Kidobták az ajtón, jöttek az ablakon: mindenképpen át akart jutni a migránsbanda a határon

Kidobták az ajtón, jöttek az ablakon: mindenképpen át akart jutni a migránsbanda a határon
  • Ugyanaz a migránsbanda kétszer is megpróbált átszökni a magyar határon a Bács-Kiskun megyei Madarasnál.
  • Először gyalog, majd autóval próbálkoztak. 

Kétszer is találkoztak a rendőrök ugyanazzal a 14 fős szír migránscsoporttal, akiket péntek éjjel Madarasnál egyszer már visszakísértek a biztonsági határzárhoz.

Közleményükben azt írják, először 2 óra körül próbáltak meg átszökni a magyar határon, de sem igazolványaik, sem érvényes tartózkodási engedélyük nem volt, így a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el velük szemben.

Később ugyanez a csoport egy 20 éves moldáv embercsempésszel próbált bejutni az országba.

A fiatal sofőrt EMBERCSEMPÉSZÉS MIATT GYANÚSÍTOTTKÉNT HALLGATTÁK KI, ÉS ŐRIZETBE VETTÉK.

Ostromolják a magyar határt a migránsok

A bácsalmási rendőrök péntek hajnalban feltartóztattak egy másik embercsempészt is Bácsalmásnál, aki ugyancsak 14 szír migránst próbált meg Magyarországra szöktetni.

A SOFŐRNEK AZONBAN SIKERÜLT ELMENEKÜLNIE, EZÉRT A RENDŐRÖK KERESIK. Még vizsgálják, hogy közele lehet-e a Madarasnál elfogott embercsempészhez. Az autóban utazó migránsok sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni. Csátaljánál 18 migránst állítottak meg a rendőrök éjszaka, akik szír állampolgárnak vallották magukat.

Címkék: