Elszólta magát Karácsony: csak azért nem kampányolnak a migránsok jogaival, mert nem lehet vele választásokat nyerni

Elszólta magát Karácsony: csak azért nem kampányolnak a migránsok jogaival, mert nem lehet vele választásokat nyerni
  • Minden hazug baloldali lelepleződik.
  • A Zeitnak azt mondta, mind a hat ellenzéki pártnak fontosak a bevándorlók jogai, benne is van a programjukban, de ezzel nem lehet választásokat nyerni.
  • A gyermekvédelmet blöffnek tartja a Főpolgármester.

A főpolgármester a Zeitnak arról beszélt: a bevándorlók jogait mind a hat ellenzéki párt fontosnak tartja, de inkább nem kampányolnak ezzel. Karácsony Gergely, a Párbeszéd és MSZP miniszterelnök-jelölt-jelöltje a Zeitnak adott interjút [nyilván csak tolmáccsal tehette ezt - a szerk.].

Ebben azt mondta: "Orbán Viktor 2010-es megválasztása előtt „látszólag stabil demokratikus rendszer volt".

Most azért indul – mint fogalmazott –, mert morális kötelességének érzi az Orbán-kormány elleni harcot. Budapest főpolgármestere szerint a magyar kormány "nem létező" ellenségeket kreál, értve ezalatt az LMBTQ-lobbit, Soros Györgyöt, valamint a migránsokat is.

Ez utóbbi azért is érdekes, mert később ugyanebben az interjúban Karácsony Gergely azt mondja: mind a hat ellenzéki párt egyetért abban, hogy a migránsok emberi jogait garantálni kell. Arra a kérdésre azonban, hogy ez az ügy mekkora prioritást élvez az ellenzék részéről, Karácsony azt válaszolta: "Hadd legyek őszinte: ezzel nem tudunk választást nyerni. A menedékkérők emberi jogait biztosítani morális kötelességünk, és a programunk része, de nem fogjuk rányomtatni a választási plakátjainkra" – fogalmazott.

Kérdezték Karácsonyt a gyermekvédelmi népszavazásról is, ezzel kapcsolatban azt mondta: az egész gyermekvédelem "politikai blöff".

Címkék: