Kocsis Máté: émelyítő, hogy az olimpiagyilkosok úgy kommunikáltak minden sikert, mintha legalábbis ők edzették volna a sportolókat

Kocsis Máté: émelyítő, hogy az olimpiagyilkosok úgy kommunikáltak minden sikert, mintha legalábbis ők edzették volna a sportolókat

Ugye tudják a baloldali politikusok, hogy azok a sportolók, akiknek a sikerei kapcsán sorra tették közzé a likevadász gratuláló posztjaikat, javarészt ugyanazok a sportolók, akiket megfosztottak a 2024-es hazai rendezésű olimpiától? – hívta fel a figyelmet Kocsis Máté Facebook-posztjában.

A Fidesz országgyűlési frakcióvezetője hozzátette: az egész baloldal "büszke lehet", amiért Tokió Párizsnak adta át a stafétát az olimpia lezárásaként, és nem Budapestnek.

A baloldal haszonleső divatpolitikája nem kerüli ki a sportot sem.

Emlékezetes: ellenezték az olimpiát, sőt, a Momentum kampányszlogene így hangzott: "Nem az olimpiára, igen a jövőnkre!"

Ehhez képest pár hónapja még teljesen kiálltak a hazai rendezésű olimpia mellett. Ha már Momentum, megszokhattuk, hogy például Fekete-Győr András hogyan ócsárolja a magyar labdarúgást, majd pár napra rá mégis a Puskás Aréna lelátójáról posztol.

Kocsis Máténak ebből a képmutatásból lett elege, és Facebook-posztjában úgy fogalmazott: "Kissé émelyítő volt, hogy az olimpiagyilkosok úgy kommunikáltak minden sikert, mintha legalábbis ők edzették volna a sportolókat, miközben évek óta minden sporttámogatást bírálnak, megakasztják a létesítmény-fejlesztéseket, hazudnak és hangulatot keltenek a magyar sportélettel kapcsolatban, a propagandasajtójukkal karöltve" – írja a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője, aki szerint mindez kétszínűség a javából.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-06-26 | 13:10
A Szegedi LMBT Közösségért Csoport és az Amnesty International a szegedi városháza előtt “Szabad a házasság Szegeden” elnevezésű rendezvényt szervezett

A Szegedi LMBT Közösségért Csoport és az Amnesty International a szegedi városháza előtt “Szabad a házasság Szegeden” elnevezésű rendezvényt szervezett

  • A nem hivatalos házasságkötési ceremóniával a szabad házasságra akarták felhívni a figyelmet.
  • A videón jól látszik, hogy ennek jegyében "összeadtak" egy hármast, amelynek minden tagja lány.
  • Az eseményt egy férfi megzavarta, letépte a molinót, majd a rendőrök előállították.
Bel 2021-09-15 | 11:03
Zugló: úgy tűnik, Hadházy is notórius hazudozó

Zugló: úgy tűnik, Hadházy is notórius hazudozó

  • Persze ebben semmi meglepő nincsen egy baloldali politikus esetében.
  • Alkatilag képtelenek az igazmondásra.
  • Hadházy hazudozásait a Zugló TV cáfolja.
Bel 2021-08-12 | 12:28
Kemény akart lenni, de nagyot koppant a momentumos Hajnal Miklós

Kemény akart lenni, de nagyot koppant a momentumos Hajnal Miklós

  • Cseh Katalin a Pannónia Nyomda Kft-n keresztül uniós forrásra pályázott arra hivatkozva, hogy a kifejlesztett termék milyen jó lesz a budapesti olimpián.
  • A cég nyert is, a támogatást felvették, Cseh Katalin és a Momentum meg megakadályozta a budapesti olimpiát.
  • A Cseh Katalinhoz és családjához köthető cégháló egyébként összesen csaknem 4,8 milliárd forint értékben nyert el EU-s támogatást, 300 millió forint értékben pedig közbeszerzéseket.
  • A GVH, a Közbeszerzési Hatóság vizsgálja, hogy a cégek között történt-e összejátszás, és vizsgálódik a NAV is.
  • Ez nagyon kellemetlen a Momentumnak, ezért vissza akartak vágni, de hatalmasat koppantak.
Bel 2021-09-14 | 12:17
Bő 200 ezer család tervezi, hogy részt vesz az otthonfelújítási programban

Bő 200 ezer család tervezi, hogy részt vesz az otthonfelújítási programban

  • Megint megdőlt egy baloldali hazugság, ugyanis az emberek nyílászáró-cserét és hőszigetelési munkálatokat szeretnének elvégeztetni, vagyis energetikai felújításokra költenék a támogatásokat.
Bel 2021-08-26 | 14:34
Még a VIII. kerület polgármestere, Pikó András is értetlenkedik az Atlétikai VB vétóján

Még a VIII. kerület polgármestere, Pikó András is értetlenkedik az Atlétikai VB vétóján

  • Jó oka van erre, a Főváros ugyanis 50 milliárd forintot kapott pluszban egészségügyi fejlesztésekre.
  • Ebből pedig Józsefváros is kapott, így Pikó azért aggódik, ezek a források elvesznek a vétó miatt.
  • Pikó szerint ezért a Főpolgármesternek tárgyalnia kell.
Bel 2021-06-08 | 11:18
A nemlétező LMP is a paktum része: újabb 3 jobbikos képviselőt támogatnak az előválasztás előtt

A nemlétező LMP is a paktum része: újabb 3 jobbikos képviselőt támogatnak az előválasztás előtt

  • Potocskáné Kőrösi Anita, Ander Balázs és Lejer Zoltán is megkapja az LMP támogatását az őszi ellenzéki előválasztáson.
  • Ezzel nyolcra nőtt azon jobbikosok száma, akiket az LMP az előválasztás előtt támogat.
Bel 2021-09-24 | 09:53
Orbán Viktor: Az oltatlanok egy súlyos betegség kockázatának vannak kitéve

Orbán Viktor: Az oltatlanok egy súlyos betegség kockázatának vannak kitéve

  • A kormány tárgyal a minimálbér 200 ezer forintra emeléséről és készül a 13. havi nyugdíj visszaépítésének folytatására.
  • A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt.
Bel 2021-06-07 | 10:40

65%-ra nőtt a járványkezeléssel elégedettek aránya

  • 62-ről 65%-ra nőtt azok aránya, akik elégedettek a kormány járványkezelésével.