Újabb embercsempész őrizetben

Újabb embercsempész őrizetben

Kilenc határsértőt próbált egy 21 éves szerb állampolgár átcsempészni az országon. A Bács-Kiskun megyei rendőrök azonban lefülelték - olvasható a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatásában.

A Kelebiai Határrendészeti Kirendeltség járőre 2021. augusztus 2-án 22 óra 20 perckor megállított egy Mercedes Vaneo típusú személygépjárművet Balotaszállás külterületén, az 5413-as számú úton.

A kocsit egy 21 éves szerb férfi vezette, a raktérben pedig kilenc határsértő utazott, akik sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni.

A gyanú szerint a sofőr a magukat szír állampolgárnak valló külföldieket át akarta szállítani az országon, így őt embercsempészés bűntettének gyanúja miatt előállították és őrizetbe vették.

A fiatalt a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának munkatársai gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

A nyomozók előterjesztést tesznek a férfi letartóztatásának indítványozására, míg a határsértőket – meghallgatásukat követően – visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-08-03 | 11:40
5 millió 628 ezer a beoltott, 26 az új fertőzött

5 millió 628 ezer a beoltott, 26 az új fertőzött

  • Európában elsőként Magyarország teszi lehetővé a koronavírus elleni harmadik védőoltás felvételét, amelyre az eeszt.gov.hu honlapon már lehet időpontot foglalni. 
  • A delta vírusmutáns terjedése a még be nem oltottakat veszélyezteti a leginkább.
  • Az időseknek, krónikus és legyengült immunrendszerű betegeknek különösen ajánlott a harmadik oltás. 
Bel 2021-06-22 | 17:34
Mint az M4-es metrónál: egyre csak kúszik fel az M3 felújításának ára

Mint az M4-es metrónál: egyre csak kúszik fel az M3 felújításának ára

  • Az ITM nem járult hozzá az újabb, összességében 9,5 milliárdos költség-emelkedés elszámolásához.
  • A minisztérium csak a költségek kétharmadának elszámolását látja indokoltnak.
  • Ez azt jelenti, hogy a BKV-nak kell előteremtenie 2,6 milliárd forintot és 5%-nyi plusz költségkeretet.
  • A Swietelsky tavaly nyáron is megfogalmazott egy 18 milliád forintos pluszköveteléssel.
  • Végül a cég beérte 9,5 milliárddal is.
Bel 2021-06-02 | 09:37
Mindenki a képességeinek megfelelően kommunikál: a Momentum ugrálóiskolákat rajzolt a minisztériumok elé, volt, aki ki is próbálta

Mindenki a képességeinek megfelelően kommunikál: a Momentum ugrálóiskolákat rajzolt a minisztériumok elé, volt, aki ki is próbálta

  • Országvezetésre fel!
  • Közleményükben azt írják, "a Momentum kiáll minden tagja és aktivistája mellett és elfogadhatatlannak tartjuk, hogy fiatalokat egy betonra festett hajó miatt vegzáljanak és veszélyesnek tituláljanak. A politikai véleménynyilvánítás szabad, nem fognak minket ilyen eljárásokkal megfélemlíteni!"
Kül 2021-05-12 | 16:44
Antiszemita incidenseket vizsgál a német állambiztonság Bonnban és Münsterben

Antiszemita incidenseket vizsgál a német állambiztonság Bonnban és Münsterben

  • A Hamász izraeli támadásai után antiszemita incidensek történtek két német nagyvárosban is.
  • Bevándorló muszlimok zsinagógákat dobáltak kövekkel és Izrael zászlaját égették.
Bel 2022-03-18 | 12:00
Miközben az ellenzék a Facebookon tombol, Orbán a határnál ellenőrzi a menekültek segítését

Miközben az ellenzék a Facebookon tombol, Orbán a határnál ellenőrzi a menekültek segítését

  • A barabási magyar-ukrán határállomáson tartott ellenőrzést Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Bel 2021-07-22 | 09:00
Vakcinabőség: 5 millió 583 ezer a beoltott

Vakcinabőség: 5 millió 583 ezer a beoltott

  • A delta vírusmutáns azonban több európai országban erősen terjed, ezért aki még nem oltatta be magát, tegye meg.
  • Megelőzés érdekében az Operatív Törzs újabb intézkedéseket hozott, így Európában elsőként lehetővé teszi Magyarország a harmadik oltást mindenkinek.
  • A még be nem oltott időseket személyesen is fel fogják keresni, és iskolakezdés előtt minden oktatási intézményben elérhető lesz az oltás.