Összeszarják a drogos hajléktalanok Budapestet, Szabó Tímeának erről is a kormány jut eszébe

Összeszarják a drogos hajléktalanok Budapestet, Szabó Tímeának erről is a kormány jut eszébe
  • Nem ám Karácsony Gergely, aki Budapest Főpolgármestere.

"A kormány a Karácsony Gergely támadására költött százmilliók helyett tegye a dolgát" – fogalmazott a Párbeszéd politikusa.

Szabó Tímea Facebook-oldalán írt arról, hogy a kormány "nevetséges módon a fővárosi és a kerületi vezetésre mutogat" például az Örs vezér terén uralkodó állapotok miatt.

Mint ismert: Wieszt Ferenc ezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályának (BRFK KVFO) ezredese hétfőn jelentette be, hogy emelt rendőri jelenlétet vezettek be az Örs vezér terén. A nap 24 órájában folyamatosan összesen nyolc rendőr teljesít szolgálatot a metró- és HÉV-megállókban, az aluljárókban és a környező parkokban.

Szabó Tímea szerint arról van szó, hogy "fél a Fidesz Karácsony Gergelytől", aki "kész és képes elzavarni ezt a kormányt az ellenzéki együttműködés vezetőjeként."

"Sok száz millió forintot költenek el Karácsony hazug lejáratására, ennek újabb eleme, hogy a közbiztonságért is őt akarják felelőssé tenni" – vélekedett Szabó Tímea. Szerinte a fővárosi közbiztonság helyzetét azzal lehet magyarázni, hogy a kormány "11 év alatt nem volt képes egy kiszámítható életpályamodellt garantálni a rendőrök számára, így az Orbán-kormány már ország biztonságát veszélyezteti" – fogalmazott a képviselő.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-07-29 | 15:40
Lejtmenet: "a Momentum szívta meg legjobban, mert vidéken gyakorlatilag jelölt nélkül maradt"

Lejtmenet: "a Momentum szívta meg legjobban, mert vidéken gyakorlatilag jelölt nélkül maradt"

  • Ahogyan Karácsony személyes kampánya, úgy a Momentum pártkampánya és támogatottsága is összeomlott az előválasztás előtt.
  • Az ellenzéki média egykori kedvencei partvonalra írták magukat mostanra: támogatottságuk bejutási határon billegett a Cseh Katalint utolérő botrány előtt.
  • Fekete-Győr számít jelenleg az egyik legesélytelenebb miniszterelnök-jelöltnek, a kutatásokban rendre többen választják "a valaki más" opciót is.
  • Túl nagy mellénnyel, és hatalmas arccal indítottak az előválasztási egyezkedések során, de amint odalett az üde frissesség, Gyurcsány stratégiai érzéke felülkerekedett, és kicsinálta a fiatal lila pártot.
  • A BENNFENTES információi szerint reálisan 5, jó esetben 8 mandátummal számol 2022 után Fekete-Győr pártja.
  • Korábban Cseh Katalin és Donáth Anna körül szerveződött egy belső ellenzék, amelyik le akarta váltani a Partizán interjú során önmagát szénné égető, és így komolyan vehetetlenné váló Fekete-Győrt.
  • Ez a terv most léket kapott, mert Cseh Katalin párton belül sem tudja megmagyarázni céges botrányát.
  • Az új kulcsszereplő Donáth Anna lehet, akinek édesapja jó barátságot ápol Gyurcsány Ferenccel, ő maga pedig jó kapcsolatban van Dobrev Klárával.
  • A nagy kérdés az, a Momentum egyik fajsúlyos alapemberének számító Hajnal Miklós ki mellé áll a konfliktusban.
  • Hagyja, hogy Fekete-Győr a falnak vezesse a saját jelöltségét, és ezzel a Momentum továbbra is zuhanórepülésben várja a folytatást, vagy az elégedetlenkedők mellé áll Fekete-Győrrel szemben?
Bel 2021-09-21 | 16:49
Ezúttal sem sikerült igazat mondani: dupláját kereste Karácsony annak, mint amit a múlt héten bevallott

Ezúttal sem sikerült igazat mondani: dupláját kereste Karácsony annak, mint amit a múlt héten bevallott

  • Nehéz teher az igazmondás, és a Főpolgármester sosem tud ezzel megbírkózni.
Bel 2022-08-09 | 12:47
Romániából érkező MigránsTaxira csaptak le a rendőrök

Romániából érkező MigránsTaxira csaptak le a rendőrök

  • Bejelentés érkezett a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságra augusztus 9-én 8 óra körüli időben, hogy a dunaföldvári bioethanol gyár területén egy bolgár kamion rakteréről a ponyva leszedésekor több feltehetően illegális migráns ugrott le és elmenekültek.
  • A helyszínre küldött dunaföldvári és paksi rendőrök a 8 férfit rövid időn belül elfogták.
  • Személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták.
  • A külföldiek közül ketten afgán, hatan indiai állampolgárnak vallották magukat.
  • A kamion vezetője elmondta, hogy Romániából jött Magyarország területére, a migránsok még külföldön juthattak be valahogy a raktérbe.
Bel 2022-07-04 | 07:54
Álprobléma: 84 illegális migránst fogtak el hajnalban

Álprobléma: 84 illegális migránst fogtak el hajnalban

  • Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások 2022. július 4-én 0 óra 5 perc és 5 óra 45 perc között Gara, Tompa, Katymár, Bácsborsód és Kiskunfélegyháza térségében hat esetben összesen 81 külföldit tartóztattak fel.
  • Magukat szír állampolgárnak valló illegális migránsok jogellenesen jutottak be Magyarország területére.
  • A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • Ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2022-01-10 | 19:48
Niedermüller: "morálisan tarthatatlan" a határkerítés

Niedermüller: "morálisan tarthatatlan" a határkerítés

  • Ezt nem akárki mondta, hanem a Demokratikus Koalíció pártalapítványának kuratóriumi elnöke, Erzsébetváros polgármestere.
  • A pártok alapítványának elnöki tisztsége a teljes hazai politikai életben az egyik legfontosabb bizalmi funkció.
  • Márpedig ahogy más pártelnökök sem, úgy Gyurcsány Ferenc sem bízza az egyik legfőbb pénzosztó szervezetének vezetését másra, csak egy bizalmasra.
  • Vagyis nem egy elszólásról van szó, hanem ez a baloldal igazi programja: lebontani a biztonságunkat jelentő kerítést.
Bel 2022-02-18 | 12:00
A CIA-nak tett hűségesküt Róna Péter

A CIA-nak tett hűségesküt Róna Péter

  • A baloldali ellenzék államfőjelöltje saját maga mondta el több alkalommal is, hogy családi okok miatt bensőséges viszonyt ápol az amerikai hírszerzéssel.
Bel 2021-06-16 | 19:26
A Momentum torkán megakadt, hogy a Jobbik megszavazta a pedofil-ellenes törvényt

A Momentum torkán megakadt, hogy a Jobbik megszavazta a pedofil-ellenes törvényt

  • Nehéz kenyér az Orbán-ellenes összefogás.