az Új Világ Néppárt három jelöltje - írja a Telex.

Dömsödi Gábor volt televíziós műsorvezető és pásztói polgármester a salgótarjáni választókerületben, Popovics Judit, az ellenzék 2019-es tatai polgármester-jelöltje Tatabányán, Koczka Tibor, egykori fideszes szombathelyi alpolgármester pedig Szombathelyen mérettetné meg magát ősszel. A mai napig nem kapták azonban meg az induláshoz előírt befogadó nyilatkozatot a szervező pártoktól.

Pálinkás nem zárja ki, hogy pártja visszalép az előválasztástól, amennyiben a hat szervező párt nem dönt másként. Ők azt ígérik, komoly erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy minél több jelölt el tudjon indulni.

Amikor februárban eldöntötte az ellenzéki előválasztást szervező hat párt (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd), hogy pártokon kívüli, civilek is benevezhetnek a versenybe, azt is előírták, hogy a jelölteknek már az előválasztás előtt nyilatkoznia kell arról, a hat párt leendő frakciói közül melyikhez kívánnak csatlakozni a parlamenti munka során. Akkor ezt többen is kritizálták, Márki-Zay Péter a Telexnek úgy fogalmazott, Orbán Viktor leváltását veszélyezteti, ha "összepártozzák a civileket".

A Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelölte szerint a kritikus, billegő körzetekben egy pártfüggetlen civilnek nagyobb esélye lehet a Fidesz legyőzésére 2022-ben. Májusban aztán a hat szervező párt befogadta Pálinkás József volt MTA-elnök ősszel alapított pártját.

A megállapodás értelmében az Új Világ Néppárt saját jelöltekkel vehet részt az előválasztásokon, és ha az önálló frakcióalapításához szükséges öt egyéni jelöltjük nyerni tud, a hat szervező párt elnökei napirendre tűzik, hogy hétpártivá alakítsák szövetségüket.

Arra az esetre pedig, ha ez nem jönne össze, jelöltjeiknek egy másik pártot is meg kell jelölniük, amelynek a frakciójához csatlakoznának parlamentbe kerülésük esetén.

Így például a debreceni választókerületben egyéni jelöltként induló Pálinkás József a Jobbik frakcióját választotta, míg a csokornyakkendőiről ismert Palotás János az LMP-től kapta meg az induláshoz előírt befogadási nyilatkozatot.

A vasárnapi határidőig az Új Világ Néppárt 22 jelöltje adta le a jelentkezéshez szükséges dokumentumokat, többek nyilvántartásba vétele azonban a mai napig nem történt meg. Van akinél csak apróbb hiánypótlást kért az előválasztást lebonyolító Országos Előválasztási Bizottság (OEVB), amelybe a hat szervező párt delegál tagokat. Három jelölt pedig amiatt nem tud elindulni jelen állás szerint, mert nem kapnak egyik párttól sem befogadó nyilatkozatot. Az egyik Dömsödi Gábor, aki korábban televíziós műsorvezetőként lett országosan ismert, majd négy évig Pásztón volt polgármester.

A salgótarjáni központú Nógrád megye 1. választókerületében indulna az előválasztáson. Ez egy billegő körzetnek számít, legutóbb a fideszes Becsó Károly 47,34 százalékkal tudott nyerni. Dömsödi akkor még LMP-s színekben 16,31 százalékkal a harmadik helyen végzett a jobbikos Cseresznyés István (22,22 százalék) mögött. A Jobbik most nem indít saját jelöltet, hanem a DK-s Godó Beatrixot támogatja. A Momentum Horváth Ferencet jelölte, aki mögé az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a Mindenki Magyarországa Mozgalom sorakozott fel.

Ugyancsak kérdéses Koczka Tibor indulása, aki korábban a Szombathelyi Médiaközpont igazgatója volt, majd 2014-ben fideszes színekben került be a szombathelyi közgyűlésbe, ahol alpolgármesternek választották. Később megromlott a kapcsolata a Fidesz helyi szervezetével, a 2017-es tisztújításkor Hende Csaba egy zárt körű rendezvényen kijelentette, hogy nemcsak alpolgármesterként, hanem képviselőként sem számítanak többet Koczka Tiborra.

2019-ben így független polgármester-jelöltként indult el Szombathelyen, de 1200 szavazatával jócskán lemaradt az összellenzéki Nemény Andrástól és a fideszes Balázsy Pétertől. Az Új Világ Néppárt jelöltjeként Vas megye 1. választókerületében indulna. Itt lesz az egyik legszorosabb előválasztási csata: az LMP-s Ungár Péter és a DK-s Czeglédy Csaba a mérések szerint fej fej mellett állnak.

"Elfogadhatatlan számunkra, hogy van olyan a hat párt közül, amely megvétózza, hogy egy másik kiadja a befogadó nyilatkozatot" – mondta a Telexnek Pálinkás József, az Új Világ Néppárt miniszterelnök-jelöltje szerdán.

Mint fogalmazott, azt még megérti, hogy nem fogad be mást egy párt, ha az adott körzetben már van jelöltje, de azt nem tudja akceptálni, ha ez a párt azt is megakadályozza, hogy egy másik párt megadja az induláshoz előírt dokumentumot.

"A versenytársak adminisztratív eszközökkel való akadályozása nem igazán demokratikus eljárás" – mondta, hozzátéve, a pártokkal kötött megállapodásukban is az szerepelt, hogy egy jelöltet nem lehet adminisztratív eszközökkel kizárni a versenyből.

Miért lenne ez érdeke bármelyik pártnak?

Egyszerűen csak azért, hogy jelöltjének minél nagyobb esélye legyen nyerni az előválasztáson.

Az Új Világ Néppárt elnöke szerint ugyanakkor nem tesz jót az előválasztásnak, ha konkrét személyek parlamenti helyeiért megy a versengés, nem pedig azért, hogy ténylegesen olyan parlament jöhessen létre 2022 után, amely képes lesz egy új kormányt támogatni. Bár pár napon belül lejár a hiánypótlási időszak, Pálinkás még lát némi esély, hogy a pártok megváltoztassák a mostani álláspontjukat, és befogadják a három jelöltet.

Amennyiben mégsem így történne, az Új Világ Néppárt elnöksége dönteni fog a folytatásról. Pálinkás azt sem zárja ki, hogy pártja visszalép az előválasztástól, amennyiben Dömsödiék indulását megakadályozzák. A helyzet még könnyen változhat az elkövetkező napokban, az Országos Előválasztási Iroda ugyanis azt válaszolta lapunknak, hogy meghosszabbították a hiánypótlási határidőt, így az nem jár le a holnapi napon. "Az ellenzéki pártok komoly erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy minél több jelölt tudjon elindulni az előválasztáson. Még a hosszú hétvégén is lesznek meghallgatások, ezért várhatóan a jövő hét elején fog csak véglegessé válni a nyilvántartásba vett jelöltek listája" - fogalmaznak a válaszban.

A vasárnapi határidőig összesen 271 egyéni képviselőjelölt, 7 miniszterelnök-jelölt és 16 jelölő szervezet adott be kérelmet az előválasztást szervező Országos Előválasztási Bizottsághoz (OEVB).

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-06-04 | 08:41
Orbán a Kossuth rádióban: "Arra kell törekednünk, hogy minél több barátunk legyen a Föld minden pontján, és ezeket a barátságokat váltsuk át gazdasági együttműködésre"

Orbán a Kossuth rádióban: "Arra kell törekednünk, hogy minél több barátunk legyen a Föld minden pontján, és ezeket a barátságokat váltsuk át gazdasági együttműködésre"

  • Interjút adott a Kossuth rádióban a miniszterelnök.
  • A beszélgetés döntő része a koronavírus-járvány kezeléséről, az oltási kampányról, az oltási igazolványról szólt.
  • A miniszterelnök kifejezte, hogy vakcinabiztonság van idehaza, ezért a tömeges oltásról átáll az ország a készenléti oltásra.
  • Mostantól az egyéni felelősség kora érkezik el, amit a közösség védelme érdekében a kormány megtehetett, azt megtette.
  • Az interjú további részében a gazdaság újraindításáról, a pedofil-ellenes törvényjavaslatról, a nyugat-európai lezárásokról, maszkviselésről, az Összetartozás Napjáról esett szó.
Bel 2021-09-24 | 10:28
Nyugati kényelem: bemutatta a MÁV az új IC-kocsikat

Nyugati kényelem: bemutatta a MÁV az új IC-kocsikat

  • 1. osztályú és a prémium (1+) osztályú, bisztrószakasszal, csendes és prémium fülkékkel is berendezett IC+ kocsit mutatott be a MÁV.
  • Október 11-től több vonalon is forgalomba áll egy-egy új IC+ kocsi.
Bel 2022-02-15 | 09:49
277 ezer 12 évesnél idősebb kamasz beoltva

277 ezer 12 évesnél idősebb kamasz beoltva

  • A beoltottak száma 6 383 559 fő, közülük 6 142 438 fő a második, 3 771 453 fő már harmadik oltását is felvette.
  • 4411 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 721 483 nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 123 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 468 444 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 210 285 főre csökkent.
  • 5291 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 211-en vannak lélegeztetőgépen.
  • Az 5-11 éves korosztályban több mint 87 ezer gyermek, a 12-17 éves korosztályban 277 ezer kamasz már felvette az oltást.
Bel 2021-11-24 | 12:45
40 illegális migránst tartóztattak fel Bács-Kiskun megyében

40 illegális migránst tartóztattak fel Bács-Kiskun megyében

  • A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások 2021. november 23-án 22 óra 50 perckor Hercegszántónál 27 külföldit, majd 2021. november 24-én 2 óra 45 perckor Garánál 13 illegális migránst tartóztattak fel.
  • A határsértők szír és török állampolgárnak vallották magukat, de sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően a csoportot visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2022-04-20 | 08:45
MigránsTaxi: Pest megyében állították meg a migránsokat csempésző sofőrt

MigránsTaxi: Pest megyében állították meg a migránsokat csempésző sofőrt

  • A Pest megyei rendőrök 2022. április 20-án 6 óra körül az M0 autóút inárcsi pihenőjénél vezettek ki egy lengyel honosságú kisteherautót, amit egy 28 éves grúz férfi vezetett, a jármű csomagterében 9 külföldi tartózkodott.
  • Magukat török állampolgárnak valló emberek magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, a Pest megyei rendőrök a sofőrrel együtt elfogták és előállítják őket.
  • Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok alapján visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz, a grúz sofőr ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya embercsempészés bűntettének gyanúja miatt indít büntetőeljárást.
Bel 2021-07-22 | 16:19
A Momentum bejelentette: ha ők jönnek, a nemváltó műtéteket is engedélyezik

A Momentum bejelentette: ha ők jönnek, a nemváltó műtéteket is engedélyezik

  • A Fekete-Győr-Donáth duó jelentette ezt be.
  • Cseh Katalin nem volt ott a bejelentésen.