Hasonló a hasonlónak örül: börtönviselt roma vezetővel lépett szövetségre a DK

Hasonló a hasonlónak örül: börtönviselt roma vezetővel lépett szövetségre a DK
  • Embert barátjáról.

A DK és a Magyarországi Cigányközösség Fóruma közleményben jelentették be a szövetséget.

A közös közlemény szerint a Demokratikus Koalíció és a Kolompár Orbán által vezetett MCF együttműködik az ellenzéki szövetség közös roma programjának kialakításában és végrehajtásában. Közösen dolgoznak a romák élethelyzetének javítása érdekében az oktatás, a foglalkoztatás, a telepfelszámolás, a vállalkozások segítése, az előítélet visszaszorítása, az egészségügy, valamint az állam- és közigazgatás területén.

A két szervezetnek közös érdeke a roma közösség tartós, munka és oktatás alapú felemelése, a cigány és nem cigány emberek békés, biztonságos egymás mellett élése, azáltal Magyarország gyarapítása. A közleményben arra ugyanakkor nem térnek ki, hogy 2013-ban Kolompár Orbánnak, az MCF vezetőjének börtönbe kellett vonulnia, kétrendbeli jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és az Európai Közösség pénzügyi érdekeinek megsértése miatt.

Márpedig az nem elhanyagolható körülmény, hogy a közösség vezetőjét korábban egy év tíz hónapra ítélték, és 3 évre eltiltották a közügyektől.

A Kolompár Orbán vezetésével működő Kiskunmajsai Cigány Érdekképviseleti Szervezet és partnerszervezetei a vád szerint az Európai Unió foglalkoztatási programját segítő pályázat révén a közösségi költségvetésből 109,1 millió forintot, a magyar költségvetésből 36,4 millió forintot, összesen 145,5 millió forintot szereztek meg jogosulatlanul, további 76,5 millió forintot kíséreltek megszerezni.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-02-16 | 10:14
A Cseh-Karácsony kettős kamusztorival eteti a választókat

A Cseh-Karácsony kettős kamusztorival eteti a választókat

  • Csak azt adják, ami a lényegük.
  • Cseh Katalin arról megint nem mondott semmit, hogy nyomozások zajlanak az egykori céghálójának EU-s pénzeket érintő csalássorozatával kapcsolatban.
  • A tét 4,8 milliárd forintnyi EU-s támogatás.
Bel 2022-03-14 | 11:34
Orbán a fiatalok között és Budapesten is népszerűbb Márki-Zaynál

Orbán a fiatalok között és Budapesten is népszerűbb Márki-Zaynál

  • Orbán Viktor miniszterelnököt a politikailag aktív választók 62 százaléka szeretné kormányfőnek a jövőben.
  • Márki-Zayt csak a válaszadók 32 százaléka.
  • 10-ből pedig csak 1 bizonytalan választaná Márki-Zayt.
Bel 2021-08-01 | 13:04
Egy éjszaka alatt 58 illegális migráns próbált bejönni az országba

Egy éjszaka alatt 58 illegális migráns próbált bejönni az országba

  • Bács-Kiskun megyében 30, Csongrád-Csanád megyében 26, Győr-Moson-Sopron megyében 2 határsértőt tartóztattak fel.
  • A migránsok szír, afgán, líbiai, török, tunéziai, marokkói és pakisztáni, valamint szudáni állampolgárnak vallották magukat.
Bel 2021-05-16 | 16:03

Elsőre egy fantáziátlan kopipésztnek tűnik Karácsony Gergely 99 mozgalma, és másodjára is az

  • A Főpolgármester 99 Mozgalom néven új tömörülés indítását jelentette be a Facebookon, pedig jelenleg is társelnöke egy 1%-os sikereket fölmutatni képes pártnak (Párbeszéd).
  • Szerinte a 99% szemben áll a kiváltságos 1 százalékkal, és ő mindenképpen a többséget akarja képviselni.
  • Ha ismerős a szlogen valahonnan, az nem véletlen.
  • A szereposztás harsányan kiviláglik Karácsony újrafazonírozásából és mozgalmából: a Főpolgármester fogja eljátszani a konszenzusos béketeremtőt, aki sokkal lágyabb tónusban kommunikál, mint a sok esetben jóval radikálisabb ellenzékiek. Ő viszi majd a jelenlegi hatalmi elittel szembenálló, higgadt politikai karakter szerepét.
  • Az elitellenes színészkedést annak ellenére is a rivaldafényben játssza a Főpolgármester, hogy ő maga is régóta az elit része: 2002-től dolgozott a Miniszterelnöki Hivatalban mint politikai tanácsadó, családi cége pedig 21,5 millió forintos megbízást kapott a Gyurcsány-kormánytól.
  • Ezt követően 2010-től parlamenti képviselő volt, majd az LMP 2013-as szétrobbantását követően egy sikertelen szövetséget hozott tető alá a Bajnai Gordon alapította EGYÜTT párttal. 2014-ben kinézte magának a nyerhető Zugló kerületét, és ott indult polgármesternek, majd győzött is, hogy 2017-ban aktív polgármesterként elvállalja az MSZP-P miniszterelnök-jelöltségét.
  • Jelenlegi mozgalmában pedig szerepet kapott Ángyán József agrárszakember, Alföldi Róbert rendező, Ferge Zsuzsa szociológus, Kis János filozófus és ifjabb Bibó István mellett Haraszti Miklós, Bozóki András, Kenedi János, Bod Péter Ákos, Elek István, Mellár Tamás, Alföldi Róbert, Jordán Tamás, Bojár Gábor és Hajós András, valamint Osvárt Andrea. Egyikük sem a 99 százalék tagja.
Bel 2021-06-09 | 13:28
Hatszáz migráns él egy százlelkes magyar faluban nem messze Szegedtől délre

Hatszáz migráns él egy százlelkes magyar faluban nem messze Szegedtől délre

  • Sokan panaszkodnak arra, hogy a migránsok rendszeresen egymásnak esnek, a konfliktusok általában a helyi kisbolt előtt történnek, amely talán a szerb taxisokon kívül az egyetlen haszonélvezője a helyzetnek.
Bel 2021-08-07 | 13:13
Szlávik: semmi alapja nincs annak a kijelentésnek, hogy a kínai vakcina nem hatékony

Szlávik: semmi alapja nincs annak a kijelentésnek, hogy a kínai vakcina nem hatékony

  • A Mandinernek adott interjút az elismert orvos.
  • Tételesen cáfolja a baloldal és Karácsony Gergely hazudozásait a kínai vakcinával kapcsolatban.
Bel 2021-11-26 | 15:06
Szemtanúk buktatták le az embercsempészeket

Szemtanúk buktatták le az embercsempészeket

  • A hajdú-bihari rendőrök három német állampolgárral szemben fejezték be a nyomozást.